Valami bűzlik Dániában! (Skagarack - Move it in the Night, Skagarack - Don't Turn Me Upside Down)

No kéremszépen, Dániát sokminden miatt lehet szeretni, ott van egyből ez a Hamlet nevű királyfi, aki elég szép nagy PR-t csapott az országnak (pedig nem is ő volt, hanem egy Dárdarázó Vilmos nevű...), emellett ott van a híres Kis Hableány szobor, a dán sajtok (bár sokan úgy hiszik, hogy azok csak megbuggyant és újrahasznosított francia sajtok), Hans Christian Andersen, Brian Laudrup, rengeteg híres tudós, sportoló és persze minden dánok büszkesége a LEGO. Zeneileg már nem ennyire fényes a helyzet, bár május 12.-én meggyőződhetünk róla magunk is, hogy az alapvetően dán Royal Hunt mennyire fantasztikus banda (A38 hajó, este, én is ott leszek). S persze ha már a sok-sok ismeretlen bandáról írtam, jöjjön az a csapat, amely elinditotta az őrületet - s mit ad Isten, ez a csapat is dán. A furcsa nevű Skagarack a neve ellenére fantasztikus AOR muzsikát játszó csapat, hangozzon el tőlük két dal, mindkettő a legsikeresebb első albumukról, amely Self Titled, azaz a zenekar nevét viseli. Az 1986-ban megjelent lemez pont időben érkezett, hogy elcsípje az AOR muzsika hullámának csúcsait... a többi 3 albumuk is nagyon jó, gyüjtőknek szívből ajánlott - címeik sorrendben: Hungry for a Game (1988), A Slice of Heaven (1990), Big Time (1993)

Egy élet is kevés... (Le Roux - Lifeline, Uriah Heep - When the War Is Over)

Tökéletesen kapcsolódik a tegnapi bejegyzéshez a Le Roux nevű zenekar, ugyanis hatodik lemezükön, a So Fire Up címűn egy bizonyos Fergie Frederiksen énekel (ezt a dalt is), aki a Le Roux után egyenesen a Toto énekesi "székében" találta magát Bobby Kimball helyén. A Le Roux tökéletesen az a zenekar, amelyről nemegyszer csevegtünk a bátyámmal - ha annak idején a Styx, Toto, Kansas, Journey ilyen hihetetlen népszerűek voltak, hol vannak a hozzájuk hasonló bandák? Aki ilyet keres, annak máris ajánlhatom a Le Roux teljes diszkográfiáját igen sok szeretettel - a 80-as évek dallamos amerikai West Coast/AOR stílusa minden egyes századmásodpercben nyomonkövethető mind a 8 lemezen, amelyek közül az első hat 1978 és 1983 között, a West Coast virágzásának idején jelent meg. Ajánlom tiszta szívből őket mindenkinek, aki a dallamos rockzenét kedveli. Ízelítőként érkezzen most tehát a Lifeline:



A dal érdekessége, hogy minden idők legtöbb tagcseréjének díjáért versenybe induló Uriah Heep is feldolgozta ezt a nótát az 1989-es Raging Silence (egyébként kiváló) lemezén. Erről az albumról egy másik, szinte ismeretlen Uriah Heep dal következzen, a When the War is Over. Egyike legnagyobb kedvenceimnek (tessék csak a kórust figyelni kéremszépen), pedig van vagy 30+ lemezük :) És egyik sem rossz, sőt :)

A végtelen rajongás... (Worldwide Toto Fans - IV Toto)

Ez azért nem semmi! Már láttam olyan videót, amit egy zenekar rajongói kedvenceiknek készítettek (erre példa a kiváló 3D-s animációs YYZ, ami a Rush 30 éves születésnapjára lett időzítve). Azonban olyan történetet, amikor egy zenekar rajongói összeállnak a világból mindenhonnan (vagy 5-6 Toto rajongói oldal, fórum kordinálta a nagy művet), olyat még nemigen láttam/hallottam. A dalt Giorgio Onorato Aquilani írta, aki egy családi vállalkozás, az "Aquilani művek" marketingese. A cég kerti bútorokat gyárt. A többi közreműködő között vannak ismert és kevésbé ismert zenészek, s ahogy nézem a társaság legfőképp olasz hölgyekből és urakból áll. Lényeg, ami lényeg, hogy a nemzetközi Toto community segítségével a rajongók írtak egy dalt rajongásuk tárgyának - a nóta címe egyszerűen IV Toto, azaz "A Totonak".



Köszönjük a dalt, és örök szeretetünket küldjük mind a Totonak, mind a Toto közösségnek!

Nem mentem el messzire... (Aldo Nova - Fantasy)

Kedves mindenki! Többen kérdeztétek, abbahagytam-e a blogot. A válaszom NEM. A valós élet néha jobban elfoglal, minthogy időm legyen aranyos és kedves sztorikra, így úgy döntöttem, a közeli jövőben a blog ZENEI jellegét domborítom majd ki legfőképp - ezt azt is alátámasztja, hogy a legutóbbi bejegyzés óta több száz (!) új zenekart ismertem meg és legfőképp az AOR, sleaze, glam, CCM témakörben, így sok, eddig számomra is ismeretlen előadót kell bemutatnom nektek. S amint jut idő a sztorikra, akkor azok is lesznek.
Első áldozatom ebben az új vonulatban a kanadai Aldo Nova, amely 1982-es, saját nevét viselő albumáról hangzik el a Fantasy nevű dal.



Holnap újabb "ismeretlen" bandával jelentkezem!

