Gyu Szeret AOR

A Kondor meg csak repül... (Delta - Two Bullets,Delta - I can't,Delta - Who I Am,Delta - Burning Soul)

2008-11-04T12:59:00.000-08:00

Jó szokásom szerint valamelyik nap megint böngésztem a világhálót - régi hobbim, hogy olyan előadókat találjak, akiket érdemes "felfedezni", olyan bandákat hallgathassak meg, akiket kevesen hallgatnak, vagy netán itthon nem is ismernek egyltalán. Emiatt aránylag sok ismeretlen zenekarral ismerkedem meg, persze kiemelkedő kevés van köztük. Most azonban sikerült rábukkanni egyre. Ez a zenekar az AOR távoli rokonságának számító stílusban tevékenykedik, mondjuk úgy, hogy másodfokú unokatestvérek. Azonban ebben az esetben ez a rokonság nálam fut össze közelivé - imádom a neo klasszikus metál zenét, a barokkos futamokat, a hangszereikkel mesterfokon bánó, komolyzenei képzettségű zenészeket. S mindezt egy olyan zenekartól megkapni, akik chileiek...Igen, Chiléből valók, nem tévesztettem el a dolgot, nem vonatoznak aluljárókban indián zenét játsszva, hanem a legtutibb Symphony X, Time Requiem, Malmsteen, Richard Andersson's Space Odyssey neo klasszikust tolják... Na hallgassunk csak bele a Two Bullets című dalba:

A Black and Cold című lemez egyébként 11 fantasztikus nótából áll, van benne akapella kórusos dal, isntrumentális gitár-billentyű párbaj és a fantasztkius akusztikus Contrapunto (lefordítsam a címét). Sajnos a legjobb nótából, a Song for the Opressed-ből nincs klip, de az ezt követő I can't csodáját élőben meghallgatjuk:

Nicolas Quinterosnak hívják a zongorista/billentyűst... ne felejtsük el a nevét. A zenekar egyébiránt döbbenetesen ügyes zenészekből áll. Felipe del Valle: ének, Santiago Kegevic: Basszus, Andrés Rojas: Dob, Benjamín Lechuga: gitár. Külön érdekesség, hogy a Lechuga szó magyarul fejeskáposztát jelent.

Persze helyettem inkább a zene beszéljen, következzék egy másik dal, a Who I am:

Santiago Kegevic is ott van ám a szeren, emberek! mindezt Chiléből, napok óta nem térek magamhoz ettől :) S ide a bejegyzés végére akkor még egy klip, a Burning Soul, amely mindenképp Dream Theater hatásokat is tartalmaz, a fantasztikus Black and Cold album bónusz dala egyébként - s miylen a sors, a lemezről persze a legjobb nótákból nincs klip... nem baj, nézzünk szorosan körül az interneten, ezt a lemezt megéri megvenni! Nicolas Quinteros egy zseni a többiek is fantasztikusak...

Gracias muchachos chilenos, que sigan rockeando!

Amerikából jöttem... (Touch - Don't You Know What Love Is - When The Spirit Moves You, Touch - Black Star)

2008-10-16T14:51:00.000-07:00

Először is nagy örömmel jelentkezem ismét itthonról, miközben megjártam a nagyvilágot, voltam Anaheimben egy rendezvényen. Ez a város Kaliforniában található, így nem kevés utazással és izgalommal járt az út. Zürichen keresztül utaztam, onnan közvetlen járat vitt - semmiség 12 óra 40 perces menetidővel... Nem is a kalandok lényegesek, Amerika mégiscsak Amerika, Kaliforniában csodásan sütött a nap és a TV-ben rengeteg amerikai focimeccs volt. Mármint American football, tojáslabdás foci. Értitek! Na mindegy, ennek kapcsán érdemes megemlékezni minden idők egyik legjobb ismeretlen zenekaráról, akik a Touch nevet viselték. Előzményük a szintén nem túl ismert American Tears volt, akik főleg a progreszív rock határmezsgyéjén mozogtak. A Touch ezzel szemben A dallamos rockot vállalta fel, a félelmetes AOR kórusok talán legjöbb példáit hallhatjuk ezen a lemezen fantasztikus szólókkal, sőt a dalok igényességét csak továb növeli, hogy ott vannak azok a progrock hatások még mindig nem egy dalban. Hallgassuk meg tehát a lemez első két dalát, amelyet egy videóba sűrített a "készítő".

Styx, Journey, Toto, REO Speedwagon és hasonló rajongók gondolom most borzonganak... Mindkettő dal klasszis. A When The Spirit Moves You a második dal egyébként, jó kis szólókkal és persze a kórussal (és a west coastos zongorával) nagyobb ismertséget érdemelne. dehát nem mindenkiből lehetett világsztár csak azért, mert zseniális lemezt csináltak...

A Black Star inkább európai hatásokat mutat (bár szerintem Kansas nótának is elmehetne), bár az AOR-os kórusok itt is meggyőzőek - szerencsére itt most két változata van egymás után - így magát a zenekart is meg tudjuk nézni... Íme a Black Star:

A Touchnak csak egy lemeze volt, bár előkerült egy kiadatlan második lemezanyag, ennek ellenére úgy gondolom totálisan érdemtelenül nem tud róluk senki, hiszen ZSENIÁLIS prog AOR bandáról van szó... ennek legjobb példája a My Life depends On you, amiről sajnos nincs videó....

A világ kegyetlen, és értelmetlen - ilyen bandákat, mint a Touch, kb néhány száz ember ismer csak...

Eltelt 20 év... (Huey Lewis - Do You Believe in Love,Huey Lewis - Heart and Soul, Huey Lewis - Trouble in Paradise,Huey Lewis - The Best of Me)

2008-10-07T14:05:00.000-07:00

...amióta hazajöttem Bogotából. végtelen szomorúsággal "ünneplem" ezt az évfordulót, mert életem legcsodásabb 3 évét töltöttem ott - erre lehet azt mondani, nekem legalább jutott 3 fantasztikus év... Nagyon sok zenével ismerkedtem meg ott, a helyiek nagyon jó lemezeket gyártottak licencben, és ott ért az első olyan film-élmény, amely TV előtt is igazi izgalomba hozott (ez bizony a Vissza a Jövőbe első része volt, ami azóta is kedvencem). Abban pedig volt egy zenekar, amely "motorja" a zsüriben ült, amikor Martyék játszottak a tehetségkutatón. A Power of Love című nótájuk, és a Huey Lewis sound totálisan összenőtt a filmmel - szerencsére. Még nagyobb szerencsére volt azért sok más jó nótájuk is. Kezdjük a mai "műsort" egy olyan dallal, amit vagy 25 éve imádok, de egész ma estig nem tudtam, ki az előadó - ugyanis amikor megkedveltem, akkor még nem volt internet és nem tudtam angolul, azóta pedig nemigen hallottam. De ma, a Chuck nevű sorozat 2. szezon 2. részében felbukkant a dal a fantasztikus Yvonne Strahovski főszereplésével és azonnal keresni kezdtem. S meg is találtam - hát nem egy Huey Lewis nóta? De :)

Ütnek a kórusok, a klip vicces, vidám... miért nincsenek most ilyen bandák? No mindegy...ahogy el lehet az élet sikerein és sikertelenségein is gondolkodni. Vajon miért van az, hogy akinek nagy a szíve és szép a lelke, azt sosem értékelik eléggé? Talán Huey Lewis ezt is megválaszolja a Heart and Soul című nótában...

Talán azért lehet mindez, mert a Paradicsomban is lehetnek gondok - ahol bele lehet egy levesbe köpni, ott meg is teszik... Következzék tehát a Trouble in Paradise (felhívom a figyelmet a zenekar vokális és egyéb zenei képességeire).

Rengeteg Huey Lewis nótával fejezhetném be ezt a mai összeállítást, de azt hiszem lelkileg ezzel tudok azonosulni a legjobban, ami most következik - The Best of Me.

Nézzetek és hallgassatok sok-sok Huey Lewist, nagyon vidám, klassz zene. Éljenek a 80-as évek!

Lokálpatrióta lettem... (Magazin - Siker, Magazin - Hosszú Forró Nyár, Slam - Szivemből szól ez a dal)

2008-10-02T12:19:00.000-07:00

Kis pihi után most újra egy-két ritkaság felfedezésével folytatom a blogot, sőt ez az újdonság kapcsolódik szűkebb pátriámhoz, Százhalombattához is, hiszen a Magazin zenekar ezer szállal kötődik ide. Először is tekintsük meg a zenekar történelmét, amelyre sajnos pont nem igaz a dal címe, ami Siker:

Sajnos erről a bandáról túl sok információm nincs (én kérek elnézést), de amit 2008-ban műveltek, az igencsak megdobogtatta a szívemet - nemcsak azért, mert itt játszódik a klip a főtéren, hanem mert bizony azt a dallamos rockzenét játsszák, ami nekem tetszik... Íme a friss klip, a Hosszú forró nyár!

S részemről az öröm, hogy egyrészt egy helyi zenekarról írhattam, másrészt olyan zenét játszanak, amit szeretek - csak így tovább srácok!

S hogy három videó legyen, mivel van közös metszet, így a méltatlanul ismeretlen magyar Slam zenekar dala következzék harmadiknak reprezentálva a magyar west-coast igen rövid időszakát:

Még akarunk ilyen Magazint és ilyen Slam-et! Sokat!

Köszönjük Richard, és készíts egy új lemezt Freddyvel odafent...

2008-09-16T11:54:00.000-07:00

A mai bejegyzésnek adhatnék alcímet is... a blogot ideiglenesen átnevezhetném "Gyu Szeret AOR és Utál Élet"-re... sajnos ez a mai bejegyzés illik a sorba - nemcsak azért, mert az általános közhangulatom a béka feneke alatt van (kb a Föld középpontja körül), hanem - milyen érdekes az élet - aznap hagyott itt minket a rockzene egyik legnagyobb alakja, amikor a rockzene valaha volt egyik legnagyobb zenekarának új lemeze jelent meg megannyi év után. Ez utóbbit majd megünnepeljük, de most emlékezzünk arról, aki elment. Képzeljünk el egy Hammond orgonát, ami mögött egy ősz, de örökké fiatal ember állt, és minden idők legjobb hangszeres textúráit nyomatta... Sosem sztárkodott, sosem nyomult a színpad elején, nem bohóckodott, nem vadult - csak játszotta azokat a döbbenetes dalokat...
Richard Wright, Aki nélkül a Pink Floyd soha nem lehetett volna Pink Floyd, többé nem Hammondozik nekünk... reméljük Freddy Mercuryval már épp bandaalapításon csevegnek odafent egy sör mellett...

Nincs mit tenni, a Richard Wright emlékmű oszlopos darabjaival emlékezünk ma, először magunkról és róluk...

S minden idők egyik legcsodásabban textúrázott billentyűs feladata, amiben úgy lehet ragyogni, mint egy őrült gyémánt.

S akkor szólaljanak meg ismét a halhatatlan billentyűsök és jöjjenek a birkák...

S szerencsére a NAGY CSAPAT egyszer még összeállt a Live 8-on és mi mást is kivánhatnánk, mint azt, hogy Rick itt legyen...

Köszönjük Richard Wright, köszönjük a csodás dalokat a csodás lemezeken (Meddle, Dark Side of the Moon,Wish You Were Here, The Division Bell) és köszönjük a fantasztikus Hammond és Kurzweil textúrákat....örökre velünk maradnak az emlékeddel együtt... Játsszatok jókat odafent Freddyvel... Viszlát!

Új Rata Blanca!!!! (RB-Talisman,RB-El Reino Olvidado,RB-El Circulo de fuego,RB-Si eres hijo del Rock,RB-Un Dia Mas, Un Dia Menos)

2008-09-11T15:04:00.000-07:00

Akik ismernek, sok hobbimról tudnak - tudják, hogy imádom a spanyol nyelvet, a spanyol nyelvű rockzenét. Sajnos a világnak azon a felén inkább más stílusok a dominánsak, de szerencsére a legeurópaibb dél-Amerikában sok jó banda van, közöttük is nagy kedvencem a Rata Blanca. Tudom, tudom, egyszer már volt velük "műsor", ámde itt az aktualitás, az új lemez, amelynek címe "El Reino Olvidado", azaz az Elfelejtett Királyság. Ismét lesznek csodás szerelmes dalok, ahogy fantasy ihletésű nóták is. Ezúton üzenek is, annak, akit érint:

"Si al final esta vida es un sueño
sólo sé que a tu lado me quiero despertar
amanecer una vez más"

Következzék a csodás Talisman:

A lemez hangvételét leginkább meghatározó elemek a 80-as évek Hard Rock muzsikájából érkeznek, onnan is legfőképp a Rainbow nevű elképesztően zseniális banda örökségéből, erre jó példa a címadó El Reino Olvidadó, amelyben azért ott prüntyögnek a Hammondok is, ahogy kell.

Folytatódjék akkor a rákenroll, amit Buenos Airesben is kiválóan nyomnak, Adrian Barilari változatlanul elképesztően jó hangú, a többiek pedig igazi rock-hősök. Akkor is imádnám a vokált, ha egy szót nem értenék spanyolul, ez az énekes ugyanis világszínvonalú, és csak borzongok tőle, annyira tetszik... szerencsére értem a dalszöveget :)

El Circulo de fuego (A Tűzkör)

És és és méééég rákenrolll..hammondok, Rainbow, Deep Purple, Whitesnake....ja nem is, hanem Rata Blanca 2008-ból és a zseniális Adrian Barilari :) És persze mindenkihez illő dalcím: Si eres hijo del Rock - Ha a Rock fia vagy.... én tutira :)

A végére jöjjön egy szép dal, ugyanis nem elég, hogy a hard'n'heavy zenekarok írják a legszebb balladákat, ha az a banda mellesleg latin... Küldöm ezt a dalt annak, akit ma ismertem meg :) - Un Dia Mas, Un Dia Menos - Egy nappal több, egy nappal kevesebb.

A világ legjobb spanyol nyelvű rockbandája, hölgyeim és uraim... Rata Blanca!

Beau Hill a zseni (HARD - Stay, Winger - Miles Away, Europe - I'll Cry For You,Warrant - Cherry Pie,Ratt - Back for More,Unruly Child - Who Cries Now)

2008-09-08T12:59:00.001-07:00

Kedves mindenki! Sajnos eltelt a tábor, most meg szorít a GS lapleadás - az élet nem túl egyszerű errefelé. Azonban történt valami, amit feltétlenül meg kell osszak veletek. van nekem ez a BZ nevű nagyon jó barátom, fogadott brothám, aki mindenféle zenekarokban kamatoztatja a tehetségét. Például egyből itt van Kalapács Józsi HARD nevű bandája, aminek angol változatában Józsi helyett énekel. Azt a zenekart már H.A.R.D.-nak hívják. Ez a H.A.R.D. készített egy Traveler nevű korongot a magyar piacra HARD nóták angol változataiból, íme, itt is van a Stay első klipje... (a címben azért vettem ki a pontokat, hogy elférjek )

S miért pont a Stay? Mert van ez a Beau Hill nevű producer, aki a zenekar MySpace oldalán felfigyelt a srácokra és úgy gondolta ebből valami nemzetközileg is elfogadhatót ki lehet hozni, így aztán elindult egy együttműködés. Én már ismerem a Stay Baeu Hilles változatát...ha a különbséget zongorázni tudnám, én lennék Kocsis Zoltán. Sokkal lazább, könnyedebb, akusztikusabb, AOR-osabb hangzás, szemben a magyar hangmérnökök metálos felfogásával. remélem hamarosan azt a klipet is megmutathatom...

Addig is ismerkedjünk Beau Hill munkásságával. Egy-két klip egy-két ismertebb zenekartól, amit ő "producerkedett" össze...

