Édes távollét..... (The Sweet - Cockroach,The Sweet - AC/DC,The Sweet - Action,The Sweet - Ballroom Blitz/Hellraiser,The Sweet - Love is Like Oxygen)

Bármilyen hihetetlen, most egy hétig akkor sem tudok blogozni, ha szeretnék/lenne időm/lenne energiám, ugyanis a Gamestar táborban nem lesz internet! Minő dőreség! Viszont lesz árnyas Duna part, kellemes levegő, lazulás, pihenés... Ezrét ismét igazságot szolgáltatok. Annak idején, apró serdülő koromban létezett egy zenekar az Egyesült Királyságban, akik hihetetlen jó dallamos rockzenét nyomtak, de valahogy mégis inkább "nyálbandának" titulálták őket, ezzel elintézve a csapatot hosszú távon, hiszen hiába kimagasló szereplői korszakuknak, néha még ma is nyálbandaként emlegetik őket, akik emlékeznek rájuk. Mondjuk eleve a névválasztás sem volt túl szerencsés (The Sweet = Az Édes).

Kezdjük mai összeállításunkat a Give Us a Wink című lemezről egy inkább Led Zeppelinre, mint nyálra hajazó dallal, melynek címe Cockroach.



Azt hiszem, ha bárkinek azt a bandanevet emlegetjük, hgoy AC/DC, mindenki tudja miről van szó. Azonban az AC/DC szavacskát a The Sweet tette világhírűvé egy kompromisszumok nélküli rákenrollal:



A sok-sok halhatatlan The Sweet sláger közül az egyik legakciódúsabb nem más, mint a többek által feldolgozott Action. Már ebből is látszik, hogy a kidolgozott kórusokkal, szólókkal rendelkező rákenroll csapat minden volt, csak nyálas nem...



Íme Def Leppardék változata...



Szerencsére a The Sweet 2008-ban is működik, mi sem bizonyítja jobban, mint egy TV felvétel, amin a Ballroom Blitz és a Hellraiser összevont változatát játsszák...
A fiúk már nem fiatalok, de a rákenroll ÖRÖK! Remélem egyszer eljönnek végre Magyarországra...



S most gondoltam csak bele mennyi Sweet nótát hagyok ki most...Fox On The Run, The Six Teens, Teenage Rampage, Wig Wam Bam, Set Me Free stb. stb. stb... Egyet, a legeslegnagyobb kedvencemet, amelyre épp most is dobogó szívvel gondolok, semmi pénzért nem hagynám ki: manapság is dallamos rockzenekarok tucatjait ihleti a korát sokkal megelőző dal, a Love is Like Oxygen....



A 6 perces Long Play változat után jöjjön egy fele olyan hosszú szerelem, a 3 perces verzió - hiába, imádom ezt a dalt.



Ennél többet én sem mondhatnék, irány az édes pihenés...

Egy extrém eset...(Extreme - Rest in Peace, Nuno - Cupid's Dead, Extreme - Rock'n'roll Man, Extreme - More Than Words)

Léteznek olyan bandák, amelyekről azt hisszük, ismerjük őket - vagy extrémebb esetben úgy gondoljuk, sosem hallottunk róluk, aztán kiderül, hogy a "szuper ismert" slágert ők játsszák. 1985-ben alakult egy ilyen zenekar Massachusetsben, példaképüknek olyan bandákat tekintve, mint a Queen és a Van Halen. Indulásnak nem rossz. Enek ellenéer saját zenei stílust hoztak létre, amelyet funky Metalnak neveztek el. Hallgassunk is bele, milyen egy olyan dal, amelyben ott vannak a Queenes hatások, főleg a kórusokban, illetve milyen a Van Halenes gitárkodás lenyomata...



Nem rossz, nem rossz, bár fogadni mernék, nem emiatt a daluk miatt ismerik őket százmilliónyian, pedig ez is egy nagyon jó nóta... A lemez címe, amin ez elhangzik: III Sides to Every Story. Egyébként mielőtt továbmennék elárulom, hogy a talán legismertebb Extreme lemez a Punchline. Érdeklődök ezután tudni fogják, mit érdemes keresni :)
A zenekart egyébként sokan a zseniális gitáros, Nuno Betencourt miatt ismerik igazán. Semmiképp Sem lenne érdemes kihagyni a kiváló húrmester egyik szólókoncertjén, a Guitar War 2003-on rögzített Extreme felvételt, melynek címe -Cupid's Dead. Hogy én ezzel mennyire egyetértek... Nuno sajnos énekesnek nem olyan jó, mint gitárosnak - ezt jegyezzük azért meg.



S ha már többször megemlékeztem ezen a blogon a Boston zenekar egykori zseniális énekeséről, Brad Delpről, aki változatlanul NAGYON hiányzik nekem, akkor kössük össze az Extreme-t és Nunot-t is a Bostonnal. A zenekar ugyanis fellépett a Brad Delp emlékkoncerten, ahol a zseniális gitáros a billentyűk mögé ült....



S akkor mai "műsorunk" végén szerepeljen az a dal, ami miatt az egész világ ismeri az Extreme-t, még akkoris, ha ma már nem tudják, mi a banda neve. A dal örökzöld lett és marad is mindörökké:



S hogy miért foglalkoztam ma az Extreme-mel? Lévén friss kislemezük jelent meg, és nemsokára itt az új, friss album is, ami ismet bizonyítja, hogy a dallamos rockzenének nemhogy vége lenne, hanem pont ellenkezőleg, reneszánszát éli még az extrém ellenséges körülmények között is. Kitartás srácok, hajrá Nuno!