A súlyos hadvezér... (Jaded Heart - Hero)

Biztosan említettem, de ha nem, akkor elmondom: Albánia nemzeti hőse, Toldi Miklósa és Hunyadi Jánosa egybegyúrva nem más, mint Kasztrióta György (albánul Gjergj Kastrioti), azaz Szkender bég. Az említett úr 1405 május 6.-án született, s kétszeresen is szimpatikus számomra, nem, nem csak a konyak miatt, hanem azért, mert Albánia Sárkánya becenevet is viseli. Aki meg sárkány, az rossz ember nem lehet. Ugye. Édesapja Gjon kastrioti volt (Gjon, MInt a Delhusa, remélem figyelitek!), aki közép-Albánia ura volt. A sztori nem is ezért érdekes, hiszen Szkenderbéget a török elleni ellenállás fő alakjaként ismerik. Azonban azt gondosan nem mondják el, hogy török színekben kezdte a bulit. Onnan is való az Iszkender bej elnevezés, amely magyar jelentése a Sándor úr... S aki esetleg párhuzamot vél felfedezni Nagy Sándorral a név hallatán, nem téved - Kasztrióta György katonai zsenijét hamar felismerték és sokan egyenesen a világhódító Nagy Sándoroz hasonlították.
1443 november 28.-án a török épp Hunyadi Jánossal ütközött meg (ez a nap állami ünnep volt Albániában, amíg kint voltunk), Szkenderbég úgy látta, itt a lehetőség, hogy lépjen, így otthagyta a török sereget, és albán harcosaival egészen Krujáig menetelt, ahol el is foglalta a várat, amelyben kikiáltotta az albán függetlenséget, s haláláig a várat meg is tartotta. 24 török ostromot indítottak ez idő alatt, mind a 24 elbukott, pedig volt közte húszezres sereg is, sőt a törökök sem a leggyengébb embereiket küldték. Kasztrióta György 1468-ban halt meg, a vár végülis 1478-ban esett el.
Én 1978 októberében még eredeti formájában láttam a fellegvárat, amelynek nagyon örülök, hiszen jó ismerőseim mind tudják, hogy fanatikus bolondja, őrültje vagyok a várromoknak, Kruja pedig elég szép épségben megmaradt, hiszen arrafelé nem tombolt ez a Lipót nevű, akire NAGYON haragszom! Aztán nem sokkal később kezdődött a rémálom - a vár területén, az egykori lakótornyot kezdték helyreállítani, de a hitelesség helyett egy giccses, középkorias múzeum épült, fujj! Az elején azt hittem, hogy az egész szerencsétlen várat újjáépítik, de szerencsére nem, így igen értékes részei megmaradtak. Krujához egyébként is több történet csatlakozik, így az idők folyamán még találkozunk ezzel a kisvárossal. Most azonban lépjünk be a múzeumba.
A szokásos népi, nemzeti dicsőség mellett méltóan emlékeznek Hunyadi Jánosról is (legalábbis akkor, amikor én láttam) az igazi döbbenetet azonban Szkenderbég eredeti fegyverei és páncéljai jelentik. Az egyik tárlóban ott feküdt a harcok elején (felvonulás, villantás, demonstráció) használt sisakja, amely nem kevesebb, mint 25 kilót nyomott! A mellette levő tárlóban a kardja látható, amely 22 kilós "csupán". Egy érdekes demonstrációs tábla segítségével meg lehetett állapítani, hogy teljes fegyverzetben csak a cumó 150 kilót nyomott kb, ami döbbenetes. No persze nem ő szaladt legelől a rohamban, az is tény, sőt, meg kellett védeni mindenféle kósza nyilaktól, szóval fel kellett öltözni tisztességgel. Azonban volt ennek az embernek egy hatalmas előnye - nemcsak az, hogy hihetetlen bikanyaka volt, amely könnyedén megtartotta a sisakot, hanem az is, hogy 155 centi körüli magasságú volt, döbbenetesen erős, izmos, igen alacsony súlyponttal, amely könnyebben mozgathatóvá tette ezt az egész vaskereskedést. Mondjuk el tudom képzelni, hogy a valódi harcban könnyebb holmikban járt, de az sem igen lehetett 100 kiló alatt, ha mindent összeadunk. Mi, akik hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy bezzeg a középkorban milyen puhányok voltak, gondoljunk csak bele abba, hogy futni kéne 100 kilóval felöltöztetve... Menne? Nekem tuti nem. Nekem nulla kilóval is nehezen megy...

Következzék tehát egy kicsit súlyosabb, mégis meglehetősen dallamos nóta, a "hősről":


Kétségtelen, hogy Szkenderbég nélkül kevés dologra lehetnének büszkék az albánok - azonban ő GYŐZTES hadvezér volt, így jogosan imádják!