A HANG, személyesen... (Malmsteen - I'm a Viking, Talisman - I'll be Waiting, Journey - Separate Ways)

Rég jelentkeztem, elnézést kérek miatta, s ezúttal nem egy albániás sztori következik, hanem egy koncertbeszámoló. Ugyanis ma este találkoztam Jeff Scott Soto-val az A38 hajón, s ezt a történetet mesélném el...
Érkezés után kissé megijedtünk, hiszen meglepően kevesen voltunk - úgy látszik az előzenekarra, a H.A.R.D.-ra kevesen voltak kiváncsiak. Akik így tettek, nagyot hibáztak, ugyanis kellőképp pocsék keverés mellett azért BZ-ék mindent megtettek a kissé hideg közönség felmelegítésére - a beugró basszeros, Beren egy nap alatt megtanulta a komplett műsort, le a kalappal előtte. Számomra meglepetés volt, hogy kevesen ismerték a dalokat, pedig magyar zenekarról van szó, amely a dallamos rockzene, alias AOR legszebb hagyományaihoz méltó dalokat ír - ezt azért illett volna többeknek ismerni. Donászi mester pontos volt, mint egy svájci óra, BZ tiszta volt és még vicces is, a billentyűsről onnan tudtuk, hogy ott van, hogy láttuk, meg néhány nóta intrójában hallatszott - mert egyébként a borzalmas keverés miatt sem belőle, sem a több szólamú kórusokból semmi sem hallatszott. Shame on you A38 technikus...
Ezt követte egy nagyobbacska átszerelés amely után maga a MESTER lépett a színpadra, hogy bejelentse a "kiváló" brazil Tempestt zenekart bla-bla-blah... A baj csak az volt, hogy a Tempestt zenekar maga volt a dögunalom, a pocsék hangosítás mellett (minden lábdob kirúgta a vesémet és ha a basszeros épp nem pengetett, csak akkor lehetett a gitárt hallani), a sehova nem vezető dalok, az értelmetlennek tűnő váltások és a szintén pocsék hangosítás miatt nem hallható kórusok miatt az egész nehezen élvezhető volt.A énekes srác pedig kifejezetten idegesítő volt néha - erőlködött, próbált lazulni, de nem ment neki. Egyetlen beindulósabb rész a Deep Purple Burn című dalának előadása volt, amely billentyűsök nélkül olyan volt, mint mondjuk Beethoven V. szimfóniája vonósok nélkül - biztos úgy is izgalmas lenne. Így csak közepes volt, a Tempestt koncert többi része megkapja a kettes alát, mert értékelem a zenészek igyekezetét. Szerintem szörnyű volt, gyönge dalok, rémes hangosítással, erőlködő frontemberrel - valahogy túléltük, de lehetett volna kevesebb.. Aztán eljött maga a Mester, aki előbb egy Tempestt dalt emelt géniuszával, majd elkezdte saját műsorát Az Eyes of Love-val, ami már megmozgatta a közönséget...Komplett setlistet ne várjatok, mert úgysem emlékszem mindenre :) Lényeg, ami lényeg, a nép meg lett énekeltetve, meg lettünk dícsérve, hogy Budapest milyen gyönyörű, mi milyen fantasztikus közönség vagyunk (hivatalosan a turné legjobb közönsége - vajon mennyi városban hangzik el ugyanez? :) ) szóval örültünk egymásnak. A hangosítás változatlanul rémes volt, azonban Jeff Scott Soto annyira zseniális énekes és előadó, hogy neki szinte mindegy... A brazilok tették alá a vokált szépen (az énekes, a basszeros és a dobos is vokálozott), beindult a közönség és a buli is... Elhangzott Seal Crazy-jének fantasztikus átdolgozása is, szóval minden kafa volt. Aztán Jeff észrevett valakit a közönségben Rising Force-os pólóban és csak úgy belekezdett ebbe minden kiséret nélkül:
I am a Viking in going out to war
And I've got death upon my mind
As I was leavin' oh yesterday
I've got no fear in my heart
Én majd összevizeltem magam, döbbenetes pillanat volt - az a hang, csak úgy, zenekar nélkül (bár a fiúk már majdnem belecsaptak, ebből is látszik, milyen jó zenészek lehetnek, hogy Malmsteen-t csak úgy félelem nélkül tolták volna...) , minden idők egyik legjobb metál dalát énekelve - bárcsak ezt folytatta volna zajos zenekar nélkül... meg is énekeltetett valakit, de ahogy folytatta...elmesélte, hogy 19 évesen ez volt élete első lemeze Malmsteen félisten társaságában - szerencsére a YouTube segített találni megfelelő videót erre a történetre, maga a 20 éves Jeff Scott Soto énekli a dalt, amelytől örökre szerelmes lettem a neoklasszikus metál muzsikába

Sajnos hamar vége szakadt a varázslatnak, de maga volt a döbbenet... Hallottunk egy új nótát az ősszel megjelenő új albumról 21st Century címmel: igéretes, Queenes vonalvezetésű, fantasztikus kórussal - várjuk. A rajongók elkezdték énekelni a Talisman legnagyobb slágerét, az I'll be waiting-et, Jeff jelezte, hogy az bizony nincs a setlistán, hiába erőlködnek, majd közölte, most olyat fog énekelni, amit ő akar - hogy ez mi volt, passz :) Lehetett volna az I'm a Viking. Nah mindegy, Jeff Scott Soto fantasztikus volt a színpadon , ritkán látni ennyire a közönséggel együtt lélegző, s a közönséget ennyire szórakoztató zseniális énekest, akinek a humora, az egyénisége is ennyire lenyűgöző - padlót fogtam a pasitól, komolyan. Aztán jött a ráadás és persze az I'll be Waiting a Talismantól (ami ugye nem volt rajta a setlistán ugye), amit zseniálisan adtak elő, többeket felhívva a szinpadra, megnevettetve a közönséget - nem tudom a harmadik srác ki volt, de valamilyen metálbanda énekese lehet, nagyon jól helytállt. S közben még egy kis Bon Jovi-ba is sikerült belecsapni, valahogy úgy, mint itt:

S utóljára jött a bombanóta, az a banda, ahova egy, Jeffel hasonlóan zseniális énekes került (pedig ez nem semmi) Arnel Pinedáról van szó, aki manapság a Journey frontembere (Jeff is énekelt a Journeyben) - és elnyomták a a Separate Ways-t, íme, találtam róla egy olyan koncertvideót, ahol Jeff Scott Soto énekli ezt a Journeyvel:

Itélet: Nem tudom ki felelős azért, mert az A38-on a hangosítás kritikán aluli, de végre kirúghatnák az illetőt, mert szerintem NEM HALL! Nem kevés pénzt fizetünk azért, hogy HALLJUNK egy koncertet, ő pedig elcseszi... Hogy a zenekarokról is beszéljek, A H.A.R.D. igen ígéretes, rájuk férne egy kicsit több promóció, a dalok nagyon jók, a zenészek is ügyesek, kéne saját hangmérnök nekik, aki a kórust és a billentyűst is JÓL megkeveri... a Tempestt kimondottan unalmas volt, túl sokáig játszottak - bár azt aláírom, hogy a rettenetes hangosítás is hozzájárulhatott ahhoz, hogy szó szerint untam őket (amit én rock koncerten ritkán szoktam), Jeff Scott Soto pedig zseniális, a hangja döbbenet, a szinpadi munkája lenyűgöző, az egyénisége fantasztikus: ő pedig túl keveset játszott és egy Queen dalt sem adtak elő, amit kimondottan sajnáltam... És hát az i'm a Viking - oh, csodááááás.... Reméljük Jeff hamar eljössz újra a rémes brazil banda nélkül...

A bicikli a Ludas... (Coda - Aun)

Amint már többször meséltem,, Tiranába minden csütörtökön érkezett MALÉV járat. Amellett, hogy ez a gép hozott nekünk Postát, néha kaját, vagy kisebb tárgyakat otthonról, rendszeresen hozta egy egész hét újságmennyíségét. Mivel akkortájt a "budapesti létezésünk" alatt is rendszeres előfizetők voltunk bizonyos lapokra, így Tiranában is ugyanezeket olvastuk. Hogy ezt miért is emlegetem? Mert egyik legfőbb elfoglaltságom annak idején a kerékpározás volt - a tiranai utcákon elég szerény volt a forgalom, rengeteg biciklis volt és imádtam kerekezni. Kintlétünk legelején kaptam egy albán gyártmányú biciklit, de már a pincéből felcipelni is komplikált volt, lévén nyomott vagy 20-25 kilót simán, s mindemellé nem nevezném műszaki remeknek. Szerencsére az olasz követség egyik végleg hazaköltöző alkalmazottjától sikerült két biciklit vennünk, az egyik egy csodás, kis kormányos, 3 sebességes metál-zöld luxusbicaj volt, amellyel egyrészt jól lehetett közlekedni, másrészt minden albán irígységét ki lehetett vívni vele - olyasmi volt ez nekik, mint a 90-es években nekünk az új Merdzsó vagy BMW. Bár ezt manapság egy bicikliről nehéz elképzelni, de egy olyan szegény országban, ahol a váltos bringa volt a luxuscikk, ez nem mindennapi élmény volt. Főleg az nem volt az, hogy lehetett pukkasztani az albánokat vele.
Olyanniyra kiválóan ültem meg drótszamaramat, hogy nagyon sokszor a kormány elengedésével közlekedtem, sőt kanyarodtam is így - megtanultam, hogyan lehet a testsúly áthelyezésével kanyarodásra bírni a masinát. A csúcspontot az az eset jelentette, amikor valamiért átkerekeztem L.-ékhez (ők 78-79-ben még nem a Szkenderbég utcában laktak, hanem egy távolabbi diplomata tömbben a Dinamo Stadion mellett). Ez pont csütörtökön történt, így hogy összekössem a kellemeset a hasznossal, elkértem apámtól a Ludas Matyi nevű humoros újságot, amit nagyon szerettem, s biciklizés közben azt olvastam - a kerékpár magától tudta az utat, figyelni nem nagyon kellett, a kormányt sem nagyon kellett megfogni. Az úton odafelé menet volt egy nagy kereszteződés, amely közepén rendőr irányított - csodálkozott is, amikor elsuhantam mellette Ludas Matyit olvasva. Kedves testvérem is többször tanúja volt hasonló esetekenek, egyszer együtt bicikliztünk, miközben én ugyanígy olvasgattam útközben. Sajnos akkor még mp3 vagy mp4 lejátszók még nem voltak, mert talán épp akkor néztem volna meg a Lost legújabb részét, vagy hallgattam volna valamilyen lemezt (lehetőleg a Coda valamelyik lemezét, ha már itt emlegetem őket). Biciklizés közben :)

Sajnos az említett újság azóta már nem létezik, emlékéül egyenesen Mexikóból érkezik egy kiváló AOR zenekar, hogy megismerkedjetek velük mindnyájan: a dal címe Aun, azaz Még, más átiratokban Aun Te Amo, azaz még mindig szeretlek.



Most persze sokan csodálkoztok, hogy Mexikóban is ilyen magas szinten nyomták a jó kis AOR-t - sosem szabad elfeledni, hogy a zene nemzetközi nyelv. A végén még albán AOR bandát is találok, bár ezt nem nagyon hiszem, hiszen a 80-as években, amikor ez a stílus a legnépszerűbb volt, Albániában tombolt a "sötét kommonizmus"...

