A HANG, személyesen... (Malmsteen - I'm a Viking, Talisman - I'll be Waiting, Journey - Separate Ways)

Rég jelentkeztem, elnézést kérek miatta, s ezúttal nem egy albániás sztori következik, hanem egy koncertbeszámoló. Ugyanis ma este találkoztam Jeff Scott Soto-val az A38 hajón, s ezt a történetet mesélném el...
Érkezés után kissé megijedtünk, hiszen meglepően kevesen voltunk - úgy látszik az előzenekarra, a H.A.R.D.-ra kevesen voltak kiváncsiak. Akik így tettek, nagyot hibáztak, ugyanis kellőképp pocsék keverés mellett azért BZ-ék mindent megtettek a kissé hideg közönség felmelegítésére - a beugró basszeros, Beren egy nap alatt megtanulta a komplett műsort, le a kalappal előtte. Számomra meglepetés volt, hogy kevesen ismerték a dalokat, pedig magyar zenekarról van szó, amely a dallamos rockzene, alias AOR legszebb hagyományaihoz méltó dalokat ír - ezt azért illett volna többeknek ismerni. Donászi mester pontos volt, mint egy svájci óra, BZ tiszta volt és még vicces is, a billentyűsről onnan tudtuk, hogy ott van, hogy láttuk, meg néhány nóta intrójában hallatszott - mert egyébként a borzalmas keverés miatt sem belőle, sem a több szólamú kórusokból semmi sem hallatszott. Shame on you A38 technikus...
Ezt követte egy nagyobbacska átszerelés amely után maga a MESTER lépett a színpadra, hogy bejelentse a "kiváló" brazil Tempestt zenekart bla-bla-blah... A baj csak az volt, hogy a Tempestt zenekar maga volt a dögunalom, a pocsék hangosítás mellett (minden lábdob kirúgta a vesémet és ha a basszeros épp nem pengetett, csak akkor lehetett a gitárt hallani), a sehova nem vezető dalok, az értelmetlennek tűnő váltások és a szintén pocsék hangosítás miatt nem hallható kórusok miatt az egész nehezen élvezhető volt.A énekes srác pedig kifejezetten idegesítő volt néha - erőlködött, próbált lazulni, de nem ment neki. Egyetlen beindulósabb rész a Deep Purple Burn című dalának előadása volt, amely billentyűsök nélkül olyan volt, mint mondjuk Beethoven V. szimfóniája vonósok nélkül - biztos úgy is izgalmas lenne. Így csak közepes volt, a Tempestt koncert többi része megkapja a kettes alát, mert értékelem a zenészek igyekezetét. Szerintem szörnyű volt, gyönge dalok, rémes hangosítással, erőlködő frontemberrel - valahogy túléltük, de lehetett volna kevesebb.. Aztán eljött maga a Mester, aki előbb egy Tempestt dalt emelt géniuszával, majd elkezdte saját műsorát Az Eyes of Love-val, ami már megmozgatta a közönséget...Komplett setlistet ne várjatok, mert úgysem emlékszem mindenre :) Lényeg, ami lényeg, a nép meg lett énekeltetve, meg lettünk dícsérve, hogy Budapest milyen gyönyörű, mi milyen fantasztikus közönség vagyunk (hivatalosan a turné legjobb közönsége - vajon mennyi városban hangzik el ugyanez? :) ) szóval örültünk egymásnak. A hangosítás változatlanul rémes volt, azonban Jeff Scott Soto annyira zseniális énekes és előadó, hogy neki szinte mindegy... A brazilok tették alá a vokált szépen (az énekes, a basszeros és a dobos is vokálozott), beindult a közönség és a buli is... Elhangzott Seal Crazy-jének fantasztikus átdolgozása is, szóval minden kafa volt. Aztán Jeff észrevett valakit a közönségben Rising Force-os pólóban és csak úgy belekezdett ebbe minden kiséret nélkül:
I am a Viking in going out to war
And I've got death upon my mind
As I was leavin' oh yesterday
I've got no fear in my heart
Én majd összevizeltem magam, döbbenetes pillanat volt - az a hang, csak úgy, zenekar nélkül (bár a fiúk már majdnem belecsaptak, ebből is látszik, milyen jó zenészek lehetnek, hogy Malmsteen-t csak úgy félelem nélkül tolták volna...) , minden idők egyik legjobb metál dalát énekelve - bárcsak ezt folytatta volna zajos zenekar nélkül... meg is énekeltetett valakit, de ahogy folytatta...elmesélte, hogy 19 évesen ez volt élete első lemeze Malmsteen félisten társaságában - szerencsére a YouTube segített találni megfelelő videót erre a történetre, maga a 20 éves Jeff Scott Soto énekli a dalt, amelytől örökre szerelmes lettem a neoklasszikus metál muzsikába