Ez bizony a Winger volt... S most mindenki kapaszkodjion, mert a dallamos rockzenei világ legjobb nevei közül jön sok :) A teljesség igénye nélkül :)

Sajnos az eredeti klipet az Europe - I'll Cry for you című dalából nem lehetett beilleszteni - szerencsére volt egy "slideshow" verzió is :) No de haladjunk is...

Egy kis koncerthangulat, az előadó a Warrant, a dal címe Cherry Pie... a producer pedig Beau Hill :)

A 80-as évek egyik leginkább alábecsült bandája a RATT, amelynek számtalan lemezét producerelte Beau Hill, az Out of the Cellarból speciel alig 3.7 millió darabot adtak el csak az USÁban...

S bár még rengeteg jó dalt lejátszhatnánk ma, a sort egyelőre az Unruly Child 1992-es, saját nevüket viselő lemezével fejezem be, onnan is egy jó kis lendületes dallal.

Szóval ez a Beau Hill többek között ilyen lemezeket is producerelt (s persze még sokakat másokat), így talán a H.A.R.D. is kap jó esélyt a nemzetközi megszólalásra, amelyre a magyar hangmérnökök valamiért nem képesek... Egy nagy kalappal nekik.

Édes távollét..... (The Sweet - Cockroach,The Sweet - AC/DC,The Sweet - Action,The Sweet - Ballroom Blitz/Hellraiser,The Sweet - Love is Like Oxygen)

2008-08-15T14:23:00.000-07:00

Bármilyen hihetetlen, most egy hétig akkor sem tudok blogozni, ha szeretnék/lenne időm/lenne energiám, ugyanis a Gamestar táborban nem lesz internet! Minő dőreség! Viszont lesz árnyas Duna part, kellemes levegő, lazulás, pihenés... Ezrét ismét igazságot szolgáltatok. Annak idején, apró serdülő koromban létezett egy zenekar az Egyesült Királyságban, akik hihetetlen jó dallamos rockzenét nyomtak, de valahogy mégis inkább "nyálbandának" titulálták őket, ezzel elintézve a csapatot hosszú távon, hiszen hiába kimagasló szereplői korszakuknak, néha még ma is nyálbandaként emlegetik őket, akik emlékeznek rájuk. Mondjuk eleve a névválasztás sem volt túl szerencsés (The Sweet = Az Édes).

Kezdjük mai összeállításunkat a Give Us a Wink című lemezről egy inkább Led Zeppelinre, mint nyálra hajazó dallal, melynek címe Cockroach.

Azt hiszem, ha bárkinek azt a bandanevet emlegetjük, hgoy AC/DC, mindenki tudja miről van szó. Azonban az AC/DC szavacskát a The Sweet tette világhírűvé egy kompromisszumok nélküli rákenrollal:

A sok-sok halhatatlan The Sweet sláger közül az egyik legakciódúsabb nem más, mint a többek által feldolgozott Action. Már ebből is látszik, hogy a kidolgozott kórusokkal, szólókkal rendelkező rákenroll csapat minden volt, csak nyálas nem...

Íme Def Leppardék változata...

Szerencsére a The Sweet 2008-ban is működik, mi sem bizonyítja jobban, mint egy TV felvétel, amin a Ballroom Blitz és a Hellraiser összevont változatát játsszák...
A fiúk már nem fiatalok, de a rákenroll ÖRÖK! Remélem egyszer eljönnek végre Magyarországra...

S most gondoltam csak bele mennyi Sweet nótát hagyok ki most...Fox On The Run, The Six Teens, Teenage Rampage, Wig Wam Bam, Set Me Free stb. stb. stb... Egyet, a legeslegnagyobb kedvencemet, amelyre épp most is dobogó szívvel gondolok, semmi pénzért nem hagynám ki: manapság is dallamos rockzenekarok tucatjait ihleti a korát sokkal megelőző dal, a Love is Like Oxygen....

A 6 perces Long Play változat után jöjjön egy fele olyan hosszú szerelem, a 3 perces verzió - hiába, imádom ezt a dalt.

Ennél többet én sem mondhatnék, irány az édes pihenés...

Egy extrém eset...(Extreme - Rest in Peace, Nuno - Cupid's Dead, Extreme - Rock'n'roll Man, Extreme - More Than Words)

2008-08-06T14:24:00.000-07:00

Léteznek olyan bandák, amelyekről azt hisszük, ismerjük őket - vagy extrémebb esetben úgy gondoljuk, sosem hallottunk róluk, aztán kiderül, hogy a "szuper ismert" slágert ők játsszák. 1985-ben alakult egy ilyen zenekar Massachusetsben, példaképüknek olyan bandákat tekintve, mint a Queen és a Van Halen. Indulásnak nem rossz. Enek ellenéer saját zenei stílust hoztak létre, amelyet funky Metalnak neveztek el. Hallgassunk is bele, milyen egy olyan dal, amelyben ott vannak a Queenes hatások, főleg a kórusokban, illetve milyen a Van Halenes gitárkodás lenyomata...

Nem rossz, nem rossz, bár fogadni mernék, nem emiatt a daluk miatt ismerik őket százmilliónyian, pedig ez is egy nagyon jó nóta... A lemez címe, amin ez elhangzik: III Sides to Every Story. Egyébként mielőtt továbmennék elárulom, hogy a talán legismertebb Extreme lemez a Punchline. Érdeklődök ezután tudni fogják, mit érdemes keresni :)
A zenekart egyébként sokan a zseniális gitáros, Nuno Betencourt miatt ismerik igazán. Semmiképp Sem lenne érdemes kihagyni a kiváló húrmester egyik szólókoncertjén, a Guitar War 2003-on rögzített Extreme felvételt, melynek címe -Cupid's Dead. Hogy én ezzel mennyire egyetértek... Nuno sajnos énekesnek nem olyan jó, mint gitárosnak - ezt jegyezzük azért meg.

S ha már többször megemlékeztem ezen a blogon a Boston zenekar egykori zseniális énekeséről, Brad Delpről, aki változatlanul NAGYON hiányzik nekem, akkor kössük össze az Extreme-t és Nunot-t is a Bostonnal. A zenekar ugyanis fellépett a Brad Delp emlékkoncerten, ahol a zseniális gitáros a billentyűk mögé ült....

S akkor mai "műsorunk" végén szerepeljen az a dal, ami miatt az egész világ ismeri az Extreme-t, még akkoris, ha ma már nem tudják, mi a banda neve. A dal örökzöld lett és marad is mindörökké:

S hogy miért foglalkoztam ma az Extreme-mel? Lévén friss kislemezük jelent meg, és nemsokára itt az új, friss album is, ami ismet bizonyítja, hogy a dallamos rockzenének nemhogy vége lenne, hanem pont ellenkezőleg, reneszánszát éli még az extrém ellenséges körülmények között is. Kitartás srácok, hajrá Nuno!

Igazságot a Mobilnak! Móóóóóóóóbil, móóóóóóóóóóbil...(P.Mobil - Menj Tovább, P. Mobil - Két Forintos Dal, P. Mobil - Miskolc)

2008-07-28T14:57:00.001-07:00

Pénteken koncerten jártam. Két magyar zenekart néztem meg a Rocktogonban, az első meglehetősen közepes volt, mondhatni nemigen élveztem, kivéve két dalt, amelyet jól ismertem, bár ezeket is majdnem sikerült meggyilkolni "feldolgozásilag". Itt az ideje, hogy igazságot szolgáltassunk a P. Mobilnak, amelynek két dalát sikerült eléggé elrontani. Tunyogi mester előadásában jöjjön tehát az első dal, a Menj Tovább.

Na kb. így kell játszani Mobilt, ha az ember bandája nem a P. Mobil. Aki az eredetit akarja igencsak rossz hanggal, íme:

A klipben még látható az igen korán elhunyt zseniális gitáros, Bencsik Sándor is. A másik dal a 2 forintról, azaz a bélásról szólt. Eredeti változata itt következik:

Aki egy kicsit gyorsított koncertváltozatot szeretne Tunyíóval, íme:

És bónuszképp az egyik kedvenc Mobil dalom, a Miskolc:

Remélem megfelelő igazságot tudtam nyújtani a Mobilnak, megérdemlik, kiemelkedő magyar rockbanda voltak/vannak.

A Kék Floyd ...a rózsaszín blues...

2008-07-21T17:47:00.000-07:00

Ezt a bejegyzést magyar idő szerint hajnali fél 3-kor kezdtem el írni. Miért? Mert idáig zenét hallgattam, vaníliát pisiltem, könnyeket törölgettem, dobogtam a földön a lábammal, ingattam a buksim ütemre stb... Sikerült valami nagyon zseniálisat találni.
Néhány felettébb fantasztikus zenész összeállt, hogy Pink Floydot játsszanak. Önmagában ez még nem szenzáció, ők azonban úgy gondolták, hogy egyenesen a gyökerekig vezetik vissza a Floyd zenéjét és a blues köntösébe, a blues eszközeivel adják elő.. ami kijöt az valami elképesztő...
Beszéljen hozzánk a zene inkább, mint egy lélegzet ...

A zenekar tagjai: MATT ABTS - Dobok és ütőhangszerek -a Gov't Mule tagja / MARC FORD - Gitár és ének - ex-The Black Crowes / JOHNNY NEEL - Billentyűsök, Hárfa és ének - The Allman Brothers, BERRY OAKLEY, JR - Basszus és ének - Gov't Mule / ALLEN WOODY - Basszus, Mandolin, 12-Húros gitár, Steel Guitar és ének - Gov't Mule. Nem semmilyen zenészekről van itt szó, akik bluesként játsszák a Pink Floydot...

Kár, hogy a zseniális basszusgitáros, Allen Woody nem él már... Ezt a mai bejegyzést az ő emlékének is szánom, megemlítve, hogy megjelent a Blue Floyd első lemeze, Begins címmel - egy zseniális koncertet tartalmaz, ahol nemcsak Pink Floydot, hanem két Beatles dalt is játszottak blues/jam felfogásban. Következzék tehát egy olyan felvétel, amelynek a címe egyszerűen csak annyi: félelem nélküli, azaz Fearless.

Ezen a felvételen a következők zenélnek (2005-ös a felvétel, amikor már Allen Woody nem élt): JOHNNY NEEL billentyűs (THE ALLMAN BROS.), MATT ABTS dobos (GOV. MULE), BERRY OAKLEY JR. basszus (ROBBY KRIEGER of THE DOORS), AUDLEY FREED gitár (THE BLACK CROWES), JIMMY PAGE gitár, JEFF PEVAR gitár. Nem rossz, mi?

Végezetül jöjjék egy kis hangulat, nehogy valaki szomorkodni kezdjen, egy kis boogie-woogie és blues - Johnny Neel egy Blue Floyd koncerten villantja, mit is tud a billentyűsökkel, és mennyire érzi a bluest... állakat felkötni, mielőtt hallgatni kezditek! Én szóltam!

Szóval mindenkinek, aki szereti a bluest, ajánlom a Blue floydot. Mindenkinek, aki szereti a Pink Floydot kötelezően előírom a Blue Floydot. S aki mindkettőt imádja (például én) az nyisson vaníliagyárat...annyi vaníliát fog pisilni, mint még soha életében... Én szóltam...

Utcák, acélházak és hetedik kulcsok... (Streets - Everything Is Changing, Steelhouse Lane - Son of a Loaded Gun, Seventh Key - An Ocean Away )

2008-07-18T13:37:00.000-07:00

Az előző bejegyzéseim mind valamilyen téma köré csoportosított "láthatóvá és hallhatóvá tett" bejegyzések voltak - most folytatom a "ritkaságok" sorozatot. Elsőként is ismerkedjünk meg a Streets nevű bandával amelyet Steve Walsh énekes, Mike Slamer gitáros, Billy Greer basszusgitáros és Tim Gehrt dobos hoztak létre. Ismerős nevek? Akkor mondom: Steve Walsh - Kansas. Mike Slamer - Steelhouse Lane, Warrant, Seventh Key. Billy Greer - Kansas, Seventh Key. Jó kis névsor? Egyébként Steve Walshnak szóló próbálkozásai is voltak, de a hangja annyira, de annyira Kansas, hogy az még a Streets dalából is kihallatszik, amelynek a címe Everything Is Changing.

Egyébként ez a dal a banda első lemezéről van, melynek címe csak egyszerűen 1st. Természetesen adja magát a dolog, hogy a folytatásban a Steelhouse Laneről legyen szó - ez a zenekar sajnos csak két lemezt élt meg és ezeket sem a rockzene legnagyobb dicsőségének korszakában, pedig többet is megérdemeltek volna. Első lemezükről a Slaves of New Worldről következzék a Son of a Loaded Gun című nóta - jó kis banda volt ez...

A harmadik banda, amit ma emlegettem és elég ismeretlen, az a Seventh Key - Mike Slammer és Billy Greer csapata, amelyben a nagyon jó torkú Terry Brock énekel ( aki többek között Kansas hátérénekes is volt :) ). Az "egy óceánnyira" levő videó nem egy nagy pukkanás, de a dal tele van finom kórusokkal - Seventh Key - An Ocean Away

Egyébként ez a dal a Seventh Key zenekar Raging Fire című albumán található. S ha már ilyen kitartóak voltatok új zenekarok megismerésében, s ha már ennyit emlegettük ma a Kansas-t, akkor bónuszként jöjjön egy Kansas nóta az eléggé alábecsült Power című lemezről - azokról a sziluettekről, amelyek álruhában járnak. Steve Walsh énekel és billentyűzik, Billy Greer basszusozik, Phil Ehart dobol, Steve Morse (igen, aki most a Deep Purpleben van) és Rich Williams gitározik.

Bocsánat az állóképért, a zene a lényeg :)

Európa, Te csodás(Europe-Carrie, Europe-Prisoners in Paradise, Prisoners in Paradise-Let the Good Times Rock, Prisoners in Paradise-Superstitious)

2008-07-16T13:06:00.000-07:00

A tegnapi napot blogolás szempontjából kihagytam, Kolonics Györgyre emlékezve nemigen volt kedvem dalokat szemezgetni, nagy veszteség ő a magyar sportnak, az egész országnak. de kiszomorkodtam magam, így ma egy különleges európai előadóval fogunk ismerkedni. igen, egy végső visszaszámlálás és...

Emlékezzünk egy csodás lírai dallal Kolonics Györgyre, amely az utolsó "viszlátról" szól:

Az élet folyik tovább, így mi is evezzünk kicsit vidámabb vizekre, bár azért ezek sem "annyira" vidámak. hogy is kezdődik az egyik legjobb Europe dal?

I want to learn how to fly
I want to be respected
I want to get lucky
I want to get out of this dump
I just want to watch TV
I want to be loved
I want to be different
I want a brother and sister
I'd just rather be forgotten
I want to save the world
I want to be understood
I want to be rich
Man, I just want to be somebody

Azt akarom, hogy tudjak repülni
Azt akarom, hogy tiszteljenek
Azt akarom, hogy szerencsés legyek
Azt akarom, hogy kitörjek ebből a szeméttelepből
Csak TV-zni akarok
azt akarom, hogy szeressenek
Azt akarom, hogy más legyek
Azt akarom, hogy legyen egy öcsém és egy hugom
Engem egyszerűen el fognak felejteni
Azt akarom, hogy megmentsem a világot
Azt akarom, hogy megértsenek
Azt akarom, hogy gazdag legyek
Hé, csak szeretnék Valaki lenni

Sokan magukra ismerhetnek, ha nem is mindegyik, de sok idézett sorból, amivel a dal kezdődik - no nem ezen a koncertfelvételen, hanem a stúdióban...

