Számomra a legemlékezetesebb étel mégis a kosz.
Pista bácsi, a nagykövetség sofőrje szinte már az első nap ellőtte a poént, hogy "Gyurikám, ha éhes vagy, vegyél elő egy söprűt és egyél koszt..." Akkor azt hittem, hogy ez valami helyi vicc, aztán kiderült, hogy a kosz (Kos) az egyik legfontosabb helyi étel: kecske vagy juhtejből készített joghurtról van szó, amely idehaza nemigen található meg. S nemcsak nagyon finom (én nagyon szerettem) hanem igen hasznos is: amikor nyáron először szarrá égtünk (akkortájt még nem paráztunk az ózonlyuk miatt, így bátran szaladgáltunk a nap alatt félmeztelenül, napolaj nélkül), akkor azonnal kosszal kentük be a hátunkat, orrunkat, vállunkat, amint hazaértünk. Ilyenkor a koszt adagoltuk belsőleg is, hiszen a hűvös, savanykás joghurt oltotta a szomjat, míg a bőrünk is igencsak szomjazta a hűs, fehér esszenciát. No persze csodát ez sem művelt, az első nyári leégést (de most BRUTÁLIS leégésre gondoljatok) követő kezelések hatására is tenyérnyi darabokban lehetett a bőrt lehúzni a vállunkról. Ennek viszont megvolt az az előnye, hogy a nyári kint-tartózkodás 2.-3. hetétől már egész nap gond nélkül lehetett a napon szaladgálni félmeztelenül. S nem kellett a koszt a vállunkra kenni, meg lehetett inkább enni :) A képen egyébként a durresi tengerpart látható, sajnos nem a 70-es évek végéről, hanem 2006-ból. Így viszont legalább el tudjátok képzelni, miért szaladgáltunk egész nap félmeztelenül: a víz csodás volt, a homokos part hatalmas...S akkor következzen egy "külföldi" zenekartól a "koszos fehér fiú" :)
Sokszor gondolkodtam azon, érdemes lenne-e visszalátogatni Albániába, hiszen ebben az évben, szeptember 28.-án lesz 30 éve, hogy kiérkeztünk... Azonban félek attól, hogy ez az Albánia már totálisan más, mint ahol én voltam... azért remélem a kosz ugyanolyan maradt :)
4 megjegyzés:
Halli Öcsikém!
Azt meséljük el a strandról, hogy az általunk látogatható szálloda és partszakasz a beutalóval nyaraló albán üdülők közé volt beékelődve.
Az természetes, hogy a szálloda kerítését sem merték megközelíteni a helyi beutaltak (megj: akkor vált volna szegény igazi beutaltá, mert valamelyik munkatáborba vitték volna, ha túl közel merészkedik hozzánk, pláne ha még köszönünk is egymásnak), de a kerítés meghosszabbított vonalát sem, azaz sem a parton sem a vízben a szálloda előtt nem lehetett albánokkal találkozni.
Azaz jobbra is és balra is tömegnyomor a parton és a sekélyesben.
A bátorság, és valószínűleg némi hőzöngés, netovábbja az volt a részükről, ha csoportosan (3-5 fő) átsétáltak a parton az egyik tömegből a másikba. Erre általában akkor került sor, amikor valamelyik csinos revizionista-imperialista bikiniben napozott :)
Halli Öcsikém!
Kérdés, hogy ki gyárjta a koszt, félek valamelyik multi vette meg a gyárat. :(
Sajnos a helyi ízvilág "felborogatása", az un. egységesítés, a multik kedvenc szokása, amit a helyi gyártók is előszeretettel követnek. Erről itthonról is számtalan példát ismerünk (pl. Tibi és Boci csoki, párizsi stb.)
Ez akkor egyfajta folyós feta volt?
Lassan harminc év távlatából nehéz a pontos ízt visszaidézni, de kellemesen savanykás, kicsit darabos - tehát nem homogénezett - közepesen folyós tejtermék volt, olyasmi állagú, mint manapság a "kaukázusi kefír"-nek látszó termékek.
Apropó, mivel ma elég elfoglaltnak látszik a nap, a mai bejegyzés lehet, hogy csak este fog megszületni - kérem türelmeteket...
Megjegyzés küldése