Pihenjünk egy kicsit, miközben a háttérben újabb "Albániás" sztorik születnek. A pihenés alkalmat ad az ünneplésre, hiszen a blog megérte a 10. bejegyzést, így különleges vendéget fogadunk: talán megfigyeltétek, hogy a fejlécbe beköltözött 4 banda/előadó, így balról jobbra haladva mutatom majd be őket minden kerek számú bejegyzésnél. Elsőként essen szó tehát a Wingerről. Első albumuk Winger címen jelent meg 1988-ban, platina-lemez lett az Egyesült Államokban és aranylemez Japánban. Olyan slágerek születtek ezen az albumon, mint a "Madalaine", "Seventeen", "Hungry" és az alant látható/hallható dal
Második albumuk, az In The Heart of the Young 1990-es megjelenését 230 helyszínből álló világ körüli turné követte, ahol olyan bandákkal játszottak, mint a Kiss, Scorpions, ZZ Top, Extreme és a Slaughter. Az album ismét Platina-lemez lett az USÁban és aranylemez Japánban olyan slágerekkel, mint "Can't Get Enuff", "Miles Away" és "Easy Come Easy Go". Milyen szép idők is voltak ezek...
1993-ban érkezett a harmadik album, a Pull, amely sikertelensége (ekkor "támadt" a mindent elsöprő grunge hullám) széthúzást okozott a bandában, emiatt fel is oszlottak. Szerencsére 2006-ban a négy eredeti tagból 3 (Kip Winger, Reb Beach, Rod Morgenstein) 2 új taggal (John Roth, Cenk Eroglu) újjáalakította az egykoron 4 tagú bandát és piacra is került a IV című lemez, amelyet 2007 márciusában egy The Demo Anthology követett eddig ki nem adott demókkal. S ahogy a grunge csillaga leáldozott, és a dallamos rockzene újra erősödik, úgy együtt örülhetünk, hogy a Winger is köszöni, jól van :) Mondhatni Welcome Back My Friends, to the Show that Never Ends...
P.S.: A speciális vendég kitételnek ezúttal van egy külön érdekessége, ugyanis a a legfőképp Age of Nemesis tagokból álló zseniális magyar cover-banda, a Special Guest is játssza ezt a dalt koncertjein: az ő társaságukban ünnepeltük tavalyelőtt a bátyám születésnapját, ahol kiderült, hogy nekik is nagy kedvencük a Winger. God Bless Ya Special Guest!
2008. január 17., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Halli Öcsikém!
Mindenkinek azt kívánom, hogy minimum olyan legyen a 46-ik szülinapja, mint nekem.
A Special Guest ráadásul TOTO-t játszott a tiszteletemre. :D
Megjegyzés küldése