Szerencsére az Europe mellett léteznek nagyon jó Europe cover bandák is, a legjobb talán Itáliában. Miért érdekes ez? Mert az előző dal címét viselik, így most következék tőlük két dal, hogy igazi ritkaság is legyen a mai bejegyzésben, Max Farina énekes vezetésével (imádom a hangját - ez a banda eljöhetne Magyarországra is egyszer) jöjjön a Let the Good Times Rock - hogy tényleg ne szomorkodjunk.

S hogy még élvezhessem kicsit Max Farina hangját, még egy dal tőlük, ami arról szól, hogy nem vagyok babonás. Mivel valóban nem vagyok, így rám nagyon is igaz (ezt gyorsan le is kopogom hehehe )

A Sors beh nagyon, nagyon szép... (Rhapsody - Wings of Destiny, Luca Turrilli - Princess Aurora, Avantasia - Inside, Ayreon - Valley of the Queens)

2008-07-14T14:01:00.000-07:00

Épp ma a SORS furcsaságain gondolkodtam, miközben a lokális világvége itt tombolt az ablakon kívül - sokminden eszembejutott, néhány magvas gondolat, néhány szép... ezért a mai zenék könnyeztetően szépek lesznek...

Elsőként a Rhapsody zenekar (ma már Rhapsody of Fire) csodás fantasy lírája, a Sors Szárnyain következzen...

Elég erősen kapcsolódik az előző zenekarhoz a következő... Luca Turrilli ugyanis a Rhapsodyban gitározik. S írt egy csodás dalt Princess Aurora címen. Azonban egy ismeretlen francia énekes felénekelte ezt franciául... S ez maga a csoda. Íme:

S hogy a csoda tovább folytatódjon, André Matos és Tobias Sammett gondoskodik az Avantasia című metál-operából az Inside című gyöngyszemmel, s mindezt élőben!

És a végére ismerkedjünk meg magával a CSODÁVAL. Az Ayreon nevű társulat hatalmas kedvencem. Az első dal, amit tőlük hallottam, ez a gyönyörűség volt - Valley of the Queens....

Hé Te, aki ezt olvasod!...(Dream Theater - Hey You, Dream Theater - Time, Dream Theater - Money)

2008-07-13T15:18:00.000-07:00

Ezt komolyan nem hiszem el... Újraindítom a blogot, rákenroll partit szervezek, meg minden, és sehol egy hozzászólás... Nemrég olvastam egy felmérést magyar internetes szokásokról, amiből kiderült, hogy mi magyarok világelsők vagyunk a neten mások által létrehozott tartalmak elolvasásában, és világutolsók vagyunk tartalmak létrehozásában... Ez a blog is tipikus példája ennek - én létrehozom a tartalmat, Ti elolvassátok és Ti nem hozzátok létre a pici, megjegyzés szintű tartalmat (se). Akinek nem inge, az persze nehogy magára vegye.
Cserébe a rákenroll partit kipihenendő kicsit progresszívkedjünk, a Dream Theatert kértem meg, hogy játsszon ma egy-két Pink Floyd dalt. Elsőként a Hey You szól NEKTEK, akik ezt olvassátok...

No persze nem kis idő egy ilyen bejegyzést létrehozni, egy ilyen blogot vezetni. Magától adódik tehát a következő dal, amelynek címe Time, azaz Idő

S mai Dream Theater - Pink Floyd duónkat mi mással is fejezhetném be, minthogy mindenkinek sok sok egészséget és pénzt kívánok, jöjjön tehát a Money.

Remélem sikerült benneteket megint olyan újdonságokkal megismertetni, amiket máshol nem hallottatok még... Pink Floydot a világon ennél jobban csak egy zenekar játszik... a Pink Floyd :)

Szombat esti Rákenroll party!... a dalok címei a bejegyzésben....

2008-07-12T15:31:00.001-07:00

Kedves Olvasóim, hallgatóim, Nézőim! A szombat este a partié, a bulié, ilyenkor telve vannak a diszkók (minő borzalom), pedig itt van nekünk a jó kis rákenroll... Itt az ideje, hogy mi is bulizzunk, így most jöjjön néhány igazi jó kis bulizós nóta, ami előtt és közben vadul fel lehet kiáltani, hogy RÁKENROLL!

Kezdjük is az REO Speedwagonnal a bulit:

A rockzene világában sok érdekes dal van - rengeteg olyan, ami nem az eredeti előadóval lett világhírű, itt van például John Fogerty dala, a Rockin' All Over the World, amely a Status Quo változatában lett igencsak ütős sláger, most hallgassuk és nézzük meg az eredetit és egyébként is RÁKENROLL!

S ha már John Fogerty: neki volt egy olyan zenekara...olyan, de olyan... A Creedence Clearwater Revival, röviden csak CCR, amely nagyon jó rákenrollokat nyomott, az ő egyik legnagyobb slágerük volt a Travellin' Band, amelyet ismét John Fogerty előadásában hallathatunk meg (ha nem mozog a láb, akkor komoly baj van...)

S akkor most jöjjön minden idők egyik legjobb rock-zenekara minden idők egyik legjobb énekesével - Egy fehér zakós fiatalember azt énekli "Tonight's the night we'll make history, as sure as dogs can fly..." és ezt követően nemsokkal indul a RÁKENROLL! Aki ezt ülve kibírja, azzal tényleg valami NAGYON komoly baj van...

Na kérem szépen és jöjjön a rákenroll buli következő előadója, aki EZT is kibírja mozdulatlanul az vizsgáltassa meg magát. Komolyan. Egyik nagy kedvencem, főleg a líraibb oldala miatt, Sammy Hagar, aki egy időben a Van Halen énekese volt - ezen tevékenysége közben elkövetette a bandával a Big Fat Money nevű elképesztő rákenrollt. ÍME!

A Rákenroll "műsorból" nem maradhat ki a világ legnagyobb rákenroll cirkusza, a Leningrad Cowboys. Volt szerencsém őket élőben látni, és azóta is várom a következő lehetőséget, elképesztő koncert volt, fantasztikus zenészekkel, döbbenetes feldolgozásokkal. Most egy Uriah Heep nótát dolgoztak fel, melynek címe Easy Livin' - rákenroll nem akárhogyan!

Mai rákenroll partinktól búcsúzzunk egy másik "talán legjobb" hanggal, Személyesen David Coverdale búcsúztat minket el egy frenetikus rákenróllal, amely eredetileg a Deep Purple dala (igen ismert változata az 1974-es Caliornia Jamen előadott példány, ahol David énekelt Glenn Hughes-zal, aki basszusgitárosként is beszállt az énekbe). Ez a dal azóta is szinte minden, kicsit technikásabb rockbanda alap konfigurációjába beletartozik... Jöjjön a Burn (és kicsit a Stormbringer - szintén Deep Purple klasszikus) a Whitesnake-től

Remélem mindenkinek tetszett a szombat esti RÁKENROLL party! Hallgassatok szombat este is JÓ zenéket - és ne a diszkóban, ott ugyanis nincs ilyen...

Álmok és a mágia... (Rata Blanca - La Leyenda del Hada y El Mago, Rata Blanca - Aun estas en mis sueños, Rata Blanca - Volviendo a Casa)

2008-07-11T14:41:00.000-07:00

Nagyon jó érzés egy kis pihenás után újra jobbnál jobb dalok után kutatni. Sokféleképpen képzeltem el a blogolást, de általában csak csapongok - ez amolyan rádióműsor, blogban - hiába, kinek mi a hobbija, az álma. Egy egy blogbejegyzés olyasmi, mintha egy 20 perces műsort csinálnék három nagyon jó nótával meg egy kis sztorizással, s mindezt mindennap! De jó is lenne a valóságban...

No mindegy, legutóbb mágusokról volt szó, kössünk is át ide - következzék egyik kedvenc dalom (a mintegy 500 legkedvencebből egy), az argentin Rata Blanca epikus tündérmeséje, La Leyenda Del Hada y El Mago - egy nagy hatalmú mágusról, aki egyszercsak meglátja az erdőben a tündért és egymásba szeretnek..de a Sors persze nem tud ennyi szeretetet elviselni és megöli a lányt... de a mágus hatalmas és mindent megtesz, hogy újra életben lássa...

Aranyos fantasy mese ... Szerencsére a Rata Blanca esetében sosem beszélhetünk fantázia hiányáról... Amellett, hogy kiváló koncertfelvételek keringenek a neten, a fantázia is közrejátszik... A szívszorongató balladából, az Aun estas en mis sueños című dalból a Final Fantasy játékprogram segítségével készült egy kiváló, nem hivatalos klip...

S a sok fantázia után jöjjön egy kis igazi koncerthangulat- 2003-ból az egyik kedvenc Rata Blanca nótám, a Volviendo a Casa következik.

A dal refrénje:
ángel, ella es un ángel,
tiene la llave que devuelve la ilusión.
Dame, dame un instante,
te necesita mi cansado corazón...
el fuego no se apagó.

Hevenyészett és költőiességet nélkülöző magyar fordításban:

Angyal, az a lány egy angyal
Nála van a kulcs, visszaadja az illuziót
Adj, csak egy pillanatot adj
Fáradt szívem csak rád vágyakozik...
A tűz nem aludt ki.

Így térjen mindenki haza... Jó zenehallgatást, és mindenkinek kívánok egy saját angyalt...

Kiderült az igazság... (Uriah Heep - Wizard, Uriah Heep - The Magician's Birthday, Uriah Heep - Wise Man)

2008-07-10T13:37:00.000-07:00

Apró délsváb örömtánc eljárása után írom ezt a bejegyzést - végre más is észrevette, hogy tündérbogár vagyok - bár eddig inkább valamilyen sárkányfélére hasonlítottam, de ez a definíció jobb :) Bár akár még lehetek varázsló is... ez azért is fontos, mert tegnap este az új Uriah Heep lemez kapcsán a zenekar hihetetlen mennyíségű klipjét nézegettem/hallgattam a YouTube-on és ezért itt az ideje, hogy ismerkedjünk minden idők egyik legjobb, még ma is élő és aktív rockzenekarával. Mindenkinek felhívnám a figyelmét a klipben látható elképesztő playbackre, a dalt kezdő szólógitáros Nelsonos kinézetére és a háttérben táncolókra. Szóval lehetett jó tánczenét csinálni Dumm-Dumm-Dumm nélkül is. Íme, lehet tanulni:

S hogy ma csodás emberekről legyen szó, maradjunk a Uriah Heepnél... Még a korai időszak egyik legnagyobb "slágere" a The Magician's Birthday volt - ekkortájt a zenekart még inkább progresszív rockzenei hatások érték, nem a későbbi hard-rock témák:

Mai válogatásunkat egy újabb Heep dallal zárjuk, ami illik a témaválasztásba, hiszen címe egyszerűen Wise Man, azaz Bölcs Ember - John Lawton fantasztikus hangjára emlékezzünk örökre - Nekem ő volt a Heep igazi hangja és az is marad örökre

Mivel most épp odavagyok a Uriah Heep-ért még jelentkezem SOK jó Heep nótával - addig is örüljünk a mágiának, a varázslatnak és a bölcsességnek... És hogy vannak csodás emberek...

Le lettem szúrva.... (Chicago - You're The Inspiration)

2008-07-09T12:24:00.000-07:00

Mit is mondhatnék, megérdemlem. Ma valaki, akit nagyon kedvelek, jól leszúrt, hogy mi van a bloggal, miért nem folytatom. miért nem törődöm vele. én hivatkoztam fáradtságra, kreatív energiák elvesztésére, amelyek a munkába folynak... pedig jó zenéket azóta is hallgatok, sőt. Ezért most, bocsánatot kérendő mindenkitől egy dal három olyan klipjét mutatom, amellyel jelenleg sokat foglalkozom, a Körkép című helyi rádióműsor Zenesarok című részében éppen a Chicago zenekar életművét dolgozzuk fel, és ez az egyik kedvenc dalom tőlük - s indokolja kicsit a blogtól való távolmaradásomat. Ez a dal sokmindenre magyarázatot ad...

S jöjjön egy másik verzió Peter Cetera előadásában...

S ha még nem unjátok, egy harmadik változat... (ilyen kategóriájú nótáról van szó....)

Megjegyzésként még annyit, hogy a dal eredetije a Chicago XVII. lemezének hetedik dala és eredetiben Peter Cetera énekli... Azonban ezután a lemez után elhagyta a Chicagót, és énekesként helyére Jason Scheff lépett, aki basszusgitározik is. Az első és harmadik klipen már az a Chicago látható, amiben Peter Cetera nincs jelen, de ő is megérdemelte, hogy egy klippel szerepelhessen, elvégre az ő hangjával lett világhírű a dal..

S amit nagyon sok szeretettel ajánlanék, az a Uriah Heep zenekar új lemezéről a What Kind of God című dal. Erről sajnos nincs klip egyelőre, pedig máris klasszikus...

Vissza a gyökerekhez... (Da Vinci - Looking for Love, Da Vinci - Tarquinia, Da Vinci - Forever in my Heart)

2008-05-25T07:17:00.000-07:00

Kedves látogató! Köszönöm, hogy változatlanul betévedsz ide, így most jutalomból bemutatom azt a zenekart, amelyikkel voltaképp indult az egész blog. Az együttes neve Da Vinci (a blogot indító daluk a Call Me A Liar volt). A Da Vincit manapság sokan (magam is) úgy itélik meg, hogy az egyik valaha létezett legjobb, legdallamosabb AOR zenekar volt. A norvég csapat 1988-ban adta ki első lemezét Da Vinci címen, ez minden idők egyik legnagyobb AOR klasszikusa, így három dalt is lejátszunk róla, elsőként a legelső nótát a Looking For Love-ot.

Ezek a frizurák, ezek a dallamok, és a dobos Atlanta Falcons mezben van !!!!!!!!! ... Kéne egy időgép :) S nemcsak emiatt, hanem szólni kéne a srácoknak, hogy két nagylemez NAGYON kevés. Ugyanis mindössze ennyi született ettől a fantasztikus csapattól (szerencsére ügyes internetesek beszerezhetik a soha meg nem jelent The Lost Tracks című demó-gyüjteményt is).
Erre a korszakra igencsak jellemző volt, hogy ezek a csodás AOR zenekarok nemcsak klassz, lendületes nótákat, hanem fantasztikus balladákat is írtak, ennek egy kiváló példája a Tarquinia:

Imádom, főleg az utolsó 30 másodpercet.. s mielőtt jönne az utolsó dal, következzen a zenekar tagjainak névsora, emlékezzünk a zsenikre: Robert Aass (ének), Gunnar Westlie (gitár), Bjorn Boge (basszus), Dag Selboskar (billentyűk), Jasle Maløy (dobok).
Harmadikként akkor hallgassatok/nézetek meg még egy dalt az első lemezről, amelynek címe Forever in my Heart:

A második albumon, a Back in Business-en volt hallható a bejegyzésben említett Call me a Liar, vagy olyan slágerek, mint a Touchdown, vagy a lírai Turn Down the Lights. Harmadik album is készült, de ekkor a zenekar lemezszerződését felmondták - ennek eredménye maradt a The Lost Tracks, amelyből hivatalosan csak egy kislemez jelent meg két dallal, a Ain’t No Goodbyes' / 'Blame It On The Radio párossal. Nagy kár, hogy ennek a fantasztikus zenekarnak csak ennyi jutott... Remélem ez a blogbejegyzés apró igazságot szolgáltat nekik.

Ötvenedik... (A dalok címei ezúttal a bejegyzésben találhatóak)

2008-05-13T03:01:00.000-07:00

Kedves Látogató!

