Ötvenedik... (A dalok címei ezúttal a bejegyzésben találhatóak)

Kedves Látogató!

Nagy örömmel üdvözöllek a Gyu Loves AOR blogon, amely elérte ötvenedik bejegyzését, s ez Nektek is köszönhető - respect mindenkinek, aki olvas és főleg annak, aki kommentel is. A mai bejegyzésben elég sok dal lesz, ugyanis megpróbálok megmutatni néhányat legnagyobb kedvenceim közül - s ezek között nemcsak AOR dalok lesznek. A sorrend nem preferencia kérdése, hanem ahogy eszembe jutnak az előadók, a zenekarok, a dalok.

Figyelem! IGEN hosszú bejegyzés következik amely RENGETEG zenét tartalmaz! Mellékhatások és kockázatok tekintetében kérem konzultáljon hangfalaival :) (Egy megjegyzés - ha elgépelések maradtak a szövegben, akkor sorry vagyok...)

Kezdjük tehát a Genesis nevű bandával, akik a Peter Gabrieles érában voltak igazán a kedvenceim: az első lemez kivételével mindegyik albumuk hatalmas klasszikus. Hadd idézzek ezzel kapcsolatban egy bejegyzést a YouTube-ról:
"What happened to all the great music? Now it's all three chord pablum... maybe nowdays your average listener is so dumbed down that great music can't be appreciated or comprehended. If you are reading this or watching this video, you are definitely NOT in the dumbed down category..."
Laza fordításban: "Mi történt az igazi, nagy zenékkel? Most minden cska három akkordból áll... talán a mai átlagos hallgató annyira lebutult, hogy nem tudja értékelni vagy érteni az igazi zenét. Amennyiben ezt olvasod, vagy ezt a videót nézed, határozottan NEm tartozol a lebutult kategóriába."

Csak egyet tudok érteni ezzel a bejegyzéssel misterdoof billentyűzetéből, így mai első videónk (ami egyből 3) hadd kezdődjön két FONTOS mondattal: WAITING FOR BATHROOM! és A FLOWER? Következzék a Genesis - Supper's Ready című zsenialitása.





Már önmagában ez a dal elég lenne a "kedvencek" listában, dehát az a lista olyan hosszú még... folytassuk is még egy halhataltan mondattal: WELCOME BACK MY FRIENDS TO THE SHOW? THAT NEVER ENDS! No, kik következnek? Hát persze, hogy az Emerson, Lake and Palmer és a Karn Evil 9. Igyekszem több darabbol a komplett dalt összeszedni, nem lesz egyszerű - a 2nd Impression-t például nem is találtam meg ELP verzióban:)






Most egy rövidebb dal jön: egy olyan dal, ami miatt egyszer majdnem balesetet szenvedtem. Gépkocsival haladtam ugyanis, és az egyik magyar rádióban megszólalt fényes nappal - nekem könnyek lepték el a szememet, amivel elég nehéz látni és közlekedni - a dal örök, én szerencsére megúsztam a balesetet. s ahogy az első két hang felhallatszik, lehet tudni, hogy a rockzenei irodalom valaha született egyik legszebb gyöngyszeme következik... Bárcsak itt lennél, énekli a Pink Floyd...



Kansas. Az a zenekar, az a fíling, akiktől nehéz szabadulni, akik végigkisérnek, amíg csak élek - zeneileg, spirituálisan nagyon megrezegtetik lelkem húrjait. Sok jó lemezük között is kimagaslik kettő, a Leftoverture és a Point of Know Return. mindegyik dalt megmutathatnám most, de azt a kettőt mutatom, amelyek szerintem szerves egészt alkotnak a Leftoverture végén. Egyrészt az amerikai indiánokat elsirató Cheyenne anthem, másrészt a Magnum Opus, amelyek bár külön dalok elvileg, de az én szememben mindig szerves egészet alkottak.




S akkor most hadd kiáltsak fel én is úgy. mint a felcsapó szintihangra az ismeretlen rajongó a következő videó-trilógiában: Oh YEA! S ha már több videót is jellemeztem egy-egy rövid mondattal, akkor most is jöjjön kettő: WHEN THE MAKE SHALL INHERIT THE EARTH! és az ATTENTION ALL PLANETS OF THE SOLAR FEDERATION... WE HAVE ASSUMED CONTROL! S csak egy szám: 2112





A Rush talán minden idők egyik legzseniálisabb rockdalát alkotta meg a 2112-vel... Le a kalappal elöttük...

Létezik egy dal, amelynek az elején felhangzik a Hammond orgona hangja, és én máris könnyes és libabőrös leszek, pedig nincs is július és már reggel sincs... Még jó, hogy a Uriah Heep még mindig velünk van, miután a 70-es évek legelején megalkotta azt, ami egyedül is elég lett volna a halhatatlansághoz.



