A menekülés... (Bon Jovi - Runaway)

Albánia nagyon furcsa ország volt a 70-es évek végén. Nemcsak az elzártság miatt, hanem azért is, mert számunkra felfoghatatlan dolgok történtek ott. Ott láttunk először óriásplakátot például - de nem terméket reklámozott, hanem a nagy vezért, Enver Hoxhát (magyar átírásban Enver Hodzsa). Telis-tele volt ilyen nagy, lelkesítő plakátokkal az ország, amelyekről traktorok, fegyverek, boldog népek és a jóságos Enver nézett a népre - mit mondjak, elég durva volt. Kedvencünk a "Parti Enver jemi gati kurdo her" feliratú plakát volt, amely jelentése elvileg: Enver pártja, mindig készen állunk! Hogy mire is? Arra kaptok most példát, éberség!
A bátyám akkortájt már rendelkezett jogosítvánnyal, így a követségi tulajdonban levő hobbiautók közül kettőt is rendszeresen vezethetett, ebből egy nem túl jó állapotban levű Fiat 1500-as (alias kék villám) volt az egyik,
míg a másik egy Fehér Fiat 124-es, amely szintén nem volt a legjobb állapotban (ez alapján a modell alapján kezdték a szovjetek gyártani a Zsigulit - erről ezért nem mutatunk fotót). A kék villám olyan volt, mint a Két Kőkorszaki szaki autója - az anyósülés elött már elfogyott a fenéklemez, így egyrészt gyorsan nem lehetett menni vele, másrészt esőben tuti volt a lábmosás :)
Már nem emlékszem, hogy épp melyik gépkocsival indultunk neki a tengerpartnak, de az tuti, hogy vasárnap kora reggel volt, amikor a Tirana- Durres országos kiemelt főútvonalon kb. óránként haladt el egy gépkocsi. Azt még csak-csak megszoktuk, hogy a helyi fiatalság kihasználja az aránylag sima aszfaltot és ott fociznak - néha hosszában, néha keresztben (az ország akkori legforgalmasabb autóútjáról beszélünk), azonban ami ezen a reggelen várt minket, azt senki előre meg nem mondhatta. Tudni kell, hogy az albán útépítők nemigen lacafacáztak a dimbes-dombos környékkel, ha 50 huppanó van egymás után, kit érdekel? Majd lassítanak az autósók. Így az útnak eleve volt egy olyan szakasza, ahol ingyen hullámvasutazásban részesülhetett a szerencsés. Bátyám általában elég gyorsan hajtott rá, hogy meglegyen az élmény. Azonban a "roncs" autókkal túl gyorsan eleve nem lehetett menni, ez volt a szerencsénk. Ugyanis ezen a szép nyári reggelen az út körül egyébként sűrűn előbukkanó birkacsordák egyikének pásztorfiúja úgy dönthetett, hogy ő nagyon álmos, így leheveredett aludni. Mindezt tette két bukkanó között, a "völgyben", az országút aszfaltján - gondolom ott nem volt teljesen vizszintes az út, így a fejét is alátámasztotta. Kb. 20-25 bukkanó után repültünk arra, amikor észleltük, hogy ebből gond lehet - s bár nem tudom melyik autóval mentünk épp, egyiknek sem volt a világ legjobb fékberendezése, így a bátyám rátaposott a dudára, hátha... Szerencsére az albán pásztorfiúk éberek, így mielőtt odaértünk volna a srác felugrott és futva az út melletti bozótba vetette magát... Huhh, kemény helyzet volt.
Lazításképp hallgassunk meg egy dalt a menekülésről, bár ebben az esetben egy hölgy menekül (egyébként az akkori, uniformist hordó időkben, a koszos-piszkos pásztor akár lány is lehetett volna).
Egyébként albán nyelvi műveltségünk mai napig létező részeit az út menti propagandákból, vagy a TV-ből szedtük össze, például a már emlegetett táncdalfesztivál két dala közül az egyik a Lullezon traktori Shqiperia volt, amely címe magyarul: Virágozzanak Albánia traktorai. Mit mondjak, tuti nóta volt :) Inkább hallgassátok meg mégegyszer Bon Jovit :)