Nagy örömmel üdvözöllek a Gyu Loves AOR blogon, amely elérte ötvenedik bejegyzését, s ez Nektek is köszönhető - respect mindenkinek, aki olvas és főleg annak, aki kommentel is. A mai bejegyzésben elég sok dal lesz, ugyanis megpróbálok megmutatni néhányat legnagyobb kedvenceim közül - s ezek között nemcsak AOR dalok lesznek. A sorrend nem preferencia kérdése, hanem ahogy eszembe jutnak az előadók, a zenekarok, a dalok.

Figyelem! IGEN hosszú bejegyzés következik amely RENGETEG zenét tartalmaz! Mellékhatások és kockázatok tekintetében kérem konzultáljon hangfalaival :) (Egy megjegyzés - ha elgépelések maradtak a szövegben, akkor sorry vagyok...)

Kezdjük tehát a Genesis nevű bandával, akik a Peter Gabrieles érában voltak igazán a kedvenceim: az első lemez kivételével mindegyik albumuk hatalmas klasszikus. Hadd idézzek ezzel kapcsolatban egy bejegyzést a YouTube-ról:
"What happened to all the great music? Now it's all three chord pablum... maybe nowdays your average listener is so dumbed down that great music can't be appreciated or comprehended. If you are reading this or watching this video, you are definitely NOT in the dumbed down category..."
Laza fordításban: "Mi történt az igazi, nagy zenékkel? Most minden cska három akkordból áll... talán a mai átlagos hallgató annyira lebutult, hogy nem tudja értékelni vagy érteni az igazi zenét. Amennyiben ezt olvasod, vagy ezt a videót nézed, határozottan NEm tartozol a lebutult kategóriába."

Csak egyet tudok érteni ezzel a bejegyzéssel misterdoof billentyűzetéből, így mai első videónk (ami egyből 3) hadd kezdődjön két FONTOS mondattal: WAITING FOR BATHROOM! és A FLOWER? Következzék a Genesis - Supper's Ready című zsenialitása.

Már önmagában ez a dal elég lenne a "kedvencek" listában, dehát az a lista olyan hosszú még... folytassuk is még egy halhataltan mondattal: WELCOME BACK MY FRIENDS TO THE SHOW? THAT NEVER ENDS! No, kik következnek? Hát persze, hogy az Emerson, Lake and Palmer és a Karn Evil 9. Igyekszem több darabbol a komplett dalt összeszedni, nem lesz egyszerű - a 2nd Impression-t például nem is találtam meg ELP verzióban:)

Most egy rövidebb dal jön: egy olyan dal, ami miatt egyszer majdnem balesetet szenvedtem. Gépkocsival haladtam ugyanis, és az egyik magyar rádióban megszólalt fényes nappal - nekem könnyek lepték el a szememet, amivel elég nehéz látni és közlekedni - a dal örök, én szerencsére megúsztam a balesetet. s ahogy az első két hang felhallatszik, lehet tudni, hogy a rockzenei irodalom valaha született egyik legszebb gyöngyszeme következik... Bárcsak itt lennél, énekli a Pink Floyd...

Kansas. Az a zenekar, az a fíling, akiktől nehéz szabadulni, akik végigkisérnek, amíg csak élek - zeneileg, spirituálisan nagyon megrezegtetik lelkem húrjait. Sok jó lemezük között is kimagaslik kettő, a Leftoverture és a Point of Know Return. mindegyik dalt megmutathatnám most, de azt a kettőt mutatom, amelyek szerintem szerves egészt alkotnak a Leftoverture végén. Egyrészt az amerikai indiánokat elsirató Cheyenne anthem, másrészt a Magnum Opus, amelyek bár külön dalok elvileg, de az én szememben mindig szerves egészet alkottak.

S akkor most hadd kiáltsak fel én is úgy. mint a felcsapó szintihangra az ismeretlen rajongó a következő videó-trilógiában: Oh YEA! S ha már több videót is jellemeztem egy-egy rövid mondattal, akkor most is jöjjön kettő: WHEN THE MAKE SHALL INHERIT THE EARTH! és az ATTENTION ALL PLANETS OF THE SOLAR FEDERATION... WE HAVE ASSUMED CONTROL! S csak egy szám: 2112

A Rush talán minden idők egyik legzseniálisabb rockdalát alkotta meg a 2112-vel... Le a kalappal elöttük...

Létezik egy dal, amelynek az elején felhangzik a Hammond orgona hangja, és én máris könnyes és libabőrös leszek, pedig nincs is július és már reggel sincs... Még jó, hogy a Uriah Heep még mindig velünk van, miután a 70-es évek legelején megalkotta azt, ami egyedül is elég lett volna a halhatatlansághoz.

A sok veretes progresszív dalt oldjuk most fel egy könnyedebb, de csodaszép szerzeménnyel, amelyet az a hang énekel, aki számomra A HANG - Dennis DeYoungról van szó, aki egy bébiről dalol a Styx zenekarral...

Bébi után jöjjön a varázslat, azaz egy kis hókusz-pókusz: Hollandia egyik legzseniálisabb terméke volt a Focus nevű zenekar annak idején a döbbenetes képességű énekessel, Thijs van Leer-rel az élen. A mágia azóta is hat, nem is akárhogyan! S ez a dal összenőtt minden idők egyik legszebb zenei lírájával, a Sylvia című instrumentális csodával. Következzék tehát egy Hocus-Pocus, majd egy Sylvia ÉS Hocus Pocus

Kicsit ARS Poeticának is felfogható minden idők leghíresebb rockzenében előadott Boogie-Woogie dala, amelynek szerencsére számtalan válozata létezik, egyik jobb, mitn a másik, hiszen talán a világ legjobb koncert-bandája, a Deep Purple adja elő - akárhány hivatalos vagy nem hivatalos Purple albumon hallgatom meg, mindig magával ragad. Igérem a 100 bejegyzésnél újabb Deep Purple kedvenceket mutatok majd, de most épp a Lazy a nagy kedvenc...

Álmodni nagyon jó dolog: segít menekülni az élet nyomorult mivoltától - szerencsémre nekem szépek az álmaim, kalandosak, jópofák. S talán álmomban szinházba is eljutok, ahol körbevesz majd a FÉNY! Vegyen körbe titeket is a FÉNY!

Emlékezzünk meg ezútan az úgynevezett cover bandákról is, akik sokszor elérhetőve teszik az elérhetetlent - híres, már megszűnt, vagy csak nem koncertező, netán errefelé nem koncertező zenekarok "helyett" is eljönnek és játszanak. Sajnos Magyarországon nem tudok Yes cover zenekarról, ezért most megmutatok nektek egy amerikai változatot, akik a kedvenc Yes albumom a Drama egyik legjobb dalát játsszák, melynek címe Machine Messiah. A zenekar neve egyébként White

Puristáknak és elvakult Yes fanatikusoknak szerepeljen itt az eredeti dal is.

No persze a 100. bejegyzéskor még jöhet sok-sok kedvenc Yes dal :) Dehát most a kedvencek legkedvencebbjeiből válogatok csupán.
S ha már Yes, következzék az "offspring" ASIA, amely pont ebből, az előbb emlegetett YES felállásból "származott le". Mutathatnék koncertvideót ir sóla, de jöjjön egy kis dráma (ha már ez volt az előző lemez címe). The Smile Has Left Your Eyes, azaz a Mosoly eltűnt a szemeidből...

Az emberi dráma után egy kevésbé drámai dal, bár ez is az elhagyásról szól. Minden idők egyik legjobb torka és egyik legjobb gitárosa következik egy szivárványos dalban - a Rainbow nótáját ezúttal Graham Bonnet és Yngwie J. Malmsteen adja elő.

Direkt azért tettem be ezt a változatot, hogy ne a Rainbow játsszon két dalt, ugyanis, most jön a Rainbow nóta, mely azóta egyfajta hitvallásommá is vált, (bár személyes himnuszaim csak a bejegyzés végén következnek majd) Maga Doogie White énekli nekünk a legeslegfontosabbat: Sokáig Éljen a Rock'n'roll!

S ha már hitvallás - a Nazareth már 1976-ban elénekelte, amit én csak később tudtam meg, de gyakorlatilag totálisan igazuk volt - a dalban az én fájdalmam is elhangzik azóta nap, mint nap a világ megannyi rádióján és hi-fijén: a szerelem bizony fáj...

Itt az ideje, hogy megemlékezzünk egy Farrokh Bulsara nevű emberről, aki emberek tízmillióinak (többek között nekem is vagy 30 éve) adott rengeteg örömet életében és halála óta is megszámlálhatatlan szép pillanatot okoz - ha van valaki, aki ismeretlenül is nagyon hiányzik, akkor ő az. Ladies and Gentlemen - Freddy Mercury, aki Brian May dalát énekli, amelyik a legeslegnagyobb Queen kedvencem...

S csak egyet tudok érteni vele, hogy újabb híres mondatot idézzek: SAVE ME, I CAN'T FACE THIS LIFE ALONE... Freddy, we miss you too much...
S vannak még sokan, akik hiányoznak nekünk, például Jeff Porcaro is. Szerencsére A CSAPAT, azaz a ZENEKAR még közöttünk van. Már ezen a blogon is említettem őket Hold the Line című dalukkal, azonban most következzék egy egyveleg egy 2003-as amsterdami koncertjükről, ahol a legeslegkedvencebb szerzeményem is elhangzik tőlük, amely egyébként a legelső lemezük legelső dala, a címe Child Anthem - ebben az egyvelegben a harmadik lesz...

A zenekar nevét nem egy magyar tippelős játékról kapta, aki azt hiszi, most szégyellje el magát villámgyorsan. Egyébként maga Eddie van Halen írta le őket úgy, hogy "collectively the best musicians on the planet", egyet kell értsek - mert ha nem is lehet rangsort felállítani, kik a legjobb zenészek, ezek az urak ott vannak a csúcsok közelében... S ha már Van Halen, szerepelhetne itt a Jump, amely a "legvanhalenebb" dalok egyike, de én másik kedvencet választottam - a Sammy Hagaros Van Halen korszakot jobban kedvelem egy picivel, mint David Lee Roth-ot. Legnagyobb kedvencem a Van Halentől a "Nem tudom abbahagyni, hogy szeresselek..." azaz a Can't Stop Loving You.

Váltsunk stílust, váltsunk embert, hitet, bármit - Egy sci-fi hős szakálla és a világ ma élő egyik legzseniálisabb zeneszerzője és zenésze következik. Neal Morse az illető, a Sci-Fi hős pedig nem más, mint Spock a Star Trekből - az ő szakálla is meg tudott ihletni egy zenekart, hogy felvegye a nevét - pedig nincs is szakálla - vagy az egy másik Spock? S bár még nincs június, ennek a halhatatlannak köszönhetően egész évben június van... (Spock's Beard - June)

Neal Morse szólóban is elképesztő, a dalszövegeit pedig nem kell hallgatni :) Lassan a vége felé közeledik a legeslegeslegeslegkedvencekből készült összeállítás, amelyből biztos többen kimaradtak, sokan nem kerültek be, majd lesz még jubileumi bejegyzés, legalábbis remélem. S most hogy így a sor vége felé közeledünk, és jön majd a két beigért dal a hitvallásokról, előtte még egy galériába látogassunk el, ahol az árnyékokat állítják ki. Sajnos ez a fantasztikus zenekar nem koncertezik soha élőben, így tőlük csak eredeti, lemezes felvétel állóképes videóját tudom mutatni. A Cliffhanger egy visszatérő téma a Shadow Galelry lemezeiben, ez a második rész végét mutatja meg, maga a Cliffhanger 2 egyébként 13 perc hosszú és fantasztikus klasszikus zenei zongorázással kezdődik - azt hiszem a Shadow Gallery a legkevencebb zongorás zenekarom.

S a Galériából egyenes út vezet a Transz-szibériai vasútvonalon keresztül...mondani akarom a zenekaron keresztül a karácsonyhoz. Emlegettük itt már júniust és júliust, ugorjunk el szépen az év végéig, a karácsonyig, ezzel fejezve be ezt a rövid bejegyzést (no persze még két dal hátra van ne feledjük!). Nagyon sok vélemény szerint a legfantasztikusabb Show, ami a 21. század első évtizedében látható, a Trans Siberian Orchestra koncertje - egyszer eljöhetnének Magyarországra is igazán. Vagy legalább Bécsbe. plíz plíz plíz addig is várjuk együtt az első havat... no persze majd csak június és július után...

Nem, nem fogytak el a kedvencek, de ideje befejezni az 50. bejegyzést, mert soha nem lesz 51. :) Így aztán két olyan dallal búcsúzom, amelyből ismét legendás mondatokat idézhetek . "YOU LOOK UP AT ME, AND SOMEWHERE IN YOUR MIND YOU SEE, THE MAN I'LL NEVER BE". Boston, ahol az egyik dolog található, amelyért valami rajongáshoz közelit érzek: a Celtics kosárcsapata. S persze imádott unokatestvérem is ott él és ez a zenekar is ennek a városnak a nevét viseli...

Brad Delp, Te is nagyon hiányzol... Neked nem sikerült annak az embernek lenni, amit elvártak tőled, megértelek... ahogy valaki írta: A little piece of all us died when Brad went away...

Most pedig jöjjön a ZENE, ami életem első szerelme volt..és az utolsó is lesz... Köszönöm John Miles, hogy elmondtad helyettem, amit én akartam :)

S köszönöm Neked, kitartó olvasó, hogy idáig eljutotál - remélem a RENGETEG zene egész estés muzikális élményt adott, s ha már elolvastál idáig megtisztelsz a véleményeddel egy komment formájában. Köszönöm! S Long Live Rock'n'roll!

A szagosmüge hatása a százszorszépekre... (Daryl Braithwaite - As the Days Go By, Daryl Braithwaite - Rise, Daryl Braithwaite - Barren Ground)

2008-05-11T12:29:00.000-07:00

Nos kérem, a szagos müge (Asperula odorata L) a buzérfélék (Rubiaceae) családjába tartozik. Illatos, évelő növény. Megtalálható erdőkben, bükkösökben. Fehér színű, kicsiny virágai májusban nyílnak. A szagos müge hajtása melilotozidot tartalmaz, melyből szárítás során kumarin keletkezik. A növényi drogban megtalálhatók még iridoid glikozidok is. A növényi kivonatok keringésjavító hatásúak, vénás megbetegedések kezelésénél használják. A népi gyógyászat görcsök oldására és nyugtató hatása miatt alkalmazza. Ebből is látszik, hgoy a szagos müge igen hasznos növény. S izletes is, hiszen tegnap megismerkedtem egy szagos müge ízű pudinggal, amely bourbon vanília öntettel egészen kiváló! Gasztronómiai és életviteli tanácsainkat olvasták! Most pedig jöjjön egy kis zene. A Roxus-os bejegyzésem kapcsán sokan kérdezték, hogy Ausztrália csak ennyi? Roxus, INXS, Men at Work, AC/DC, Minogue nővérek oszt annyi? (Van ott egy kafa Dungeon nevű power-metál banda is). Örömmel jelenthetem, hogy persze, nem ennyi :) Mindenki ismerje meg Daryl Braithwaite-t, az ausztrál westcoast muzsika egyik legjobb előadóját.

Edge című kiváló, 1988-es lemezéről hangzott elé az első nóta. Ez volt a művész második lemeze egyébként, ezt az Out On the Fringe előzte meg 1979-ben. Ezt a westcoast stílust sokan Lite AOR-nak is nevezik egyébként - egy a lényeg, a kórusok jók, a dalok kellemesek, ettől szomorkodni nem fog senki :)

A Rise című dal a harmadik, ugyanezt a címet viselő lemezről hangzott el. S búcsúzzunk is el ettől a kellemes ausztrál előadótól a negyedik albumán, a Taste the Salt-on (1993) hallható kellemes, slágeres dallal, melynek címe Barren Ground. (még volt egy ötödik album is 2005-ben Snapshot néven, amelyen már elég sármosan ősz a művész :)

Az 50. bejegyzés következik, így speciális, hosszú írásműre és sok zenére számíthat, aki a jövő hét folyamán belátogat. Addig is kellemes szórakozást Daryl Braithwaite zenéjéhez!