A sok veretes progresszív dalt oldjuk most fel egy könnyedebb, de csodaszép szerzeménnyel, amelyet az a hang énekel, aki számomra A HANG - Dennis DeYoungról van szó, aki egy bébiről dalol a Styx zenekarral...



Bébi után jöjjön a varázslat, azaz egy kis hókusz-pókusz: Hollandia egyik legzseniálisabb terméke volt a Focus nevű zenekar annak idején a döbbenetes képességű énekessel, Thijs van Leer-rel az élen. A mágia azóta is hat, nem is akárhogyan! S ez a dal összenőtt minden idők egyik legszebb zenei lírájával, a Sylvia című instrumentális csodával. Következzék tehát egy Hocus-Pocus, majd egy Sylvia ÉS Hocus Pocus




Kicsit ARS Poeticának is felfogható minden idők leghíresebb rockzenében előadott Boogie-Woogie dala, amelynek szerencsére számtalan válozata létezik, egyik jobb, mitn a másik, hiszen talán a világ legjobb koncert-bandája, a Deep Purple adja elő - akárhány hivatalos vagy nem hivatalos Purple albumon hallgatom meg, mindig magával ragad. Igérem a 100 bejegyzésnél újabb Deep Purple kedvenceket mutatok majd, de most épp a Lazy a nagy kedvenc...



Álmodni nagyon jó dolog: segít menekülni az élet nyomorult mivoltától - szerencsémre nekem szépek az álmaim, kalandosak, jópofák. S talán álmomban szinházba is eljutok, ahol körbevesz majd a FÉNY! Vegyen körbe titeket is a FÉNY!



Emlékezzünk meg ezútan az úgynevezett cover bandákról is, akik sokszor elérhetőve teszik az elérhetetlent - híres, már megszűnt, vagy csak nem koncertező, netán errefelé nem koncertező zenekarok "helyett" is eljönnek és játszanak. Sajnos Magyarországon nem tudok Yes cover zenekarról, ezért most megmutatok nektek egy amerikai változatot, akik a kedvenc Yes albumom a Drama egyik legjobb dalát játsszák, melynek címe Machine Messiah. A zenekar neve egyébként White




Puristáknak és elvakult Yes fanatikusoknak szerepeljen itt az eredeti dal is.



No persze a 100. bejegyzéskor még jöhet sok-sok kedvenc Yes dal :) Dehát most a kedvencek legkedvencebbjeiből válogatok csupán.
S ha már Yes, következzék az "offspring" ASIA, amely pont ebből, az előbb emlegetett YES felállásból "származott le". Mutathatnék koncertvideót ir sóla, de jöjjön egy kis dráma (ha már ez volt az előző lemez címe). The Smile Has Left Your Eyes, azaz a Mosoly eltűnt a szemeidből...



Az emberi dráma után egy kevésbé drámai dal, bár ez is az elhagyásról szól. Minden idők egyik legjobb torka és egyik legjobb gitárosa következik egy szivárványos dalban - a Rainbow nótáját ezúttal Graham Bonnet és Yngwie J. Malmsteen adja elő.



Direkt azért tettem be ezt a változatot, hogy ne a Rainbow játsszon két dalt, ugyanis, most jön a Rainbow nóta, mely azóta egyfajta hitvallásommá is vált, (bár személyes himnuszaim csak a bejegyzés végén következnek majd) Maga Doogie White énekli nekünk a legeslegfontosabbat: Sokáig Éljen a Rock'n'roll!



S ha már hitvallás - a Nazareth már 1976-ban elénekelte, amit én csak később tudtam meg, de gyakorlatilag totálisan igazuk volt - a dalban az én fájdalmam is elhangzik azóta nap, mint nap a világ megannyi rádióján és hi-fijén: a szerelem bizony fáj...



Itt az ideje, hogy megemlékezzünk egy Farrokh Bulsara nevű emberről, aki emberek tízmillióinak (többek között nekem is vagy 30 éve) adott rengeteg örömet életében és halála óta is megszámlálhatatlan szép pillanatot okoz - ha van valaki, aki ismeretlenül is nagyon hiányzik, akkor ő az. Ladies and Gentlemen - Freddy Mercury, aki Brian May dalát énekli, amelyik a legeslegnagyobb Queen kedvencem...