Sajnos hamar vége szakadt a varázslatnak, de maga volt a döbbenet... Hallottunk egy új nótát az ősszel megjelenő új albumról 21st Century címmel: igéretes, Queenes vonalvezetésű, fantasztikus kórussal - várjuk. A rajongók elkezdték énekelni a Talisman legnagyobb slágerét, az I'll be waiting-et, Jeff jelezte, hogy az bizony nincs a setlistán, hiába erőlködnek, majd közölte, most olyat fog énekelni, amit ő akar - hogy ez mi volt, passz :) Lehetett volna az I'm a Viking. Nah mindegy, Jeff Scott Soto fantasztikus volt a színpadon , ritkán látni ennyire a közönséggel együtt lélegző, s a közönséget ennyire szórakoztató zseniális énekest, akinek a humora, az egyénisége is ennyire lenyűgöző - padlót fogtam a pasitól, komolyan. Aztán jött a ráadás és persze az I'll be Waiting a Talismantól (ami ugye nem volt rajta a setlistán ugye), amit zseniálisan adtak elő, többeket felhívva a szinpadra, megnevettetve a közönséget - nem tudom a harmadik srác ki volt, de valamilyen metálbanda énekese lehet, nagyon jól helytállt. S közben még egy kis Bon Jovi-ba is sikerült belecsapni, valahogy úgy, mint itt:

S utóljára jött a bombanóta, az a banda, ahova egy, Jeffel hasonlóan zseniális énekes került (pedig ez nem semmi) Arnel Pinedáról van szó, aki manapság a Journey frontembere (Jeff is énekelt a Journeyben) - és elnyomták a a Separate Ways-t, íme, találtam róla egy olyan koncertvideót, ahol Jeff Scott Soto énekli ezt a Journeyvel:

Itélet: Nem tudom ki felelős azért, mert az A38-on a hangosítás kritikán aluli, de végre kirúghatnák az illetőt, mert szerintem NEM HALL! Nem kevés pénzt fizetünk azért, hogy HALLJUNK egy koncertet, ő pedig elcseszi... Hogy a zenekarokról is beszéljek, A H.A.R.D. igen ígéretes, rájuk férne egy kicsit több promóció, a dalok nagyon jók, a zenészek is ügyesek, kéne saját hangmérnök nekik, aki a kórust és a billentyűst is JÓL megkeveri... a Tempestt kimondottan unalmas volt, túl sokáig játszottak - bár azt aláírom, hogy a rettenetes hangosítás is hozzájárulhatott ahhoz, hogy szó szerint untam őket (amit én rock koncerten ritkán szoktam), Jeff Scott Soto pedig zseniális, a hangja döbbenet, a szinpadi munkája lenyűgöző, az egyénisége fantasztikus: ő pedig túl keveset játszott és egy Queen dalt sem adtak elő, amit kimondottan sajnáltam... És hát az i'm a Viking - oh, csodááááás.... Reméljük Jeff hamar eljössz újra a rémes brazil banda nélkül...