Aki nem is olyan bátortalan... (Shy - Hold on (to Your Love), Shy - Break Down The Walls, Shy - Give it All You Got)

2008-05-06T13:45:00.000-07:00

Van nekem egy barátom. Immárom kb 19 éve, hogy ismerem és végtelenül szeretem - jólelkű, rendes ember, s ő sem komolyodik meg soha. Bár most itt az alkalom, lévén bájos kedvese egy apró életet hordoz a méhében, ámbár el tudom képzelni, hogy az én barátom a gyermekével is olyan lesz, mint mindig volt - egy örök gyermek. Ez a barátom ugyanazt a becenevet viseli, mint egy kiváló angol dallamos rockzenei csapat, így aztán most jöjjenek ők. 1985-ös Brave the Storm című albumukról érkezzen az első dal Hold on (to Your Love) címmel

Ne feledjük, ekkortájt éli a dallamos rockzene, az AOR és a glam legszebb éveit, így ez a banda is fürdik a dicsőségben, sikerben és jobbnál jobb témákat dobnak piacra újabb és újabb lemezeken. 1987-es Excess All Areas című lemezükről jöjjön folytatásképpen egy dal, a Break down the Walls.

Ez a zenekar nem kevesebb, mint 12 lemezt adott ki 1983 és 2006 között, ebbe persze egy antológia és egy EP is bele lett számolva: de egy tény, azt nem lehet mondani, hogy keveset tettek volna le az asztalra. AZ első időszakokban Tony Mills énekes hangját egyenesen Geoff Tate-hez, a Queensryche frontemberéhez hasonlították. A nagy változást a banda életében a Misspent Youth nevű lemez hozta 1989-ben, amellyel a producer nemigen törődött - lévén összeveszett a bandával. Nem sokkal a megjelenés után Tony Mills kilépett a csapatból (belépett a fantasztikus norvég TNT-be), de mi emlékezzünk erre az albumra is, a Give it All You Got című nótával.

S ha lenne több helyünk és videónk, még több klassz dalt mutathatnánk be ettől a nagyon jó angol zenekartól, akiknek pont az a neve, mint az én kiváló barátomnak. Szeretem mindkettőjüket. Nagyon.

Kengurusok, hol vagytok most? (Roxus - Where are you Now?, Jonu Roxas - Almost Summer, Jonu Roxas - Eternity)

2008-05-03T12:07:00.000-07:00

A naptár 1991-et mutatott, amikor a "talpunk alatt" egy igencsak tehetséges zenekar bontogatta a szárnyait. Ausztráliáról az átlag zenehallgatónak az INXS,a Men at Work, esetleg az AC/DC jutna eszébe (jobb esetben), de egyik emlegetett zenekar sem igazán ennek a blognak az alapanyaga. Azonban a Roxus az volt! A kiváló torkú Jonu Roxas által vezetett csapat sajnos csak egy - egyébként elég sikeres - stúdiólemezt élt meg 1991-ben, Nightstreet címen (a tehetség micsoda elvesztegetése ez, hogy csak egy lemez volt...) érkezzen erről a csodás "Where are You Now?" című ballada:

Sajnos Jonu Roxas (ének) és Dragan Stanić hiába utazott el Hollywoodba, ott új anyagot készítve, 1993-as Almost Summer című kislemezük szinte nyom nélkül tűnt el a süllyesztőben - mi persze így is megemlékezünk róla.

Szerencsére Juno Roxas 1994-es szólólemeze, a Far from Home sikeresebb lett, s mondom ezt úgy is, hogy SOKKAL nagyobb sikert érdemelt volna, mint amit végülis elért... Mert ez utóbbiból kevés jutott sajnos, örök kárpótlásként szóljon most erről az albumról az Eternity.

Legyen még sok-sok Jonu Roxas lemez! Plíííííz!

A kis magyar csapat...(VM Band - Valakire várva, Senator - Te Őrült, Griff - Más nem jutott)

2008-04-30T16:00:00.000-07:00

Kedves olvasóim, folytatom ismeretlen zenekarokról szóló sorozatomat, ezúttal magyar bandákkal, akik nem mások, mint a VM Band, a Senator és a Griff. Sajnos/Hál'isten a 80-as éveknek ezeket a csodás éveit nem itthon töltöttem, így ezek a zenekarok totálisan kimaradtak a látókörömből - most már sajnálom is, hiszen bakelitjeiket beszerezni szinte lehetetlen. Pedig Varga Miklóst nem kell bemutatni (P.Box, István a király, és sok-sok egyéb szóló project), ahogy Takáts Tamást (Karthago, East, Takats Tamás Dirty Blues Band), a Senator énekesét sem. Először tehát VM Band 1986-ból a Játék Szenvedély című lemezről (akinek megvan, azonnal szóljon):

A Senator Som Lajossal és Takáts Tamással igen jó banda lehetett volna, ha... de sajnos nem lett, pedig a magyar AOR/West Coast scene nagy igéretének tartották őket. De akkortájt nem voltak ezek a dolgok olyan egyszerűek...

Egy picit azért mi is büszkék lehetünk a mi fiainkra, így a sort harmadikként zárja a rövid életű és sokkal jobb sorsra érdemes Griff 1989-ből.

Nagyon nagy kár Vertig Józsefért, az énekesért, aki nem sokkal a lemez megjelenése után autóbalesetben elhunyt - talán adott volna még egy-két klassz lemezt a magyar rockzenének... Kedves Vertig József, "Neked sajnos ennyi jutott..."

Vedd könnyedén... (Dragon - Take it Easy)

2008-04-28T15:37:00.000-07:00

Most valóban ismeretlen előadó következik, ugyanis készülgető nagylemezemről fogtok hallani egy igencsak kezdeti stádiumban levő demót. A dal egyébiránt elvileg a nyolcadik az albumon, címe Take it Easy, azaz Vedd könnyedén, a főhös kevés laza pillanatainak egyike, amikor a koncepciós albumon épp nem a túlélésért vagy a céljáért küzd. A videót azért csináltam, hogy a dalt meg lehessen hallgatni, a következő demóra majd komponálok valami jobb "képi" megjelenítést is.

Ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki felköszöntött név és születésnapomon. Sokan kellemesen leptek meg, sokan ismeretlenül voltak figyelmesek, és voltak, akiktől jólesett volna egy köszöntés, vagy bármi, de nem tiszteltek meg vele. Ez előbbieknek száll sok szeretetem, ez utóbbiak pedig szégyelljék magukat - essen ez nekik legalább olyan rosszul, mint nekem esett - Nem épp életem legboldogabb születésnapja volt ez...

I'll be back...ja nem, nem ő! (Frank Stallone - Far From Over, F Stallone & C Rhodes - I'm Never Going to Give You Up, Frank Stallone - Waking up)

2008-04-22T12:52:00.000-07:00

A mostani előadó igen érdekes lesz sok szempontból is. Egyrészt mert ismeretlen. Másrészt mert nem az. Több szempontból sem, egyrészt azért, mert nem véletlen a Stallone vezetéknév és a baltával faragott arc - igen, bizony annak a Stallonének az öccséről van szó, akiből nem lett világhírű színész, viszont legalább elég jó zenész lett. S másik ok, ami miatt nem ismeretlen, hogy nem egy dalát ismerhetjük híres filmekből - Kezdjük is a Staying Alive című filmmel (Travolta hogy táncol, isteni :) )

Az előző filmben a fantasztikus női főszereplő Cynthia Rhodes volt, akivel kapcsolatban külön érdekesség, hogy a férje, Richard Marx is kiváló dallamos rock/pop előadó. S ha már a bájos színésznő szóbakerült, következzék egy duettje Frank Stallonéval.

Szintén a már említett filmből jöjjön akkor még egy dal, (egyben ez Frank első lemezén is szerepelt).

Egyébként több Rocky, meg Rambo film kisérőzenéjét is köszönhetjük az "öcsinek", akinek eddig kilenc lemeze jelent meg és zenekara mind a mai napig létezik. Ja és persze Frank számtalan filmben is játszott, még ha nem is akkora sikerrel, mint a bátyja - ez persze köszönhető annak is, hogy főszerep nemigen jutott neki - gondolom inkább zenél.

Azok az őrült, kékvérű spanyolok... (Sangre Azul - Todo mi Mundo eres Tu, Sangre Azul - No Eres Nadie, Sangre Azul - Cien años de amor)

2008-04-21T14:39:00.000-07:00

Biztos sokan tudjátok rólam, hogy meglehetősen kedvelem a spanyol nyelvet és a spanyol nyelvű rockzenét: ezen a blogon is írtam már a Coda nevű mexikói bandáról, s önálló rádióműsort készítettem az argentin Rata Blancának. Szerencsére a spanyolok a "klasszikus" dallamos rockzenei stílusokban is alkottak, nem is rosszul, egyik legjobb bandájuk a Sangre Azul (azaz Kék Vér) volt. Már az első videóból is látszik, hogy a hangzás és a kinézet megvan, a dalszövegek is követik a divatos nyugati stílusokat (fordítást nem vállalok). Első daluk címe: Todo mi Mundo eres Tu, azaz Az Egész Világom Te Vagy.

A dal 1985-ben íródott, de csak 1987-ben jelent meg, Az Obsession nevű lemezen, amelyet 2000-ben újra kiadtak. Következő lemezük a Cuerpo a Cuerpo (Test a Testhez) volt, amelyről szintén következzék egy dal, amely bármelyik menő amcsi vagy európai west-coast-AOR bandától kikerülhetett volna:

A dal címe No Eres Nadie, azaz Senki vagy (esetleg senki sem vagy - értelmezés kérdése). Angolul világsiker lehetett volna a banda - megfelelő időben játszották a világon épp legnépszerűbb stílust, méghozzá nagyon jól. Harmadik lemezük 1989-es, címe El Silencio de la Noche, azaz Az Est csendje. S mivel latin dallamos rockzenekarról van szó, nem maradhat el a szerelmes nóta - következzék innen a Cien años de amor, azaz A szerelem 100 éve.

Örülök, hogy meg tudtam veletek ismertetni ezt a kiváló spanyol zenekart, akiknek több hivatalos nagylemezük sajnos nem volt (shame on you grunge), de az igazi gyüjtő itt-ott rábukkanhat kiadatlan demókra, koncertfelvételekre - tessék ügyesen nyomozni!

Az Élet, az Univerzum, meg Minden (Alien - Brave New Love, Alien - Tears DoN't Put Out The Fire)

2008-04-20T02:54:00.000-07:00

Nem véletlen a mai cím (ahogy általában a többi cím sem az), hiszen ez a 42. bejegyzés a blogon, sőt magam is ezt a "stoppos" életkort érem el néhány napon belül. Erre mondják, hogy "nem rossz, nem rossz", bár én ezt inkább arra a svéd zenekarra mondanám, akik a témához saját nevükkel kötődnek, hiszen választhattam volna a Starshipet, de ők már szerepeltek, így nem volt mit tenni, itt az ideje bemutatni az Alien zenekart. Ezek a srácok a véget nem érő svéd dallamos rockzenei színről érkeztek (mindig is elgondolkodtam azon, vajon a svédek mitől ennyire rockzenekedvelők, honnan jön a sok fantasztikus hang, zenész stb?).
Kezdjük mai ajánlónkat egy Bátor Új Szerelemmel

Az 1988-as első lemez óta is aktív a banda, hiszen utolsó albumuk Dark Eyes címen 2005-ben jelent meg, srácok, lassan aktuális lenne egy új lemez :) Addig is jöjjön még egy dal tőlük:

S hogy legyen mára bónusz is, egy hasonló nevű magyar zenekarról is beszámolok, bár a stílus kicsit eltérő, ennek ellenére ők is igen kellemes muzsikát tolnak. Egy-két saját szerzeménytől eltekintve (a videóban is egy ilyen szerepel majd) az Alien a magyar Satriani cover banda. Satriani mestert pedig szeretjük...

Hol bújkáltatok eddig? (Craaft - Jane, Craaft - I Want to Look in Your Eyes, Craaft - Coming Home)

2008-04-19T04:15:00.000-07:00

Akik ismernek és tudják/felfedezték a zenei izlésemet, azok két fontos tényt már bátran állíthatnak rólam: egyrészt úgy gondolom, hogy a rockzenekarok írják a legszebb balladákat (lásd/halld Zenesarok legutóbbi adása), másrészt amit a hangszeres orgazmizálás mellett a legjobban imádok, azok a sokszólamű kórusok. A dallamos rockzenei stílusok ez utóbbiból szerencsére elég sokkal rendelkeznek, mégis meglepő, amikor az ember megismer egy új bandát és olyan kórusokat tolnak a fülébe, hogy a vanília szivárogni kezd belőle: így jártam én a német AOR bandával, a Craaft nevű csapattal is. Egyrészt úgy egy hónapja azt sem tudtam, hogy léteznek, másrészt azóta nagyon soakt hallgatom a fantasztikus dalokat, a hihetetlen kórusokat. Elsőként következzen tehát egy ballada, a Jane a második albumról:

A csapatnak egyébként összesen 3 lemeze jelent meg, a Craaft 1986-ban, a Second Honeymoon 1988-ban és a No Tricks Just Kicks 1991-ben. A Craaft tipikusan az a banda ami miatt rettentő mérges vagyok a mindent elöntő grunge hullámra...Ettől a csapattól még kéne 8-10 lemez. Addig is jöjjön az első lemezről a "szemedbe szeretnék nézni" :)

S hogy a harmadik lemez se maradjon ki a szórásból következzen onnan a Coming Home:

Még annyit elárulnék, hogy az internetnek köszönhetően kiszivárgott az első lemez demo-változata is... igazi gyüjtő keresse meg és a másik hárommal együtt hallgassa rongyosra ezt a kiváló germán bandát.

Speciális Vendég IV... (Hardline - Everything, Hardline - Taking Me Down, Hardline - Hey Girl)

2008-04-18T00:55:00.000-07:00

Ahogy a blog indulásakor megigértem, minden kerek számú bejegyzés speciális vendéget hoz, mégpedig a logóban látható előadókat balról jobbra - ideje a negyedik előadót is bemutatni. Ez a zenekar a Hardline nevet is viseli és a dolog érdekessége, hogy a logó második bandájában már látható Neal Schon, a gitáros, aki ezúttal sem lett hűtlen a dallamos rockzenéhez. A Hardline sajnos csak két nagylemezt produkált mind a mai napig, első albumuk a Double Eclipse fogalom a dallamos rockzene kedvelői között - egyike minden idők legjobb albumainak ebben a stílusban. Innen tehát két dal következzen, elsőként az Everything.

A Hardline nevű bandát eredetileg Johnny Gioelli énekes, Joey Gioelli gitáros (volt Killerhit és volt Brunette tagok), Neal Schon gitáros (volt Journey, később újra Journey), Todd Jensen basszusgitáros (volt Sequel tag)és Deen Castronovo (dob) alkották. Ez a csapat készítette el a Double Eclipse nevű nagy sikerű albumot, ahonnan következzen még egy dal a Taking Me Down.

A nagy sikert nagy vita követte, hiszen a második album is elkészült (egynémely tagcserék után - Josh Ramos Neal Schon helyett (aki visszatért a Journeybe), Bobby Rock Deen Castronovo helyett, Christopher Maloney Tedd JOnson helyett (akik Ozzy Osbournehoz csatlakoztak), és belépett Michael T. Ross billentyűs) a lemez nem jelenhetett meg elég sokáig. Eredetileg a Hyperspace címet viselte vola, azonban a 2002-ben piacra kerülő, az elsőnél jóval gyengébb album végülis a fantáziadús II néven látott napvilágot. Innen következzék a Hey girl.