Én nyertem!... (Sammy Hagar - Winner Takes it All, ABBA - The Winner Takes it All)

Pista bátyánk, akiről már többször meséltem, nagyon vicces ember volt. Erről is meséltem már. Szemben vele édesanyánk nem volt kimondottan humoros alkat, bár ebben a meggyőződésben élt. Ennek ellenére a véletlen egy ritka alkalomhoz vezette anyánkat, aki részt vett Pista bácsi egyik mókájában...
A diplomata-bolt, ahol a vásárlásainkat intéztük, a Szkenderbég utca másik végében volt, mint ahol a követség. Olyan 500 méternyi út lehetett gyalog, de persze kinek volt kedve gyalogolni, amikor volt követségi autó nagy csomagtartóval. El is indultak anyámék vásárolni. Szépen elkezdtek beszállni a kocsiba az udvaron, a kapu előtt álló rendőr már erősen figyelte a jelenetet. Amint az autó kihajtott, a rendőr tisztelgett (90 fokban tartott jobb kéz felfelé néző zárt ököllel - igazi kommonista köszönés). Anyámék visszaintegettek, én bámultam az erkélyről. Majd a gépkocsi elkanyarodott balra, a rendőr pedig szép lassan besompolygott a fülkéjébe, hogy jelentse a központnak, melyik gépkocsi, kikkel és merre hagyta el követséget. Megtette a jelentést, letette a telefont, majd kijött a fülkéből. Ekkor a Volga váratlanul visszaért a követségre, mert anyám otthon hagyta a pénztárcáját. A rendőr ártatlan arccal megint besompolygott a fülkébe, felkapta a telefont és jelentett - én közben megkerestem anyám pénztárcáját és az erkélyről ledobtam neki. A rendőr végzett a jelentéssel (gondolom, azt jelentette, hogy visszajöttek), majd kijött a fülkéből. Anyámék bepattantak a Volgába, majd ismét kihajtottak. A rendőr tisztelgett, a Volga elkanyarodott balra. A becsületes albán belügyes óvatosan ismét visszasündörgött a fülkéjébe, felkapta a telefont és jelentette, hogy az autó elhagyta a követséget. Majd miután kijött a fülkéből mintegy 10 másodpercen belül megjelent a Volga és ismét behajtott az udvarra. Kiderült, hogy ott maradtak az udvarra kirakva az üres üvegek ( az ásványvizet/szódavizet üvegbetétért adták csak), amit a nagy kapkodásban elfelejtettek berakni. Albán rendőr "hősünk" mi mást tehetett, lassan bebaktatott a fülkébe és jól hallhatóan magyarázkodva jelentett, hogy visszatért a gépkocsi. Ezt követően anyámék beszálltak a Volgába, és balra elhajtottak ismét. A rendőr kényszeredetten tisztelgett. Lassan megközelítette a fülkét, óvatosan körülnézett, hogy látja-e a Volgát, majd miután nem látta, jelentette, hgoy elhagyta a követséget. Miután kilépett a fülkéből mit vett észre? A Volgát, amint épp behajt a követségre. Kiderült, hogy Pista bátyánk annyira élvezte a rendőr fancsali ábrázatát, hogy megkérte anyámat, a poén kedvéért forduljanak vissza, hogy bosszantsák a rendőrt. A rendőr arcán a szivárvány össze színe megjelent, de kötelességtudóan ismét feltűnés nélkül besétált a fülkébe, hogy jelentsen. Pista bácsiék megvárták, mire kijön, majd amikor végzett, kéjesen vigyorogva és vidáman integetve kihajtottak, de ezúttal jobbra! A rendőr most ijedt meg igazán, így miután az autó kicsit eltávolodott futólépésben ment a fülkébe és vigyázzállásban jelentette a dolgot. Persze amint kilépett onnan, az autó újra feltünt, de ezúttal nem jobbról, hanem balról! Pista bácsi ugyanis körbeautózta a háztömböt 140-el, mert pontosan kiszámolta, mikorra kell visszaérni, hogy a jelentés lemenjen. A rendőrt a gutaütés kerülgette, de nem volt mit tenni lejelentette a dolgot. Itt már hangosan röhögtem, de nem csak én, hanem anyámék is, akiknek lekiabáltam, hogy még jöjjenek vissza egyszer-kétszer - hallhatóan a rendőrnek kényszeredetten magyarázkdnia kellett, hgoy miért jelent két percenként - a központban épp nem szerethették ezért. Ismét beültek, letekert ablakkal feltünően vigyorogva lazán integettek a rendőrnek, és lassan elindultak balra. A rendőr figyelte az autót, és elindult a fülke felé. Pista bátyánk nézhette a tükörben, mert beijesztett egy fékezéssel, majd úgy tette, mint aki megfordul. A rendőr megállt, de Pista bácsi meggondolta magát. A rendőr ment tovább, aztán a Volga újra fékezett. A rendőr megállt. Az autó szép lassan megfordult, a rendőr pedig valami irtózatosan kacinfántos káromkodást elsütött albánul és a mutogatni kezdte az autó felé a fegyverét. A Volga szépen visszajött a rendőr elé, Pista bátyánk albánul szólt ki a zsarunak, Shoku (ez az elvtárs albánul) én nyertem :) Nagy-nagy kacajjal díjaztuk a produkciót, amelyben édesanyánk is teljes szívvel benne volt, élete kevés igazán vicces pillanatának egyike lehetett.

Ma két dalt is kaptok, a történeti hűség kedvéért a dallamos rockzene vizein haladva Sammy Hagar énekel egyet, majd egy igencsak hasonló című pop-himnusz következik az ABBÁtól, amelyet imádok :)





S ha megbocsájtotok, bár a dallamos rockzenére esküdtem fel, az ABBA azért rendszeres vendég lesz ezen a blogon - ennél cizelláltabb, dallamosabb, igényesebben hangszerelt popzenét ugyanis soha-senki nem követett el (szerény véleményem szerint) mint ők... A mellékelt kép természetesen csak illusztráció, de egy azonos márkájú és színű gépkocsit ábrázol.