S csak egyet tudok érteni vele, hogy újabb híres mondatot idézzek: SAVE ME, I CAN'T FACE THIS LIFE ALONE... Freddy, we miss you too much...
S vannak még sokan, akik hiányoznak nekünk, például Jeff Porcaro is. Szerencsére A CSAPAT, azaz a ZENEKAR még közöttünk van. Már ezen a blogon is említettem őket Hold the Line című dalukkal, azonban most következzék egy egyveleg egy 2003-as amsterdami koncertjükről, ahol a legeslegkedvencebb szerzeményem is elhangzik tőlük, amely egyébként a legelső lemezük legelső dala, a címe Child Anthem - ebben az egyvelegben a harmadik lesz...



A zenekar nevét nem egy magyar tippelős játékról kapta, aki azt hiszi, most szégyellje el magát villámgyorsan. Egyébként maga Eddie van Halen írta le őket úgy, hogy "collectively the best musicians on the planet", egyet kell értsek - mert ha nem is lehet rangsort felállítani, kik a legjobb zenészek, ezek az urak ott vannak a csúcsok közelében... S ha már Van Halen, szerepelhetne itt a Jump, amely a "legvanhalenebb" dalok egyike, de én másik kedvencet választottam - a Sammy Hagaros Van Halen korszakot jobban kedvelem egy picivel, mint David Lee Roth-ot. Legnagyobb kedvencem a Van Halentől a "Nem tudom abbahagyni, hogy szeresselek..." azaz a Can't Stop Loving You.



Váltsunk stílust, váltsunk embert, hitet, bármit - Egy sci-fi hős szakálla és a világ ma élő egyik legzseniálisabb zeneszerzője és zenésze következik. Neal Morse az illető, a Sci-Fi hős pedig nem más, mint Spock a Star Trekből - az ő szakálla is meg tudott ihletni egy zenekart, hogy felvegye a nevét - pedig nincs is szakálla - vagy az egy másik Spock? S bár még nincs június, ennek a halhatatlannak köszönhetően egész évben június van... (Spock's Beard - June)



Neal Morse szólóban is elképesztő, a dalszövegeit pedig nem kell hallgatni :) Lassan a vége felé közeledik a legeslegeslegeslegkedvencekből készült összeállítás, amelyből biztos többen kimaradtak, sokan nem kerültek be, majd lesz még jubileumi bejegyzés, legalábbis remélem. S most hogy így a sor vége felé közeledünk, és jön majd a két beigért dal a hitvallásokról, előtte még egy galériába látogassunk el, ahol az árnyékokat állítják ki. Sajnos ez a fantasztikus zenekar nem koncertezik soha élőben, így tőlük csak eredeti, lemezes felvétel állóképes videóját tudom mutatni. A Cliffhanger egy visszatérő téma a Shadow Galelry lemezeiben, ez a második rész végét mutatja meg, maga a Cliffhanger 2 egyébként 13 perc hosszú és fantasztikus klasszikus zenei zongorázással kezdődik - azt hiszem a Shadow Gallery a legkevencebb zongorás zenekarom.



S a Galériából egyenes út vezet a Transz-szibériai vasútvonalon keresztül...mondani akarom a zenekaron keresztül a karácsonyhoz. Emlegettük itt már júniust és júliust, ugorjunk el szépen az év végéig, a karácsonyig, ezzel fejezve be ezt a rövid bejegyzést (no persze még két dal hátra van ne feledjük!). Nagyon sok vélemény szerint a legfantasztikusabb Show, ami a 21. század első évtizedében látható, a Trans Siberian Orchestra koncertje - egyszer eljöhetnének Magyarországra is igazán. Vagy legalább Bécsbe. plíz plíz plíz addig is várjuk együtt az első havat... no persze majd csak június és július után...



Nem, nem fogytak el a kedvencek, de ideje befejezni az 50. bejegyzést, mert soha nem lesz 51. :) Így aztán két olyan dallal búcsúzom, amelyből ismét legendás mondatokat idézhetek . "YOU LOOK UP AT ME, AND SOMEWHERE IN YOUR MIND YOU SEE, THE MAN I'LL NEVER BE". Boston, ahol az egyik dolog található, amelyért valami rajongáshoz közelit érzek: a Celtics kosárcsapata. S persze imádott unokatestvérem is ott él és ez a zenekar is ennek a városnak a nevét viseli...



Brad Delp, Te is nagyon hiányzol... Neked nem sikerült annak az embernek lenni, amit elvártak tőled, megértelek... ahogy valaki írta: A little piece of all us died when Brad went away...

Most pedig jöjjön a ZENE, ami életem első szerelme volt..és az utolsó is lesz... Köszönöm John Miles, hogy elmondtad helyettem, amit én akartam :)



S köszönöm Neked, kitartó olvasó, hogy idáig eljutotál - remélem a RENGETEG zene egész estés muzikális élményt adott, s ha már elolvastál idáig megtisztelsz a véleményeddel egy komment formájában. Köszönöm! S Long Live Rock'n'roll!