A zenekar jelenlegi tagjai: Johnny Gioelli (ének), Josh Ramos (gitár), Michael T. Ross (billentyűsök), Jamie Brown (basszus), Atma Anur (dob). Mindenki mázlista, aki bárhol láthatja őket élőben :)

Valami bűzlik Dániában! (Skagarack - Move it in the Night, Skagarack - Don't Turn Me Upside Down)

2008-04-17T05:04:00.000-07:00

No kéremszépen, Dániát sokminden miatt lehet szeretni, ott van egyből ez a Hamlet nevű királyfi, aki elég szép nagy PR-t csapott az országnak (pedig nem is ő volt, hanem egy Dárdarázó Vilmos nevű...), emellett ott van a híres Kis Hableány szobor, a dán sajtok (bár sokan úgy hiszik, hogy azok csak megbuggyant és újrahasznosított francia sajtok), Hans Christian Andersen, Brian Laudrup, rengeteg híres tudós, sportoló és persze minden dánok büszkesége a LEGO. Zeneileg már nem ennyire fényes a helyzet, bár május 12.-én meggyőződhetünk róla magunk is, hogy az alapvetően dán Royal Hunt mennyire fantasztikus banda (A38 hajó, este, én is ott leszek). S persze ha már a sok-sok ismeretlen bandáról írtam, jöjjön az a csapat, amely elinditotta az őrületet - s mit ad Isten, ez a csapat is dán. A furcsa nevű Skagarack a neve ellenére fantasztikus AOR muzsikát játszó csapat, hangozzon el tőlük két dal, mindkettő a legsikeresebb első albumukról, amely Self Titled, azaz a zenekar nevét viseli. Az 1986-ban megjelent lemez pont időben érkezett, hogy elcsípje az AOR muzsika hullámának csúcsait... a többi 3 albumuk is nagyon jó, gyüjtőknek szívből ajánlott - címeik sorrendben: Hungry for a Game (1988), A Slice of Heaven (1990), Big Time (1993)

Egy élet is kevés... (Le Roux - Lifeline, Uriah Heep - When the War Is Over)

2008-04-16T10:31:00.000-07:00

Tökéletesen kapcsolódik a tegnapi bejegyzéshez a Le Roux nevű zenekar, ugyanis hatodik lemezükön, a So Fire Up címűn egy bizonyos Fergie Frederiksen énekel (ezt a dalt is), aki a Le Roux után egyenesen a Toto énekesi "székében" találta magát Bobby Kimball helyén. A Le Roux tökéletesen az a zenekar, amelyről nemegyszer csevegtünk a bátyámmal - ha annak idején a Styx, Toto, Kansas, Journey ilyen hihetetlen népszerűek voltak, hol vannak a hozzájuk hasonló bandák? Aki ilyet keres, annak máris ajánlhatom a Le Roux teljes diszkográfiáját igen sok szeretettel - a 80-as évek dallamos amerikai West Coast/AOR stílusa minden egyes századmásodpercben nyomonkövethető mind a 8 lemezen, amelyek közül az első hat 1978 és 1983 között, a West Coast virágzásának idején jelent meg. Ajánlom tiszta szívből őket mindenkinek, aki a dallamos rockzenét kedveli. Ízelítőként érkezzen most tehát a Lifeline:

A dal érdekessége, hogy minden idők legtöbb tagcseréjének díjáért versenybe induló Uriah Heep is feldolgozta ezt a nótát az 1989-es Raging Silence (egyébként kiváló) lemezén. Erről az albumról egy másik, szinte ismeretlen Uriah Heep dal következzen, a When the War is Over. Egyike legnagyobb kedvenceimnek (tessék csak a kórust figyelni kéremszépen), pedig van vagy 30+ lemezük :) És egyik sem rossz, sőt :)

A végtelen rajongás... (Worldwide Toto Fans - IV Toto)

2008-04-15T01:38:00.000-07:00

Ez azért nem semmi! Már láttam olyan videót, amit egy zenekar rajongói kedvenceiknek készítettek (erre példa a kiváló 3D-s animációs YYZ, ami a Rush 30 éves születésnapjára lett időzítve). Azonban olyan történetet, amikor egy zenekar rajongói összeállnak a világból mindenhonnan (vagy 5-6 Toto rajongói oldal, fórum kordinálta a nagy művet), olyat még nemigen láttam/hallottam. A dalt Giorgio Onorato Aquilani írta, aki egy családi vállalkozás, az "Aquilani művek" marketingese. A cég kerti bútorokat gyárt. A többi közreműködő között vannak ismert és kevésbé ismert zenészek, s ahogy nézem a társaság legfőképp olasz hölgyekből és urakból áll. Lényeg, ami lényeg, hogy a nemzetközi Toto community segítségével a rajongók írtak egy dalt rajongásuk tárgyának - a nóta címe egyszerűen IV Toto, azaz "A Totonak".

Köszönjük a dalt, és örök szeretetünket küldjük mind a Totonak, mind a Toto közösségnek!

Nem mentem el messzire... (Aldo Nova - Fantasy)

2008-04-14T12:32:00.000-07:00

Kedves mindenki! Többen kérdeztétek, abbahagytam-e a blogot. A válaszom NEM. A valós élet néha jobban elfoglal, minthogy időm legyen aranyos és kedves sztorikra, így úgy döntöttem, a közeli jövőben a blog ZENEI jellegét domborítom majd ki legfőképp - ezt azt is alátámasztja, hogy a legutóbbi bejegyzés óta több száz (!) új zenekart ismertem meg és legfőképp az AOR, sleaze, glam, CCM témakörben, így sok, eddig számomra is ismeretlen előadót kell bemutatnom nektek. S amint jut idő a sztorikra, akkor azok is lesznek.
Első áldozatom ebben az új vonulatban a kanadai Aldo Nova, amely 1982-es, saját nevét viselő albumáról hangzik el a Fantasy nevű dal.

Holnap újabb "ismeretlen" bandával jelentkezem!

A HANG, személyesen... (Malmsteen - I'm a Viking, Talisman - I'll be Waiting, Journey - Separate Ways)

2008-03-16T16:25:00.001-07:00

Rég jelentkeztem, elnézést kérek miatta, s ezúttal nem egy albániás sztori következik, hanem egy koncertbeszámoló. Ugyanis ma este találkoztam Jeff Scott Soto-val az A38 hajón, s ezt a történetet mesélném el...
Érkezés után kissé megijedtünk, hiszen meglepően kevesen voltunk - úgy látszik az előzenekarra, a H.A.R.D.-ra kevesen voltak kiváncsiak. Akik így tettek, nagyot hibáztak, ugyanis kellőképp pocsék keverés mellett azért BZ-ék mindent megtettek a kissé hideg közönség felmelegítésére - a beugró basszeros, Beren egy nap alatt megtanulta a komplett műsort, le a kalappal előtte. Számomra meglepetés volt, hogy kevesen ismerték a dalokat, pedig magyar zenekarról van szó, amely a dallamos rockzene, alias AOR legszebb hagyományaihoz méltó dalokat ír - ezt azért illett volna többeknek ismerni. Donászi mester pontos volt, mint egy svájci óra, BZ tiszta volt és még vicces is, a billentyűsről onnan tudtuk, hogy ott van, hogy láttuk, meg néhány nóta intrójában hallatszott - mert egyébként a borzalmas keverés miatt sem belőle, sem a több szólamú kórusokból semmi sem hallatszott. Shame on you A38 technikus...
Ezt követte egy nagyobbacska átszerelés amely után maga a MESTER lépett a színpadra, hogy bejelentse a "kiváló" brazil Tempestt zenekart bla-bla-blah... A baj csak az volt, hogy a Tempestt zenekar maga volt a dögunalom, a pocsék hangosítás mellett (minden lábdob kirúgta a vesémet és ha a basszeros épp nem pengetett, csak akkor lehetett a gitárt hallani), a sehova nem vezető dalok, az értelmetlennek tűnő váltások és a szintén pocsék hangosítás miatt nem hallható kórusok miatt az egész nehezen élvezhető volt.A énekes srác pedig kifejezetten idegesítő volt néha - erőlködött, próbált lazulni, de nem ment neki. Egyetlen beindulósabb rész a Deep Purple Burn című dalának előadása volt, amely billentyűsök nélkül olyan volt, mint mondjuk Beethoven V. szimfóniája vonósok nélkül - biztos úgy is izgalmas lenne. Így csak közepes volt, a Tempestt koncert többi része megkapja a kettes alát, mert értékelem a zenészek igyekezetét. Szerintem szörnyű volt, gyönge dalok, rémes hangosítással, erőlködő frontemberrel - valahogy túléltük, de lehetett volna kevesebb.. Aztán eljött maga a Mester, aki előbb egy Tempestt dalt emelt géniuszával, majd elkezdte saját műsorát Az Eyes of Love-val, ami már megmozgatta a közönséget...Komplett setlistet ne várjatok, mert úgysem emlékszem mindenre :) Lényeg, ami lényeg, a nép meg lett énekeltetve, meg lettünk dícsérve, hogy Budapest milyen gyönyörű, mi milyen fantasztikus közönség vagyunk (hivatalosan a turné legjobb közönsége - vajon mennyi városban hangzik el ugyanez? :) ) szóval örültünk egymásnak. A hangosítás változatlanul rémes volt, azonban Jeff Scott Soto annyira zseniális énekes és előadó, hogy neki szinte mindegy... A brazilok tették alá a vokált szépen (az énekes, a basszeros és a dobos is vokálozott), beindult a közönség és a buli is... Elhangzott Seal Crazy-jének fantasztikus átdolgozása is, szóval minden kafa volt. Aztán Jeff észrevett valakit a közönségben Rising Force-os pólóban és csak úgy belekezdett ebbe minden kiséret nélkül:
I am a Viking in going out to war
And I've got death upon my mind
As I was leavin' oh yesterday
I've got no fear in my heart
Én majd összevizeltem magam, döbbenetes pillanat volt - az a hang, csak úgy, zenekar nélkül (bár a fiúk már majdnem belecsaptak, ebből is látszik, milyen jó zenészek lehetnek, hogy Malmsteen-t csak úgy félelem nélkül tolták volna...) , minden idők egyik legjobb metál dalát énekelve - bárcsak ezt folytatta volna zajos zenekar nélkül... meg is énekeltetett valakit, de ahogy folytatta...elmesélte, hogy 19 évesen ez volt élete első lemeze Malmsteen félisten társaságában - szerencsére a YouTube segített találni megfelelő videót erre a történetre, maga a 20 éves Jeff Scott Soto énekli a dalt, amelytől örökre szerelmes lettem a neoklasszikus metál muzsikába

Sajnos hamar vége szakadt a varázslatnak, de maga volt a döbbenet... Hallottunk egy új nótát az ősszel megjelenő új albumról 21st Century címmel: igéretes, Queenes vonalvezetésű, fantasztikus kórussal - várjuk. A rajongók elkezdték énekelni a Talisman legnagyobb slágerét, az I'll be waiting-et, Jeff jelezte, hogy az bizony nincs a setlistán, hiába erőlködnek, majd közölte, most olyat fog énekelni, amit ő akar - hogy ez mi volt, passz :) Lehetett volna az I'm a Viking. Nah mindegy, Jeff Scott Soto fantasztikus volt a színpadon , ritkán látni ennyire a közönséggel együtt lélegző, s a közönséget ennyire szórakoztató zseniális énekest, akinek a humora, az egyénisége is ennyire lenyűgöző - padlót fogtam a pasitól, komolyan. Aztán jött a ráadás és persze az I'll be Waiting a Talismantól (ami ugye nem volt rajta a setlistán ugye), amit zseniálisan adtak elő, többeket felhívva a szinpadra, megnevettetve a közönséget - nem tudom a harmadik srác ki volt, de valamilyen metálbanda énekese lehet, nagyon jól helytállt. S közben még egy kis Bon Jovi-ba is sikerült belecsapni, valahogy úgy, mint itt:

S utóljára jött a bombanóta, az a banda, ahova egy, Jeffel hasonlóan zseniális énekes került (pedig ez nem semmi) Arnel Pinedáról van szó, aki manapság a Journey frontembere (Jeff is énekelt a Journeyben) - és elnyomták a a Separate Ways-t, íme, találtam róla egy olyan koncertvideót, ahol Jeff Scott Soto énekli ezt a Journeyvel:

Itélet: Nem tudom ki felelős azért, mert az A38-on a hangosítás kritikán aluli, de végre kirúghatnák az illetőt, mert szerintem NEM HALL! Nem kevés pénzt fizetünk azért, hogy HALLJUNK egy koncertet, ő pedig elcseszi... Hogy a zenekarokról is beszéljek, A H.A.R.D. igen ígéretes, rájuk férne egy kicsit több promóció, a dalok nagyon jók, a zenészek is ügyesek, kéne saját hangmérnök nekik, aki a kórust és a billentyűst is JÓL megkeveri... a Tempestt kimondottan unalmas volt, túl sokáig játszottak - bár azt aláírom, hogy a rettenetes hangosítás is hozzájárulhatott ahhoz, hogy szó szerint untam őket (amit én rock koncerten ritkán szoktam), Jeff Scott Soto pedig zseniális, a hangja döbbenet, a szinpadi munkája lenyűgöző, az egyénisége fantasztikus: ő pedig túl keveset játszott és egy Queen dalt sem adtak elő, amit kimondottan sajnáltam... És hát az i'm a Viking - oh, csodááááás.... Reméljük Jeff hamar eljössz újra a rémes brazil banda nélkül...

A bicikli a Ludas... (Coda - Aun)

2008-03-02T10:27:00.000-08:00

Amint már többször meséltem,, Tiranába minden csütörtökön érkezett MALÉV járat. Amellett, hogy ez a gép hozott nekünk Postát, néha kaját, vagy kisebb tárgyakat otthonról, rendszeresen hozta egy egész hét újságmennyíségét. Mivel akkortájt a "budapesti létezésünk" alatt is rendszeres előfizetők voltunk bizonyos lapokra, így Tiranában is ugyanezeket olvastuk. Hogy ezt miért is emlegetem? Mert egyik legfőbb elfoglaltságom annak idején a kerékpározás volt - a tiranai utcákon elég szerény volt a forgalom, rengeteg biciklis volt és imádtam kerekezni. Kintlétünk legelején kaptam egy albán gyártmányú biciklit, de már a pincéből felcipelni is komplikált volt, lévén nyomott vagy 20-25 kilót simán, s mindemellé nem nevezném műszaki remeknek. Szerencsére az olasz követség egyik végleg hazaköltöző alkalmazottjától sikerült két biciklit vennünk, az egyik egy csodás, kis kormányos, 3 sebességes metál-zöld luxusbicaj volt, amellyel egyrészt jól lehetett közlekedni, másrészt minden albán irígységét ki lehetett vívni vele - olyasmi volt ez nekik, mint a 90-es években nekünk az új Merdzsó vagy BMW. Bár ezt manapság egy bicikliről nehéz elképzelni, de egy olyan szegény országban, ahol a váltos bringa volt a luxuscikk, ez nem mindennapi élmény volt. Főleg az nem volt az, hogy lehetett pukkasztani az albánokat vele.
Olyanniyra kiválóan ültem meg drótszamaramat, hogy nagyon sokszor a kormány elengedésével közlekedtem, sőt kanyarodtam is így - megtanultam, hogyan lehet a testsúly áthelyezésével kanyarodásra bírni a masinát. A csúcspontot az az eset jelentette, amikor valamiért átkerekeztem L.-ékhez (ők 78-79-ben még nem a Szkenderbég utcában laktak, hanem egy távolabbi diplomata tömbben a Dinamo Stadion mellett). Ez pont csütörtökön történt, így hogy összekössem a kellemeset a hasznossal, elkértem apámtól a Ludas Matyi nevű humoros újságot, amit nagyon szerettem, s biciklizés közben azt olvastam - a kerékpár magától tudta az utat, figyelni nem nagyon kellett, a kormányt sem nagyon kellett megfogni. Az úton odafelé menet volt egy nagy kereszteződés, amely közepén rendőr irányított - csodálkozott is, amikor elsuhantam mellette Ludas Matyit olvasva. Kedves testvérem is többször tanúja volt hasonló esetekenek, egyszer együtt bicikliztünk, miközben én ugyanígy olvasgattam útközben. Sajnos akkor még mp3 vagy mp4 lejátszók még nem voltak, mert talán épp akkor néztem volna meg a Lost legújabb részét, vagy hallgattam volna valamilyen lemezt (lehetőleg a Coda valamelyik lemezét, ha már itt emlegetem őket). Biciklizés közben :)

Sajnos az említett újság azóta már nem létezik, emlékéül egyenesen Mexikóból érkezik egy kiváló AOR zenekar, hogy megismerkedjetek velük mindnyájan: a dal címe Aun, azaz Még, más átiratokban Aun Te Amo, azaz még mindig szeretlek.