A súlyos hadvezér... (Jaded Heart - Hero)

Biztosan említettem, de ha nem, akkor elmondom: Albánia nemzeti hőse, Toldi Miklósa és Hunyadi Jánosa egybegyúrva nem más, mint Kasztrióta György (albánul Gjergj Kastrioti), azaz Szkender bég. Az említett úr 1405 május 6.-án született, s kétszeresen is szimpatikus számomra, nem, nem csak a konyak miatt, hanem azért, mert Albánia Sárkánya becenevet is viseli. Aki meg sárkány, az rossz ember nem lehet. Ugye. Édesapja Gjon kastrioti volt (Gjon, MInt a Delhusa, remélem figyelitek!), aki közép-Albánia ura volt. A sztori nem is ezért érdekes, hiszen Szkenderbéget a török elleni ellenállás fő alakjaként ismerik. Azonban azt gondosan nem mondják el, hogy török színekben kezdte a bulit. Onnan is való az Iszkender bej elnevezés, amely magyar jelentése a Sándor úr... S aki esetleg párhuzamot vél felfedezni Nagy Sándorral a név hallatán, nem téved - Kasztrióta György katonai zsenijét hamar felismerték és sokan egyenesen a világhódító Nagy Sándoroz hasonlították.
1443 november 28.-án a török épp Hunyadi Jánossal ütközött meg (ez a nap állami ünnep volt Albániában, amíg kint voltunk), Szkenderbég úgy látta, itt a lehetőség, hogy lépjen, így otthagyta a török sereget, és albán harcosaival egészen Krujáig menetelt, ahol el is foglalta a várat, amelyben kikiáltotta az albán függetlenséget, s haláláig a várat meg is tartotta. 24 török ostromot indítottak ez idő alatt, mind a 24 elbukott, pedig volt közte húszezres sereg is, sőt a törökök sem a leggyengébb embereiket küldték. Kasztrióta György 1468-ban halt meg, a vár végülis 1478-ban esett el.
Én 1978 októberében még eredeti formájában láttam a fellegvárat, amelynek nagyon örülök, hiszen jó ismerőseim mind tudják, hogy fanatikus bolondja, őrültje vagyok a várromoknak, Kruja pedig elég szép épségben megmaradt, hiszen arrafelé nem tombolt ez a Lipót nevű, akire NAGYON haragszom! Aztán nem sokkal később kezdődött a rémálom - a vár területén, az egykori lakótornyot kezdték helyreállítani, de a hitelesség helyett egy giccses, középkorias múzeum épült, fujj! Az elején azt hittem, hogy az egész szerencsétlen várat újjáépítik, de szerencsére nem, így igen értékes részei megmaradtak. Krujához egyébként is több történet csatlakozik, így az idők folyamán még találkozunk ezzel a kisvárossal. Most azonban lépjünk be a múzeumba.
A szokásos népi, nemzeti dicsőség mellett méltóan emlékeznek Hunyadi Jánosról is (legalábbis akkor, amikor én láttam) az igazi döbbenetet azonban Szkenderbég eredeti fegyverei és páncéljai jelentik. Az egyik tárlóban ott feküdt a harcok elején (felvonulás, villantás, demonstráció) használt sisakja, amely nem kevesebb, mint 25 kilót nyomott! A mellette levő tárlóban a kardja látható, amely 22 kilós "csupán". Egy érdekes demonstrációs tábla segítségével meg lehetett állapítani, hogy teljes fegyverzetben csak a cumó 150 kilót nyomott kb, ami döbbenetes. No persze nem ő szaladt legelől a rohamban, az is tény, sőt, meg kellett védeni mindenféle kósza nyilaktól, szóval fel kellett öltözni tisztességgel. Azonban volt ennek az embernek egy hatalmas előnye - nemcsak az, hogy hihetetlen bikanyaka volt, amely könnyedén megtartotta a sisakot, hanem az is, hogy 155 centi körüli magasságú volt, döbbenetesen erős, izmos, igen alacsony súlyponttal, amely könnyebben mozgathatóvá tette ezt az egész vaskereskedést. Mondjuk el tudom képzelni, hogy a valódi harcban könnyebb holmikban járt, de az sem igen lehetett 100 kiló alatt, ha mindent összeadunk. Mi, akik hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy bezzeg a középkorban milyen puhányok voltak, gondoljunk csak bele abba, hogy futni kéne 100 kilóval felöltöztetve... Menne? Nekem tuti nem. Nekem nulla kilóval is nehezen megy...

Következzék tehát egy kicsit súlyosabb, mégis meglehetősen dallamos nóta, a "hősről":


Kétségtelen, hogy Szkenderbég nélkül kevés dologra lehetnének büszkék az albánok - azonban ő GYŐZTES hadvezér volt, így jogosan imádják!

Anyu, háziállatot akaroooook!... (Skorpió - Samples, Skorpió - Álljatok meg))

Először is hadd kérjek szíves elnézést minden lelkes olvasómtól, hogy napokig hanyagoltam a blogot - rengeteg dolgom volt, debütáltam TV-s műsorvezetőként, lapot küldtem a nyomdába és közben még beteg is voltam... Szóval sorry...

Egy alapvetően fejletlen Balkáni ország egy dologban a világ élvonalába tartozik - a természet burjánzása, a vadon létező életformák jelenléte mindennél karakteresebb. Albánia például állítólag hegyi kecskéiről híres, azonban amíg mi odakint voltunk 4 évig, két kezemen meg tudnám számolni, mennyi kecskét láttunk. A leginkább jellemző életforma, az aszfaltút repedéseiből füvet legelő birka volt, amelyeket sűrűn kellett kerülgetni, bármerre is haladtunk az országban (és tegyük hozzá, hogy állandó útvonalengedélyünk csak a Tirana - Durres és Tirana - Rinas útvonalra volt). Nem tudom miért kellett a birkákat folyton az úton tartani, lehet, hogy nem véletlen, hogy az albán birkaipar nincs épp a világ élvonalában? Egy kis aszfaltozott, ólmozott birkapörkölt nyami :)
No persze az albán szamár, az legalább igaz. Bár nagyon ritkán részeg, sőt, inkább azok az albánok a merev részegek, akik a szamár hátán utaznak, hiszen a csacsik és az öszvérek az össze-vissza nyeklő, boruló gazdájukat nagy kitartással szállították valamerre a legmeredekebb hegyi ösvényeken is. Egyébként a szamárhoz álljon itt egy rövid nyelvészeti érdekesség - aki még nem tudja, hogy a szamár szó török eredetű, annak ezt a tényt örömmel mondjuk el. Azonban nálunk "csak" 150 évig voltak a törökök, míg Albániában 450 évig, így mi valamit rosszul tanultunk meg - ugyanis albánul a szamár az gomar, míg a nyereg a szamáron, az a samar.... Már megint nem figyeltünk :) Tipikus...

