Már maga Dárdarázó Vilmos is feltehette volna a nagy kérdést, bár ő a nyápic Rómeóra szavazott inkább - azonban mi igazságot szolgáltatunk, hiszen jártunk Albániában, ahol a Károly név sokkal fontosabb, mint holmi Rómeó. Még ha Alfa, akkoris :)
Már említettük a diplomata-boltot, ahol néha húst, máskor meg koszt lehetett kapni (esetleg büdös kenyeret). Ez a kis bolt egy olyan ház földszintjén volt, ahol külképviseleti dolgozók laktak különböző országokból, többek között 2-3 magyar család is lakott itt rendszeresen. Ezek között voltak L.-ék, akik többek között a sok jó lemezt hozták nekünk Jugoszláviából, illetve kölcsönadták a bátyámnak a Fiat-124-est (amelyről szintén esett már szó). egyébként is isteni jó emberek voltak, gyermekeikkel egy kollégiumban laktam többek között.
Történetünk napjának délelőttjén szegény Fiat-124-es szerelésre szorult, amit a ház előtt, az utcán ejtettek meg az okos férfiak - én már akkoris annyit értettem, az autószereléshez, mint manapság, így aztán próbáltam okosan nézni a "férfias tevékenységet". Közben persze fél Tirana arra sétált (ezek az albánok egyébként is imádtak le-föl sétálni), némelyek szintén okosan néztek, ámde tartották a távolságot. Szegény autó csak nem akart elindulni, így az idő lassan elszállt, jött az ebédidő. L.-né a negyedik emeleten ki is állt az erkélyre (ne feledjük, ekkor még nem volt sem mobiltelefon, sem internet), és életerős hangján lekiáltott a férjének. KARESZ! Férjeura el volt foglalva, könyökig valami dűzniben turkálva, néhány albán felfigyelt a kiabálásra... L.-né meglehetősen életerős hölgy volt, telve vitalitással (imádtam), így mintegy 100 decibellel újra leordított: KAREEEESSSSZZZZZZ !!!!!. Ezt már L. Károly is meghallotta, és kb 2000 albán is úgy 1 kilóméteres körzetben. Ez utóbbiak talpig ledermedve, totál ledöbbbenve nézték a hangrobbanás irányát, míg L. Károly felkiáltott a nejének, hogy "Halkabban! Mi van?". "Kész az ebéd!" jött a válasz 90 decibellel. Igen, gondolom sejtitek, az albánok nem attól döbbentek le, hogy kész az ebéd. Kiderült ugyanis, hogy a KAR szó, amelynek képzett alakja a karesz az albánul azt jelenti, hogy f*sz, pénisz. Mindez 100 decibellel, fényes nappal, Tirana felett...
A mókás történethez ezúttal egy olyan dal jöjjön, aminek a történethez semmi köze, de a jelenhez igen.
Jeff Scott Soto ugyanis márciusban az A38 hajó vendége lesz, valószínű ilyen zseniális és szép dalokat fog énekelni, remélhetőleg egy-két Queen feldolgozást is. Előzenekar a HARD lesz, amely angol nyelvű lemezét mutatja be, s amelyben a legeslegkedvesebb hosszú hajú barátom, BZ énekel majd szintén nagyon jól! Gyertek Ti is el mind!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Halli Öcsikém!
Ne feledjük el megemlíteni az albán gépjármű park műszaki szinvonalát, bár a kék villám esetében már történt erre utalás.
Albániában akkoriban bármilyen állapotú jármű közlekedhetett, ami el tudott indulni és záros határidőn belül meg tudott állni.
Egy példatörténet ennek érzékeltetésére: késő este hajtottunk hazafelé a tengerpartról, amikor a városba érve a tömegközlekedést bonyolító fakaruszos Ikarusszal találtuk magunkat szembe. A busznak az összes baloldali lámpája világított csak, az is fényszóró üzemmódban. Tekintettel arra, hogy ez pont szemmagasságban van, könnyező szemekkel rávillantottam, legyen már tekintettel retinám épségére. A buszsofőr megértve jelzésemet azonnal reagált, és visszavette a világítást, minek eredménye az lett, hogy tök sötétbe burkolózott! Még szerencse, hogy ismertem az utat, így tökéletesen elvakultan is el tudtam kerülni az ütközést rutinból követve az utat.
Megjegyzés küldése