Most persze sokan csodálkoztok, hogy Mexikóban is ilyen magas szinten nyomták a jó kis AOR-t - sosem szabad elfeledni, hogy a zene nemzetközi nyelv. A végén még albán AOR bandát is találok, bár ezt nem nagyon hiszem, hiszen a 80-as években, amikor ez a stílus a legnépszerűbb volt, Albániában tombolt a "sötét kommonizmus"...

Én nyertem!... (Sammy Hagar - Winner Takes it All, ABBA - The Winner Takes it All)

2008-02-17T06:24:00.000-08:00

Pista bátyánk, akiről már többször meséltem, nagyon vicces ember volt. Erről is meséltem már. Szemben vele édesanyánk nem volt kimondottan humoros alkat, bár ebben a meggyőződésben élt. Ennek ellenére a véletlen egy ritka alkalomhoz vezette anyánkat, aki részt vett Pista bácsi egyik mókájában...
A diplomata-bolt, ahol a vásárlásainkat intéztük, a Szkenderbég utca másik végében volt, mint ahol a követség. Olyan 500 méternyi út lehetett gyalog, de persze kinek volt kedve gyalogolni, amikor volt követségi autó nagy csomagtartóval. El is indultak anyámék vásárolni. Szépen elkezdtek beszállni a kocsiba az udvaron, a kapu előtt álló rendőr már erősen figyelte a jelenetet. Amint az autó kihajtott, a rendőr tisztelgett (90 fokban tartott jobb kéz felfelé néző zárt ököllel - igazi kommonista köszönés). Anyámék visszaintegettek, én bámultam az erkélyről. Majd a gépkocsi elkanyarodott balra, a rendőr pedig szép lassan besompolygott a fülkéjébe, hogy jelentse a központnak, melyik gépkocsi, kikkel és merre hagyta el követséget. Megtette a jelentést, letette a telefont, majd kijött a fülkéből. Ekkor a Volga váratlanul visszaért a követségre, mert anyám otthon hagyta a pénztárcáját. A rendőr ártatlan arccal megint besompolygott a fülkébe, felkapta a telefont és jelentett - én közben megkerestem anyám pénztárcáját és az erkélyről ledobtam neki. A rendőr végzett a jelentéssel (gondolom, azt jelentette, hogy visszajöttek), majd kijött a fülkéből. Anyámék bepattantak a Volgába, majd ismét kihajtottak. A rendőr tisztelgett, a Volga elkanyarodott balra. A becsületes albán belügyes óvatosan ismét visszasündörgött a fülkéjébe, felkapta a telefont és jelentette, hogy az autó elhagyta a követséget. Majd miután kijött a fülkéből mintegy 10 másodpercen belül megjelent a Volga és ismét behajtott az udvarra. Kiderült, hogy ott maradtak az udvarra kirakva az üres üvegek ( az ásványvizet/szódavizet üvegbetétért adták csak), amit a nagy kapkodásban elfelejtettek berakni. Albán rendőr "hősünk" mi mást tehetett, lassan bebaktatott a fülkébe és jól hallhatóan magyarázkodva jelentett, hogy visszatért a gépkocsi. Ezt követően anyámék beszálltak a Volgába, és balra elhajtottak ismét. A rendőr kényszeredetten tisztelgett. Lassan megközelítette a fülkét, óvatosan körülnézett, hogy látja-e a Volgát, majd miután nem látta, jelentette, hgoy elhagyta a követséget. Miután kilépett a fülkéből mit vett észre? A Volgát, amint épp behajt a követségre. Kiderült, hogy Pista bátyánk annyira élvezte a rendőr fancsali ábrázatát, hogy megkérte anyámat, a poén kedvéért forduljanak vissza, hogy bosszantsák a rendőrt. A rendőr arcán a szivárvány össze színe megjelent, de kötelességtudóan ismét feltűnés nélkül besétált a fülkébe, hogy jelentsen. Pista bácsiék megvárták, mire kijön, majd amikor végzett, kéjesen vigyorogva és vidáman integetve kihajtottak, de ezúttal jobbra! A rendőr most ijedt meg igazán, így miután az autó kicsit eltávolodott futólépésben ment a fülkébe és vigyázzállásban jelentette a dolgot. Persze amint kilépett onnan, az autó újra feltünt, de ezúttal nem jobbról, hanem balról! Pista bácsi ugyanis körbeautózta a háztömböt 140-el, mert pontosan kiszámolta, mikorra kell visszaérni, hogy a jelentés lemenjen. A rendőrt a gutaütés kerülgette, de nem volt mit tenni lejelentette a dolgot. Itt már hangosan röhögtem, de nem csak én, hanem anyámék is, akiknek lekiabáltam, hogy még jöjjenek vissza egyszer-kétszer - hallhatóan a rendőrnek kényszeredetten magyarázkdnia kellett, hgoy miért jelent két percenként - a központban épp nem szerethették ezért. Ismét beültek, letekert ablakkal feltünően vigyorogva lazán integettek a rendőrnek, és lassan elindultak balra. A rendőr figyelte az autót, és elindult a fülke felé. Pista bátyánk nézhette a tükörben, mert beijesztett egy fékezéssel, majd úgy tette, mint aki megfordul. A rendőr megállt, de Pista bácsi meggondolta magát. A rendőr ment tovább, aztán a Volga újra fékezett. A rendőr megállt. Az autó szép lassan megfordult, a rendőr pedig valami irtózatosan kacinfántos káromkodást elsütött albánul és a mutogatni kezdte az autó felé a fegyverét. A Volga szépen visszajött a rendőr elé, Pista bátyánk albánul szólt ki a zsarunak, Shoku (ez az elvtárs albánul) én nyertem :) Nagy-nagy kacajjal díjaztuk a produkciót, amelyben édesanyánk is teljes szívvel benne volt, élete kevés igazán vicces pillanatának egyike lehetett.

Ma két dalt is kaptok, a történeti hűség kedvéért a dallamos rockzene vizein haladva Sammy Hagar énekel egyet, majd egy igencsak hasonló című pop-himnusz következik az ABBÁtól, amelyet imádok :)

S ha megbocsájtotok, bár a dallamos rockzenére esküdtem fel, az ABBA azért rendszeres vendég lesz ezen a blogon - ennél cizelláltabb, dallamosabb, igényesebben hangszerelt popzenét ugyanis soha-senki nem követett el (szerény véleményem szerint) mint ők... A mellékelt kép természetesen csak illusztráció, de egy azonos márkájú és színű gépkocsit ábrázol.

A súlyos hadvezér... (Jaded Heart - Hero)

2008-02-16T07:52:00.001-08:00

Biztosan említettem, de ha nem, akkor elmondom: Albánia nemzeti hőse, Toldi Miklósa és Hunyadi Jánosa egybegyúrva nem más, mint Kasztrióta György (albánul Gjergj Kastrioti), azaz Szkender bég. Az említett úr 1405 május 6.-án született, s kétszeresen is szimpatikus számomra, nem, nem csak a konyak miatt, hanem azért, mert Albánia Sárkánya becenevet is viseli. Aki meg sárkány, az rossz ember nem lehet. Ugye. Édesapja Gjon kastrioti volt (Gjon, MInt a Delhusa, remélem figyelitek!), aki közép-Albánia ura volt. A sztori nem is ezért érdekes, hiszen Szkenderbéget a török elleni ellenállás fő alakjaként ismerik. Azonban azt gondosan nem mondják el, hogy török színekben kezdte a bulit. Onnan is való az Iszkender bej elnevezés, amely magyar jelentése a Sándor úr... S aki esetleg párhuzamot vél felfedezni Nagy Sándorral a név hallatán, nem téved - Kasztrióta György katonai zsenijét hamar felismerték és sokan egyenesen a világhódító Nagy Sándoroz hasonlították.
1443 november 28.-án a török épp Hunyadi Jánossal ütközött meg (ez a nap állami ünnep volt Albániában, amíg kint voltunk), Szkenderbég úgy látta, itt a lehetőség, hogy lépjen, így otthagyta a török sereget, és albán harcosaival egészen Krujáig menetelt, ahol el is foglalta a várat, amelyben kikiáltotta az albán függetlenséget, s haláláig a várat meg is tartotta. 24 török ostromot indítottak ez idő alatt, mind a 24 elbukott, pedig volt közte húszezres sereg is, sőt a törökök sem a leggyengébb embereiket küldték. Kasztrióta György 1468-ban halt meg, a vár végülis 1478-ban esett el.
Én 1978 októberében még eredeti formájában láttam a fellegvárat, amelynek nagyon örülök, hiszen jó ismerőseim mind tudják, hogy fanatikus bolondja, őrültje vagyok a várromoknak, Kruja pedig elég szép épségben megmaradt, hiszen arrafelé nem tombolt ez a Lipót nevű, akire NAGYON haragszom! Aztán nem sokkal később kezdődött a rémálom - a vár területén, az egykori lakótornyot kezdték helyreállítani, de a hitelesség helyett egy giccses, középkorias múzeum épült, fujj! Az elején azt hittem, hogy az egész szerencsétlen várat újjáépítik, de szerencsére nem, így igen értékes részei megmaradtak. Krujához egyébként is több történet csatlakozik, így az idők folyamán még találkozunk ezzel a kisvárossal. Most azonban lépjünk be a múzeumba.
A szokásos népi, nemzeti dicsőség mellett méltóan emlékeznek Hunyadi Jánosról is (legalábbis akkor, amikor én láttam) az igazi döbbenetet azonban Szkenderbég eredeti fegyverei és páncéljai jelentik. Az egyik tárlóban ott feküdt a harcok elején (felvonulás, villantás, demonstráció) használt sisakja, amely nem kevesebb, mint 25 kilót nyomott! A mellette levő tárlóban a kardja látható, amely 22 kilós "csupán". Egy érdekes demonstrációs tábla segítségével meg lehetett állapítani, hogy teljes fegyverzetben csak a cumó 150 kilót nyomott kb, ami döbbenetes. No persze nem ő szaladt legelől a rohamban, az is tény, sőt, meg kellett védeni mindenféle kósza nyilaktól, szóval fel kellett öltözni tisztességgel. Azonban volt ennek az embernek egy hatalmas előnye - nemcsak az, hogy hihetetlen bikanyaka volt, amely könnyedén megtartotta a sisakot, hanem az is, hogy 155 centi körüli magasságú volt, döbbenetesen erős, izmos, igen alacsony súlyponttal, amely könnyebben mozgathatóvá tette ezt az egész vaskereskedést. Mondjuk el tudom képzelni, hogy a valódi harcban könnyebb holmikban járt, de az sem igen lehetett 100 kiló alatt, ha mindent összeadunk. Mi, akik hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy bezzeg a középkorban milyen puhányok voltak, gondoljunk csak bele abba, hogy futni kéne 100 kilóval felöltöztetve... Menne? Nekem tuti nem. Nekem nulla kilóval is nehezen megy...

Következzék tehát egy kicsit súlyosabb, mégis meglehetősen dallamos nóta, a "hősről":

Kétségtelen, hogy Szkenderbég nélkül kevés dologra lehetnének büszkék az albánok - azonban ő GYŐZTES hadvezér volt, így jogosan imádják!

Anyu, háziállatot akaroooook!... (Skorpió - Samples, Skorpió - Álljatok meg))

2008-02-14T00:27:00.000-08:00

Először is hadd kérjek szíves elnézést minden lelkes olvasómtól, hogy napokig hanyagoltam a blogot - rengeteg dolgom volt, debütáltam TV-s műsorvezetőként, lapot küldtem a nyomdába és közben még beteg is voltam... Szóval sorry...

Egy alapvetően fejletlen Balkáni ország egy dologban a világ élvonalába tartozik - a természet burjánzása, a vadon létező életformák jelenléte mindennél karakteresebb. Albánia például állítólag hegyi kecskéiről híres, azonban amíg mi odakint voltunk 4 évig, két kezemen meg tudnám számolni, mennyi kecskét láttunk. A leginkább jellemző életforma, az aszfaltút repedéseiből füvet legelő birka volt, amelyeket sűrűn kellett kerülgetni, bármerre is haladtunk az országban (és tegyük hozzá, hogy állandó útvonalengedélyünk csak a Tirana - Durres és Tirana - Rinas útvonalra volt). Nem tudom miért kellett a birkákat folyton az úton tartani, lehet, hogy nem véletlen, hogy az albán birkaipar nincs épp a világ élvonalában? Egy kis aszfaltozott, ólmozott birkapörkölt nyami :)
No persze az albán szamár, az legalább igaz. Bár nagyon ritkán részeg, sőt, inkább azok az albánok a merev részegek, akik a szamár hátán utaznak, hiszen a csacsik és az öszvérek az össze-vissza nyeklő, boruló gazdájukat nagy kitartással szállították valamerre a legmeredekebb hegyi ösvényeken is. Egyébként a szamárhoz álljon itt egy rövid nyelvészeti érdekesség - aki még nem tudja, hogy a szamár szó török eredetű, annak ezt a tényt örömmel mondjuk el. Azonban nálunk "csak" 150 évig voltak a törökök, míg Albániában 450 évig, így mi valamit rosszul tanultunk meg - ugyanis albánul a szamár az gomar, míg a nyereg a szamáron, az a samar.... Már megint nem figyeltünk :) Tipikus...

Egyébként a követség kertjében többször találtunk betelepülő teknősöket, akik békésen élték stressztől mentes életüket, nagy eső után békák is előtűntek stb.. A lakásban pedig... egyszer békésen beültem "olvasni" a kis WC-be, látom ám, hogy a lábamnál mozog valami. Odanézek, azt hittem csótány. Hát nem, egy szép, nagy kifejlett, sötétbarna skorpió gondolta úgy, hogy ő most itt fog lakni. Én egyébként sem vagyok az a kapkodós, megijedős ember, fiatalon még kiegyensúlyozottabb voltam, így gondosan elolvastam, ami a kezemben volt, gondosan kiadtam magamból, ami bennem volt, majd óvatosan megtöröltem, amit meg kellett. Közben a kis állat nemigen mozdult, csak kicsit mászott odébb - gondoltam, ha megijesztem, az nem fog jót tenni nekem. Azonbna ki kellett valahogy jutnom a kis helységből, így nem volt mit tenni, vagy Ő, vagy én - elővettem a fanyelű WC-kefét, és a vékonyabb végével szerencsésen telibetalálva szerencsétlent sikerült a szuszt kinyomnom belőle - ez idő alatt csak háromszor döfött bele a WC-kefe nyelébe...ouch...