Egyébként a követség kertjében többször találtunk betelepülő teknősöket, akik békésen élték stressztől mentes életüket, nagy eső után békák is előtűntek stb.. A lakásban pedig... egyszer békésen beültem "olvasni" a kis WC-be, látom ám, hogy a lábamnál mozog valami. Odanézek, azt hittem csótány. Hát nem, egy szép, nagy kifejlett, sötétbarna skorpió gondolta úgy, hogy ő most itt fog lakni. Én egyébként sem vagyok az a kapkodós, megijedős ember, fiatalon még kiegyensúlyozottabb voltam, így gondosan elolvastam, ami a kezemben volt, gondosan kiadtam magamból, ami bennem volt, majd óvatosan megtöröltem, amit meg kellett. Közben a kis állat nemigen mozdult, csak kicsit mászott odébb - gondoltam, ha megijesztem, az nem fog jót tenni nekem. Azonbna ki kellett valahogy jutnom a kis helységből, így nem volt mit tenni, vagy Ő, vagy én - elővettem a fanyelű WC-kefét, és a vékonyabb végével szerencsésen telibetalálva szerencsétlent sikerült a szuszt kinyomnom belőle - ez idő alatt csak háromszor döfött bele a WC-kefe nyelébe...ouch...

Szerepeljen itt egy rövid minta minden idők egyik legjobb magyar rockzenekarának, a Skorpiónak bemutatkozó lemezéről - ideje, hogy ezt a kiváló bandát végre valós értékén kezeljük, igen jó lemezeik voltak, igen jó zenészekkel dolgoztak. Ebből láthatunk egy felvételt Tátrai tibusszal és Papp Tamással, azaz a Trió felállású Skorpióval.





Én mindenkinek azt kívánom, hogy ez a zenekar (illetve a blogról már ismert Scorpions) legyen a "legkellemetlenebb" élménye, amelyet egy skorpióval átéllhet. S ha lehet, mentsük meg az állatot, ne bánjunk el vele, ahogy én tettem.....

Speciális vendég III... (Lita Ford - Kiss Me Deadly, Lita Ford - Hungry)

A blog logójában 4 előadó látható: balról az első a Winger, második pedig a Journey. Most következzék a logó egyetlen hölgytagja, az eredetileg Carmelita Rosanna Ford néven született gitáros hölgy, aki Lita Ford néven vált világhírűvé. 11 évesen kezdett gitározni, majd tagja lett a legendás lány punkcsapatnak a The Runaways-nek. Ezt követően szólókarrierbe kezdett, amely során ő lett a korszak "rockladyje" egykori banda-társa, Joan Jett mellett. Első két lemeze az erősen rockos hangzású Out for Blood és a Dancin' on the Edge nagy siker lett. 1988-as Lita című lemeze az ezelőtt bekövetkezett stílusváltás ellenére a legeslegnagyobb sikert aratta, az USÁban platina lemez státuszt ért el, az új pop-metál megszólalás pont időben jött.

Az 1990-es Stiletto már csökkenő népszerűséget mutat... A nem túl magas, de meglehetősen csinos hölgy rengeteg rockzenei sztárral járt, első férje Chris Holmes (W.A.S.P.) volt 1990 júniustól 1991 júliusig. Partnerei között oylan ismert arcok voltak, mint Nikki Sixx, Joe Lynn Turner, Tony Iommi, Jay Schellen (ex-ASIA), jelenlegi férje Jim Gillette a Nitro tagja.


Lita első gyermeke születése óta visszavonult a "rock-sztárságtól", ennek ellenére rendszeresen jelennek meg lemezei, a legutóbbi például 2006-ban Cream of the Crop címmel

Semmi gond shoku, menni fog... (Journey - Only Solutions)

A magyar nagykövetség Tiranában a 70-es évek végén egy "kiváló" kombi Zsigulival rendelkezett a már említett Volga mellett. Ez a gépkocsi nem túl jól viselte a "túl jó" albán utakat és körülményeket, felnyitott motorházat még az életben nem láttam ennyit, mint ezen az autón. Azonban néha a házi "barkácsolás" hatástalan volt, így szerelőhöz kellett vinni a csodás autót. És itt álljunk meg egy pillanatra, ugyanis amíg mondjuk Budapesten volt alkatrész, vagy legalábbis a fekete-piacon be lehetett szerezni, Tiranában a legfrissebb alkatrészeket 60-as években gyártott rozsdás roncs ZIL-ekből szedegették ki a szervízben. S ez volt a jó eset, mert volt ott 50-es években készült Ikarus alkatrész is - a szerelők a "minden motor egyforma" elvét követték - végülis a légszűrő meg a porlasztó működési elve ugyanaz egy Zilben meg egy Zsiguliban is. A méret pedig..amíg létezik fűrész és kalapács, addig minden javítható! Döbbenetes barkácsolás volt látható, akár a Zsigulit, akár L.--ék Fiat 124-esét, akár Pista bátyánk Kék villámját kellett javíttatni - végülis mindhárom gépkocsi közeli rokonságban állt egymással, ugyanis mindben voltak ZIL alkatrészek :) S az albánok védőszentje Szkenderbég Konyak mindig segített - az autók működőképesek maradtak úgy-ahogy. Félreértés ne essék, a képen egy cseh ZIL látható, és igen jó állapotban: a 70-es évek végének albán roncsaihoz maximum a méretei hasonlítottak.

A mai dal is arról szól, amiben mi is benne voltunk Tiranában: Ez volt az egyetlen megoldás...



