1979 április 15.-e azon ritka emlékezetes napok egyike, amelynél a pontos dátum is megmaradt. Ezen a délelőttön kellemesen aludtam az ágyamban (Tirana, Magyar Nagykövetség, második emelet), amikor valami "történt". Én csak átfordultam volna a másik oldalamra, de a szüleim berohantak a szobámba, hogy "úristen, úristen, földrengééés vaaaan!". Én már akkortájt is könnyen felidegesítettem magam dolgokon, így mondtam nekik (miközben a vázák potyogtak a szekrény tetejéről - egyáltalán, mi a francot keresnek vázák a szekrény tetején?, a képek össze vissza mozogtak, a csillárok hajóhintaként lengtek és furcsa hangok jöttek a házból), hogy két dolog van: 1. ha összedől a ház, akkor úgyis ránkomlik és akkor jól meghalunk - kár engem idegesíteni ilyen hülyeségekkel, hogy földrengés van. 2. Ha nem dől össze, akkor meg legyenek szívesen békénhagyni, mert épp legkellemesebb álmomban voltam, és aludnék tovább. Amint látszik, mi túléltük a földrengést gond nélkül, azonban a kotori öbölben (Ma már Montenegró) az épületek 70%-a összedőlt (később 1982-ben magunk is láttuk ennek nyomait)a Richter-skála szerinti 7.3-as (tehát nagyon erős) földrengés hatására.
Legközelebb, amikor L.-ék átjutottak Titográdba (Ma Podgorica), ismét hoztak lemezeket és meséltek a romokról és a pusztításról. Ekkor kaptunk meg egy albumot, amely címe Hotel California, s amely dalt azt hiszem senkinek nem kell bemutatni. Mégis ehhez a történethez az ugyanazon az albumon található elvesztegetett idő (ahelyett, hogy hagytak volna aludni) jobban illett volna:
Ez volt az első Eagles lemez, amelyet meghallgattunk, nem is mondanám el mekkora világsiker lett :) Szerencsére az Eagles nemrég nagyon hosszú hallgatás után új, zseniális lemezzel tért vissza - ebből is látszik, hogy az általunk szeretett zenék visszatérőben vannak, és nem elvesztegetett idő ezeket felidézni...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Halli Öcsikém!
A hír hallatára itthon a rokonok, a barátok meg az ismerősök között kitört a pánik.
Mivel telefonon Albániát lehetetlen volt elérni (ha jól emlékszem talán a Newsweek egyik boritóján jelent meg ekkortájt: Albania's line is busy, azaz az albán (telefon)vonal foglalt), csak a Külügyminisztérium szűkszavú információja állt rendelkezésre, miszerint jól van mindenki.
Ugye senkinek sem kell ecsetelnem az ilyenkor beinduló fantáziálásokat, vélelmezéseket. Az is természetes, hogy ezeket a történeteket másokkal is megosztják az érintettek, így nem győztem a telefont otthon felvenni és nyugtatgatni a vonal tulsó végén aggodókat: nyugi, a KÜM megmondaná, ha valami gond lenne.
Néhány óra múlva megtörtént a csoda: sikerült egy néhány perces telefon beszélgetést lebonyolítani a követséggel, az aggodalmaskodásokat a riadólánc újbóli igénybe vételével sikerült teljesen megszüntetni.
Ekkor én is megnyugodtam, bár én attól féltem csak, hogy a szüleim pánikba esve a követséghez tartozó légoltalmi (ott atombiztosnak nevezett) pincébe menekülnek, ahol a bokáig érő vízen kívül csak többtucat terrier méretű patkány fordult elő.
Jó, hogy említed a légoltalmi pincét, majd ahhoz kapcsolódóan is lesz akkor sztori valamikor :)
Megjegyzés küldése