A bicikli a Ludas... (Coda - Aun)

Amint már többször meséltem,, Tiranába minden csütörtökön érkezett MALÉV járat. Amellett, hogy ez a gép hozott nekünk Postát, néha kaját, vagy kisebb tárgyakat otthonról, rendszeresen hozta egy egész hét újságmennyíségét. Mivel akkortájt a "budapesti létezésünk" alatt is rendszeres előfizetők voltunk bizonyos lapokra, így Tiranában is ugyanezeket olvastuk. Hogy ezt miért is emlegetem? Mert egyik legfőbb elfoglaltságom annak idején a kerékpározás volt - a tiranai utcákon elég szerény volt a forgalom, rengeteg biciklis volt és imádtam kerekezni. Kintlétünk legelején kaptam egy albán gyártmányú biciklit, de már a pincéből felcipelni is komplikált volt, lévén nyomott vagy 20-25 kilót simán, s mindemellé nem nevezném műszaki remeknek. Szerencsére az olasz követség egyik végleg hazaköltöző alkalmazottjától sikerült két biciklit vennünk, az egyik egy csodás, kis kormányos, 3 sebességes metál-zöld luxusbicaj volt, amellyel egyrészt jól lehetett közlekedni, másrészt minden albán irígységét ki lehetett vívni vele - olyasmi volt ez nekik, mint a 90-es években nekünk az új Merdzsó vagy BMW. Bár ezt manapság egy bicikliről nehéz elképzelni, de egy olyan szegény országban, ahol a váltos bringa volt a luxuscikk, ez nem mindennapi élmény volt. Főleg az nem volt az, hogy lehetett pukkasztani az albánokat vele.
Olyanniyra kiválóan ültem meg drótszamaramat, hogy nagyon sokszor a kormány elengedésével közlekedtem, sőt kanyarodtam is így - megtanultam, hogyan lehet a testsúly áthelyezésével kanyarodásra bírni a masinát. A csúcspontot az az eset jelentette, amikor valamiért átkerekeztem L.-ékhez (ők 78-79-ben még nem a Szkenderbég utcában laktak, hanem egy távolabbi diplomata tömbben a Dinamo Stadion mellett). Ez pont csütörtökön történt, így hogy összekössem a kellemeset a hasznossal, elkértem apámtól a Ludas Matyi nevű humoros újságot, amit nagyon szerettem, s biciklizés közben azt olvastam - a kerékpár magától tudta az utat, figyelni nem nagyon kellett, a kormányt sem nagyon kellett megfogni. Az úton odafelé menet volt egy nagy kereszteződés, amely közepén rendőr irányított - csodálkozott is, amikor elsuhantam mellette Ludas Matyit olvasva. Kedves testvérem is többször tanúja volt hasonló esetekenek, egyszer együtt bicikliztünk, miközben én ugyanígy olvasgattam útközben. Sajnos akkor még mp3 vagy mp4 lejátszók még nem voltak, mert talán épp akkor néztem volna meg a Lost legújabb részét, vagy hallgattam volna valamilyen lemezt (lehetőleg a Coda valamelyik lemezét, ha már itt emlegetem őket). Biciklizés közben :)

Sajnos az említett újság azóta már nem létezik, emlékéül egyenesen Mexikóból érkezik egy kiváló AOR zenekar, hogy megismerkedjetek velük mindnyájan: a dal címe Aun, azaz Még, más átiratokban Aun Te Amo, azaz még mindig szeretlek.



Most persze sokan csodálkoztok, hogy Mexikóban is ilyen magas szinten nyomták a jó kis AOR-t - sosem szabad elfeledni, hogy a zene nemzetközi nyelv. A végén még albán AOR bandát is találok, bár ezt nem nagyon hiszem, hiszen a 80-as években, amikor ez a stílus a legnépszerűbb volt, Albániában tombolt a "sötét kommonizmus"...