Van nekem egy bátyám. Nagyon szeretem őt, mert jó ember. S azért is szeretem, mert ő fertőzött meg azokkal a zenékkel, amelyeket mind a a mai napig nagyon szeretek. Pedig akkortájt, amikor a dallamos rockzene benyomult az életembe (akkor még nem tudtam, hogy régebben ez már megtörtént a Toto - Hold the Line és a Starship - Jane című dalával, de majd ezekről egy külön bejegyzést teszek) még csak 16 éves voltam. A történet lényege, hogy a születésnapomra a bátyám a Boston második lemezét vette meg nekem, amelynek DoN't Look Back a címe. S elkezdődött egy örök szerelem. Már a borító is nagyon tetszett a gitárból megálmodott űrhajóval... S amikor a lemezjátszó tűje elindult a fekete korongon, elhangzott ez a dal, amely megpecsételte a sorsomat...
Igen, ez a lemez címadó dala, ezt hallottam meg először a Bostontól. Akkor még nem tudtam, hogy egész életemre meghatározó élmény lesz az album.
Emlékezzünk tehát sok szeretettel erről a bandáról, akikről még lesz elég sok szó ezen a blogon. Főleg azért emlékezzünk, mert a Boston "hangja" Brad Delp nemrég örökre elhagyott bennünket, pótolhatatlan űrt hagyva maga után. A zenekar ma is létezik, bár nem túl aktív. Eleddig 5 lemezük jelent meg mintegy 30 év alatt, s mindegyik albumukkal tervezek foglalkozni majd a blogban. Az első igaz szerelmet viszont a Don't Look Back okozta, és így ezé az albumé az elsőség...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Na de BAJUSZOK??????
Ungh... ;-)
Megjegyzés küldése