Ezzel együtt egyrészt köszöntsük a blogon a Journey-t, amely az első zenekar lett, amely már másodszor szerepel, illetve hadd áruljam el, hogy már február elején megszületett 2008 legjobb lemeze. A svéd Work of Art első albuma ez, amelyre egészen kiváló BZ barátom csak annyit mondott "Ezek Toto-t játszanak, csak sokkal jobban, mint a Toto". Ez pedig ismerve a Toto zenekar zsenialitását és nagyszerűségét, nem mindennapi dícséret... Az év balladája pedig a Work of Art - Once In A Lifetime, gyönyörű, döbbenetes, fantasztikus, lenyűgöző, felemelő, megkönnyeztető instant klasszikus 4 perc és 43 másodperc... Lemezboltba azonnal elrohanni (amint megjelenik február 22.-én) és megvenni! Én szóltam! A dallamos rock nemhogy nem halott, hanem csodálatos korszak vár rá...

Éljen a sportos életmód... (Autograph - Turn Up The Radio)

Most, hogy már tudjuk, ki nyerte a Superbowlt (az aktuális forma alapján a jobb csapat, a New York Giants nyert, mintha megjósoltam volna hehe), foglalkozzunk a 70-es évek Albániájának sportéletével. Természetesen fogalmuk nem volt róla, mi az az amerikai futball, azonban a klasszikus focit igencsak űzték. Tiranának három "nagy" csapata is volt, a Partizani, a Dinamo és a 17 Nëntori Tirana. Mellettük olyan híres és hagyományos klubok is játszottak, mint a Vllaznia Shkodër (ez egy shkodrai csapat), a Labinoti Elbasan (Elbasan? El a kurva anyját :) ), vagy a világhírű Flamurtari Vlorë. Mind-mind Bajnokok Ligája esélyes csapatok. Természetesen ahogy ez az ex-kommonista blokkban volt, a Dinamó (alias Dózsa) a belügy csapata volt, a Partizani (alias Honvéd) a hadügyé, a 17 Nëntori meg volt a "semleges" zöld-fehér csapat. Ismerős modell? Amikor mi kint voltunk, 79-ben a Partizani, 80-ban a Dinamo, 81-ben újra a Partizani, míg 82-en a 17 Nëntori lett a bajnok. Folyton telt ház előtt játszottak, pedig voltak ám igencsak "jó minőségű" stadionok meg pályák - például amikor Krujë felé haladtunk turistáskodni, ott volt egy hegyi pálya, ami szó szerint lejtett... S ha valaki nagyobb felszabadító rúgással lőtte ki a labdát a pályáról, lehetett hívni a hegyimentőket... Emellett "kiváló" tiranai kosár és röplabdacsapatok is léteztek (szintén a már említett klubok színeiben), amelyek folyamatosan sokkal erősebb ellenfeleket győztek le Tiranában. Az elején nem értettem, hogy ez hogy lehet. Aztán egyszer a csehszlovák férfi kosárlabdabajnok épp Tiranában járt nemzetközi kupameccsen és kaptunk tiszteletjegyeket. Én akkor már nem túl magasra ívelő kosárlabda-pályafutásom elején voltam, így örömmel kaptam az alkalmon - talán az egyetlen alkalom volt, hogy anyámmal együtt igazi sport-rendezvényre mentünk (fater azért rendszeresen kivitt minket Fradi meccsre - no persze mielőtt az idióta huligánok megjelentek). Lényeg, ami lényeg, már amikor odaértünk, valami fura dolog volt - a szag. Én ugyanis már több kosárlabda-mérkőzésen voltam életemben, de ilyet sehol sem tapasztaltam. A tiranai csarnokban, ahol kb 2-3 ezer ember szorongott vágni lehetett a füstöt! A palánkig alig lehetett ellátni, mind a 3 ezer albán úgy dohányzott, mint a gyárkémény. Tiszta megszokásból minket meg is köpdöstek kicsit, de aztán a zsaruk közbeléptek. A hangulat döbbenetes volt, ilyen fanatikusan azóta sem láttam szurkolni embereket, mintha az életükről lett volna szó - lehet, hogy igen, ki tudja! Szó szerint beordították a labdát többször is megfélemlítve a cseheket, a bírókat és bárkit. S ez mind semmi, a cseh centert szemen dobták valami aprópénzzel, egyébként pedig a pályára köpködtek, amin a csehek össze-vissza csúszkáltak: az albánok hozzá lehettek szokva, mert nem zavarta őket. Ehhez tudni kell, hogy a 70-es évek végén a cseh férfi-kosárlabda Európa élvonalában volt, de csúfos vereséget szenvedtek Tiranában: szerintem nem látták a gyűrűt a nagy füsttől és a repkedő öngyújtóktól és aprópénztől. A halláskárosodás az már csak hab volt a tortán. A meccs után nem tudtunk mit tenni, hazatértünk és megkerestük az éterben a magyar rádiót egy csöpp vigasztalásért...
Ezután is rendszeresen hívtak minket a diplomáciai testülettől meccsre, de valahogy nem akaródzott mennünk. Egyébként az általam akkortájt szívből gyűlölt Honvéd kosárcsapata (én akkor is, most is MAFC drukker voltam) is járt Tiranában (Losonczy Árpi, Kamarás, Gellér, Heinrich, Horváth A. döbbenetes nevek voltak...), de én akkor pont itthon voltam - pedig velük szivesen találkoztam volna, hogy a szemükbe vágjam MŰSSZAKI EEEEGYETEMMMMM! Mondjuk kérhettem volna tőlük autogramot és rituálisan elégethettem volna, mindenki szeme láttára... Ugyanis akkortájt a kosárlabdában a MAFC - Honvéd olyan volt, mint a fociban az Újpest - Fradi. Azóta a Honvéd kosárban eltűnt a süllyesztőben, a MAFC bár NB1-es, de nem meghatározó csapat sajnos...
S ha már szóbakerült az autogram és a rádió is, akkor egyik kedvenc amerikai csapatom következzen egy kapcsolódó dallal:



Nagyon szeretem ezt a bandát, pont azt a zenét nyomják, amit koncerteken órákon át tudnék hallgatni - kedvenc dalom tőlük a My Girlfriend's Boyfriend Isn't Me. Klassz lendületes dal jópofa címmel, csodálom, hogy nem készült belőle klip soha. Kár, nagy kár... A kép egyébként egy mai Partizani - Vllaznia rangadón készült, szemmel láthatóan Albániában is egyre több az afrikai bevándorló. Ha ezt Enver Hoxha megélhette volna....

