Talán emlékeztek még, amikor azt írtam, hogy meglehetősen jómódúak voltunk Albániában, lévén nem tudtuk mire elkölteni a pénzünket a hatalmas áruhiány miatt. Ennek ellenére volt egy-két dolog, amellyel azért lehetett "kereskedni". Hetente egyszer a MALÉV Tu-134-es repülőgépe megérkezett csütörtökön, (a fotón a MALÉV egykori Tu-134 Károlya, azaz a HA-LBK látható, amellyel rendszeresen repültünk mi is Tiranába, oda ugyanis csak a flotta két 134-ese repülhetett műszaki okok miatt) amikor nemcsak a postát hozták a kedves repülősök, hanem a csereárut is -ugyanis ahogy ez illendő volt, cserekereskedelmet folytattunk velük. Ők mindenféle hazai holmit hoztak nekünk: kenyeret, paprikát, párizsit, tejfölt, sajtot, kólát, üdítőt, újságokat, könyveket stb... ilyesmit az albán boltban, ahova jártunk, nemigen lehetett kapni, mi pedig cserébe legfőképp az akkor igen népszerűnek számító albán konyakkal (A Szkanderbég konyak akkor fogalomnak számított, jelenlegi hírnevéről vagy sorsáról nincs hírem) vagy a fantasztikusan finom albán mandarinnal fizettünk. Sőt, nemcsak ilyesmivel, hiszen meglehetősen sűrűn repültünk velük, így általában az "áru" kijuttatásában is segédkeztünk, hiszen az akkori szigorú vámszabályok és ellenőrzés mellett sem lehetett volna még egy MALÉVosnak sem kijuttatni egy-két egész karton konyakot, vagy 10-15 kiló mandarint a vámon. A bátyám például kidolgozott egy technikát, amellyel a kézitáskáját úgy tudta lóbálni egy ujjal, mintha két használt alsógatya lett volna csak benne, pedig 10-12 kiló mandarint cipelt. Ugyanígy a világ legártatlanabb nézését is kifejlesztettük, amellyel a csomagjainkban fel-felhallatszó enyhe üvegösszecsörrenést álcáztuk. Soha nem buktunk le, az "áru mindig kijutott", így a reptér elött a MALÉV-os ismerősök újra összerakhatták a kartonnyi konyakot, vagy a sokfelé szétosztott 8-10-12 kilónyi mandarinokat. No persze azt se felejtsük el, hogy akkortájt a mi rokonságunk is mandarinban és konyakban "fürdött", lévén más ajándékot nemigen tudtunk nekik hozni odakintről - de emlékeim szerint nemigen tiltakoztak :) S a rendszeresen a Budapest-Belgrád-Tirana útvonalon repülő személyzetek már jól ismertek minket, így mindig fejedelmi ellátásban részesültünk a fedélzeten... Szép időszak volt...
Jöjjön tehát most egy olyan dal egy zseniális svéd zenekartól (ezekből meglehetősen sok van ebben a stílusban), amelynek áttételesen pici köze azért van a repüléshez és Albániához:
A refrén szerint Flying high above the clouds...azaz magasan repülve a felhők felett - ez azért is fontos volt, mert a már emlegetett Károly mosdójának ablaka felfelé nézett - A fotón a hajtóművön látható HA betűk felett lehet észrevenni a kis ablakot (manapság nem divat a mosdókon az ablak a modern repülőgépeken), így jól lehetett látni, hogy a felhők fölött valóban mindig kék az ég.
2 megjegyzés:
Örömmel olvasom ezeket a sztorikat, és ennek örömére újra elővettem a régi muzsikákat (dokken, Rainbow, Jethro Tull, stb)
Csak így tovább
Halli Öcsikém!
És a hűtőtáskában szállított mélyhűtött szűzérmékről és bélszinekről még nem esett szó.
A követségek utcájában, ahol a magyar kövi is volt, volt egy kizárólag diplomaták és külföldiek által igénybe vehető hentes-zöldséges-pék bolt.
Az ottani viszonyokhoz képest hihetetlen volt a választék, pl. mindig volt szinhús, sőt havonta lehetett bélszint és szűzérmét is kapni nekünk fillérekért.
Nosza, anyánk lecsapott a lehetőségre és egy hűtőtáskányit mindig felhalmozott a mélyhűtőben, amit azután a konyakokkal, mandarinokkal együtt valahogy mindig átpréseltünk a vámon.
Megjegyzés küldése