Superbowl!!!!! (Giant - I'll See You in my Dreams)

A sok régi sztori mellett itt egy aktuális esemény - amikor ezt írom, akkor épp zajlik a világ egyik legnézettebb médiaeseménye, a Superbowl. Mind a bátyám, mind én nagyon nagy amerikai futball rajongók vagyunk, így gondolom jelenleg Ő is nézi a meccset. Ennek semmi köze Albániához, sőt, mire ezt olvassátok, már a végeredmény is minden bizonnyal ismert lesz, azonban amikor ezt írom, még zajlik a meccs. Így sztori helyett ezúttal inkább a TV-t bámulom (most legalább kiderült, hogy szeretem az amerikai focit.). Azért mára is kerestem egy dalt, méghozzá a Superbowl egyik résztvevője, a Giants által ihletve a Giant nevű amerikai dallamos rock-banda egyik nótáját, amely igaz a Superbowlra is, amelyet álmaimban is nézni/látni fogok.



Remélem jövőre ilyenkor Thomas Larsson - Flight Of The Falcon című dalát fogom belinkelni :)

Isten és a rákenroll...(Kiss - God Gave Rock & Roll To You II)

Az előzőekben már meséltem, hogy a 79-80-as tanévben a Külügyminisztérium kollégiumában éltem. Nem volt könnyű megszokni a korán kelést, a reggeli tornát, meg a kötöttséget, de azért egész jól bírtam. Zenei "képzésem" itt sem állt le, ugyanis megismerkedtem az L. tesvérekkel, akiknek a szülei Iránban dolgoztak - a srácok nagyon jó fejek voltak, kiválóan beszéltek perzsául is és istenként tiszteltek egy amerikai zenekart, amely akkortájt a "sátán" gyermekeként riogatta az embereket, állítólag a koncertjeiken csak sikítozó 14 évesek voltak és egyébként is egy nagy adag borzalom volt az egész. Az akkori "szaksajtó" sokkolóként írta le a monster-rockot játszó bandát, amelyet ma már inkább Glam bandaként emlegetnek, mivel elmúlt az "ellenségkép", az akkori tinédzserek is felnőttek és aránylag jó emberek lettek - kivéve, aki nem. Emlékszem, nehezen szerettem meg a Kiss-t, főleg a zsigerből jövő ösztönös tiltakozás miatt, hogy valaki ennyire képes egy zenekarért rajongani, pedig a Love Gun például nagyon tetszett, nem is beszélve a 79-es Dynasty lemezről, amely mai füllel is szuperklasszikus (ugye I was made for Lovin' You...ugye?)
Ezért is választottam ezt a klipet, mert ezen egyértelműen a glam hatás látszik a zenekaron, nem a monster rock közhely.

Egyébként mivel nem vagyok kimondottan vallásos alkat, így himnikusan élem meg a dal címét - ha Isten létezik, akkor bizony ő adta a rock & roll-t is mindenkinek. Aki hisz benne, annak itt a bizonyíték a Kiss zenekartól :) Szeressük tehát a Rákenrollt!
És aki hisz valamiben/valakiben, köszönje annak, akiben hisz :)

Most nézem, hogy már megint napok óta nem kommentelt senki, csak a bátyám... Már megint magamban beszélek? Nem szeretnék...

Előszó utazás előtt...(Korál - Fekete Bárány)

Az ember élete során furcsa szokásokat vesz fel: némelyeket babonából, másokat meg a véletlennek köszönhetően. Amint meséltem, 1978-79-es tanévben odakint voltam Tiranában magántanulóként, azonban nyolcadikban ezt már nem vállaltuk, így bekerültem a Külügyminisztérium kollégiumába és iskolát is váltottam (ezúton is örök hálám a Lisznyai utcai általános iskolának, ahol nagyon jól éreztem magam - kár, hogy csak egy évig tartott...). A tavaszi szünet előtt néhány nappal, hétfőn édesanyámmal a Kálvin téri áruházban vásároltunk. Hogy miért emlékszem a hétfőre majd 28 év távlatából? Azért , mert a hanglemezboltban mindig hétfőnként volt a 20%-os kedvezmény, amikor az egyébként 90 forintba kerülő magyar albumokat 72 forintért lehetett megvásárolni. Sikerült rábeszélni anyámat, hgoy a Tiranába kivivendő holmik mellé vegyünk egy lemezt is, így vettük meg a pont akkortájt megjelent első Korál albumot. Hétfő estétől csütörtök kora hajnalig (fél hat körül kellett a repülőtérre indulni) ezt a lemezt hallgattam folyamatosan, úgy, hogy csütörtökön már csak a lemez elejére jutott idő, az instrumentális Előszóra.
Amikor kiértünk Tiranába, kiderült, hogy az épp aktuális "kulturális csomagban" is benne van ez az album, szóval a tavaszi szünet két hete alatt is ezt hallgattam. S a csütörtöki visszaindulás előtt is betettem a lemezt, de akkoris csak a lemez elejére jutott idő... S ha a sors így akarta, ettől kezdve ez a lemez mindig nálam volt kazettán, PC-n, bakeliten, CD-n, USB kulcson, MP3 lejátszón (attól függően, hogy hogyan fejlődött a technológia és hogyan telt az idő), s mielőtt repülővel utaztam, mindig meghallgattam. Így lesznek a véletlenekből megszokások...

Sajnos az Előszóból nincs YouTube videó, ezért következett ugyanarról a lemezről a Fekete Bárány, s ha legközelebb repülőre ülök, ismét megszólal majd az Előszó, immáron lassan 28 éve..