Szerepeljen itt egy rövid minta minden idők egyik legjobb magyar rockzenekarának, a Skorpiónak bemutatkozó lemezéről - ideje, hogy ezt a kiváló bandát végre valós értékén kezeljük, igen jó lemezeik voltak, igen jó zenészekkel dolgoztak. Ebből láthatunk egy felvételt Tátrai tibusszal és Papp Tamással, azaz a Trió felállású Skorpióval.

Én mindenkinek azt kívánom, hogy ez a zenekar (illetve a blogról már ismert Scorpions) legyen a "legkellemetlenebb" élménye, amelyet egy skorpióval átéllhet. S ha lehet, mentsük meg az állatot, ne bánjunk el vele, ahogy én tettem.....

Speciális vendég III... (Lita Ford - Kiss Me Deadly, Lita Ford - Hungry)

2008-02-07T11:12:00.002-08:00

A blog logójában 4 előadó látható: balról az első a Winger, második pedig a Journey. Most következzék a logó egyetlen hölgytagja, az eredetileg Carmelita Rosanna Ford néven született gitáros hölgy, aki Lita Ford néven vált világhírűvé. 11 évesen kezdett gitározni, majd tagja lett a legendás lány punkcsapatnak a The Runaways-nek. Ezt követően szólókarrierbe kezdett, amely során ő lett a korszak "rockladyje" egykori banda-társa, Joan Jett mellett. Első két lemeze az erősen rockos hangzású Out for Blood és a Dancin' on the Edge nagy siker lett. 1988-as Lita című lemeze az ezelőtt bekövetkezett stílusváltás ellenére a legeslegnagyobb sikert aratta, az USÁban platina lemez státuszt ért el, az új pop-metál megszólalás pont időben jött.

Az 1990-es Stiletto már csökkenő népszerűséget mutat... A nem túl magas, de meglehetősen csinos hölgy rengeteg rockzenei sztárral járt, első férje Chris Holmes (W.A.S.P.) volt 1990 júniustól 1991 júliusig. Partnerei között oylan ismert arcok voltak, mint Nikki Sixx, Joe Lynn Turner, Tony Iommi, Jay Schellen (ex-ASIA), jelenlegi férje Jim Gillette a Nitro tagja.

Lita első gyermeke születése óta visszavonult a "rock-sztárságtól", ennek ellenére rendszeresen jelennek meg lemezei, a legutóbbi például 2006-ban Cream of the Crop címmel

Semmi gond shoku, menni fog... (Journey - Only Solutions)

2008-02-05T15:49:00.001-08:00

A magyar nagykövetség Tiranában a 70-es évek végén egy "kiváló" kombi Zsigulival rendelkezett a már említett Volga mellett. Ez a gépkocsi nem túl jól viselte a "túl jó" albán utakat és körülményeket, felnyitott motorházat még az életben nem láttam ennyit, mint ezen az autón. Azonban néha a házi "barkácsolás" hatástalan volt, így szerelőhöz kellett vinni a csodás autót. És itt álljunk meg egy pillanatra, ugyanis amíg mondjuk Budapesten volt alkatrész, vagy legalábbis a fekete-piacon be lehetett szerezni, Tiranában a legfrissebb alkatrészeket 60-as években gyártott rozsdás roncs ZIL-ekből szedegették ki a szervízben. S ez volt a jó eset, mert volt ott 50-es években készült Ikarus alkatrész is - a szerelők a "minden motor egyforma" elvét követték - végülis a légszűrő meg a porlasztó működési elve ugyanaz egy Zilben meg egy Zsiguliban is. A méret pedig..amíg létezik fűrész és kalapács, addig minden javítható! Döbbenetes barkácsolás volt látható, akár a Zsigulit, akár L.--ék Fiat 124-esét, akár Pista bátyánk Kék villámját kellett javíttatni - végülis mindhárom gépkocsi közeli rokonságban állt egymással, ugyanis mindben voltak ZIL alkatrészek :) S az albánok védőszentje Szkenderbég Konyak mindig segített - az autók működőképesek maradtak úgy-ahogy. Félreértés ne essék, a képen egy cseh ZIL látható, és igen jó állapotban: a 70-es évek végének albán roncsaihoz maximum a méretei hasonlítottak.

A mai dal is arról szól, amiben mi is benne voltunk Tiranában: Ez volt az egyetlen megoldás...

Ezzel együtt egyrészt köszöntsük a blogon a Journey-t, amely az első zenekar lett, amely már másodszor szerepel, illetve hadd áruljam el, hogy már február elején megszületett 2008 legjobb lemeze. A svéd Work of Art első albuma ez, amelyre egészen kiváló BZ barátom csak annyit mondott "Ezek Toto-t játszanak, csak sokkal jobban, mint a Toto". Ez pedig ismerve a Toto zenekar zsenialitását és nagyszerűségét, nem mindennapi dícséret... Az év balladája pedig a Work of Art - Once In A Lifetime, gyönyörű, döbbenetes, fantasztikus, lenyűgöző, felemelő, megkönnyeztető instant klasszikus 4 perc és 43 másodperc... Lemezboltba azonnal elrohanni (amint megjelenik február 22.-én) és megvenni! Én szóltam! A dallamos rock nemhogy nem halott, hanem csodálatos korszak vár rá...

Éljen a sportos életmód... (Autograph - Turn Up The Radio)

2008-02-04T15:14:00.000-08:00

Most, hogy már tudjuk, ki nyerte a Superbowlt (az aktuális forma alapján a jobb csapat, a New York Giants nyert, mintha megjósoltam volna hehe), foglalkozzunk a 70-es évek Albániájának sportéletével. Természetesen fogalmuk nem volt róla, mi az az amerikai futball, azonban a klasszikus focit igencsak űzték. Tiranának három "nagy" csapata is volt, a Partizani, a Dinamo és a 17 Nëntori Tirana. Mellettük olyan híres és hagyományos klubok is játszottak, mint a Vllaznia Shkodër (ez egy shkodrai csapat), a Labinoti Elbasan (Elbasan? El a kurva anyját :) ), vagy a világhírű Flamurtari Vlorë. Mind-mind Bajnokok Ligája esélyes csapatok. Természetesen ahogy ez az ex-kommonista blokkban volt, a Dinamó (alias Dózsa) a belügy csapata volt, a Partizani (alias Honvéd) a hadügyé, a 17 Nëntori meg volt a "semleges" zöld-fehér csapat. Ismerős modell? Amikor mi kint voltunk, 79-ben a Partizani, 80-ban a Dinamo, 81-ben újra a Partizani, míg 82-en a 17 Nëntori lett a bajnok. Folyton telt ház előtt játszottak, pedig voltak ám igencsak "jó minőségű" stadionok meg pályák - például amikor Krujë felé haladtunk turistáskodni, ott volt egy hegyi pálya, ami szó szerint lejtett... S ha valaki nagyobb felszabadító rúgással lőtte ki a labdát a pályáról, lehetett hívni a hegyimentőket... Emellett "kiváló" tiranai kosár és röplabdacsapatok is léteztek (szintén a már említett klubok színeiben), amelyek folyamatosan sokkal erősebb ellenfeleket győztek le Tiranában. Az elején nem értettem, hogy ez hogy lehet. Aztán egyszer a csehszlovák férfi kosárlabdabajnok épp Tiranában járt nemzetközi kupameccsen és kaptunk tiszteletjegyeket. Én akkor már nem túl magasra ívelő kosárlabda-pályafutásom elején voltam, így örömmel kaptam az alkalmon - talán az egyetlen alkalom volt, hogy anyámmal együtt igazi sport-rendezvényre mentünk (fater azért rendszeresen kivitt minket Fradi meccsre - no persze mielőtt az idióta huligánok megjelentek). Lényeg, ami lényeg, már amikor odaértünk, valami fura dolog volt - a szag. Én ugyanis már több kosárlabda-mérkőzésen voltam életemben, de ilyet sehol sem tapasztaltam. A tiranai csarnokban, ahol kb 2-3 ezer ember szorongott vágni lehetett a füstöt! A palánkig alig lehetett ellátni, mind a 3 ezer albán úgy dohányzott, mint a gyárkémény. Tiszta megszokásból minket meg is köpdöstek kicsit, de aztán a zsaruk közbeléptek. A hangulat döbbenetes volt, ilyen fanatikusan azóta sem láttam szurkolni embereket, mintha az életükről lett volna szó - lehet, hogy igen, ki tudja! Szó szerint beordították a labdát többször is megfélemlítve a cseheket, a bírókat és bárkit. S ez mind semmi, a cseh centert szemen dobták valami aprópénzzel, egyébként pedig a pályára köpködtek, amin a csehek össze-vissza csúszkáltak: az albánok hozzá lehettek szokva, mert nem zavarta őket. Ehhez tudni kell, hogy a 70-es évek végén a cseh férfi-kosárlabda Európa élvonalában volt, de csúfos vereséget szenvedtek Tiranában: szerintem nem látták a gyűrűt a nagy füsttől és a repkedő öngyújtóktól és aprópénztől. A halláskárosodás az már csak hab volt a tortán. A meccs után nem tudtunk mit tenni, hazatértünk és megkerestük az éterben a magyar rádiót egy csöpp vigasztalásért...
Ezután is rendszeresen hívtak minket a diplomáciai testülettől meccsre, de valahogy nem akaródzott mennünk. Egyébként az általam akkortájt szívből gyűlölt Honvéd kosárcsapata (én akkor is, most is MAFC drukker voltam) is járt Tiranában (Losonczy Árpi, Kamarás, Gellér, Heinrich, Horváth A. döbbenetes nevek voltak...), de én akkor pont itthon voltam - pedig velük szivesen találkoztam volna, hogy a szemükbe vágjam MŰSSZAKI EEEEGYETEMMMMM! Mondjuk kérhettem volna tőlük autogramot és rituálisan elégethettem volna, mindenki szeme láttára... Ugyanis akkortájt a kosárlabdában a MAFC - Honvéd olyan volt, mint a fociban az Újpest - Fradi. Azóta a Honvéd kosárban eltűnt a süllyesztőben, a MAFC bár NB1-es, de nem meghatározó csapat sajnos...
S ha már szóbakerült az autogram és a rádió is, akkor egyik kedvenc amerikai csapatom következzen egy kapcsolódó dallal:

Nagyon szeretem ezt a bandát, pont azt a zenét nyomják, amit koncerteken órákon át tudnék hallgatni - kedvenc dalom tőlük a My Girlfriend's Boyfriend Isn't Me. Klassz lendületes dal jópofa címmel, csodálom, hogy nem készült belőle klip soha. Kár, nagy kár... A kép egyébként egy mai Partizani - Vllaznia rangadón készült, szemmel láthatóan Albániában is egyre több az afrikai bevándorló. Ha ezt Enver Hoxha megélhette volna....

Superbowl!!!!! (Giant - I'll See You in my Dreams)

2008-02-03T16:19:00.000-08:00

A sok régi sztori mellett itt egy aktuális esemény - amikor ezt írom, akkor épp zajlik a világ egyik legnézettebb médiaeseménye, a Superbowl. Mind a bátyám, mind én nagyon nagy amerikai futball rajongók vagyunk, így gondolom jelenleg Ő is nézi a meccset. Ennek semmi köze Albániához, sőt, mire ezt olvassátok, már a végeredmény is minden bizonnyal ismert lesz, azonban amikor ezt írom, még zajlik a meccs. Így sztori helyett ezúttal inkább a TV-t bámulom (most legalább kiderült, hogy szeretem az amerikai focit.). Azért mára is kerestem egy dalt, méghozzá a Superbowl egyik résztvevője, a Giants által ihletve a Giant nevű amerikai dallamos rock-banda egyik nótáját, amely igaz a Superbowlra is, amelyet álmaimban is nézni/látni fogok.

Remélem jövőre ilyenkor Thomas Larsson - Flight Of The Falcon című dalát fogom belinkelni :)

Isten és a rákenroll...(Kiss - God Gave Rock & Roll To You II)

2008-02-02T14:21:00.000-08:00

Az előzőekben már meséltem, hogy a 79-80-as tanévben a Külügyminisztérium kollégiumában éltem. Nem volt könnyű megszokni a korán kelést, a reggeli tornát, meg a kötöttséget, de azért egész jól bírtam. Zenei "képzésem" itt sem állt le, ugyanis megismerkedtem az L. tesvérekkel, akiknek a szülei Iránban dolgoztak - a srácok nagyon jó fejek voltak, kiválóan beszéltek perzsául is és istenként tiszteltek egy amerikai zenekart, amely akkortájt a "sátán" gyermekeként riogatta az embereket, állítólag a koncertjeiken csak sikítozó 14 évesek voltak és egyébként is egy nagy adag borzalom volt az egész. Az akkori "szaksajtó" sokkolóként írta le a monster-rockot játszó bandát, amelyet ma már inkább Glam bandaként emlegetnek, mivel elmúlt az "ellenségkép", az akkori tinédzserek is felnőttek és aránylag jó emberek lettek - kivéve, aki nem. Emlékszem, nehezen szerettem meg a Kiss-t, főleg a zsigerből jövő ösztönös tiltakozás miatt, hogy valaki ennyire képes egy zenekarért rajongani, pedig a Love Gun például nagyon tetszett, nem is beszélve a 79-es Dynasty lemezről, amely mai füllel is szuperklasszikus (ugye I was made for Lovin' You...ugye?)
Ezért is választottam ezt a klipet, mert ezen egyértelműen a glam hatás látszik a zenekaron, nem a monster rock közhely.

Egyébként mivel nem vagyok kimondottan vallásos alkat, így himnikusan élem meg a dal címét - ha Isten létezik, akkor bizony ő adta a rock & roll-t is mindenkinek. Aki hisz benne, annak itt a bizonyíték a Kiss zenekartól :) Szeressük tehát a Rákenrollt!
És aki hisz valamiben/valakiben, köszönje annak, akiben hisz :)

Most nézem, hogy már megint napok óta nem kommentelt senki, csak a bátyám... Már megint magamban beszélek? Nem szeretnék...

Előszó utazás előtt...(Korál - Fekete Bárány)

2008-02-01T12:54:00.000-08:00

Az ember élete során furcsa szokásokat vesz fel: némelyeket babonából, másokat meg a véletlennek köszönhetően. Amint meséltem, 1978-79-es tanévben odakint voltam Tiranában magántanulóként, azonban nyolcadikban ezt már nem vállaltuk, így bekerültem a Külügyminisztérium kollégiumába és iskolát is váltottam (ezúton is örök hálám a Lisznyai utcai általános iskolának, ahol nagyon jól éreztem magam - kár, hogy csak egy évig tartott...). A tavaszi szünet előtt néhány nappal, hétfőn édesanyámmal a Kálvin téri áruházban vásároltunk. Hogy miért emlékszem a hétfőre majd 28 év távlatából? Azért , mert a hanglemezboltban mindig hétfőnként volt a 20%-os kedvezmény, amikor az egyébként 90 forintba kerülő magyar albumokat 72 forintért lehetett megvásárolni. Sikerült rábeszélni anyámat, hgoy a Tiranába kivivendő holmik mellé vegyünk egy lemezt is, így vettük meg a pont akkortájt megjelent első Korál albumot. Hétfő estétől csütörtök kora hajnalig (fél hat körül kellett a repülőtérre indulni) ezt a lemezt hallgattam folyamatosan, úgy, hogy csütörtökön már csak a lemez elejére jutott idő, az instrumentális Előszóra.
Amikor kiértünk Tiranába, kiderült, hogy az épp aktuális "kulturális csomagban" is benne van ez az album, szóval a tavaszi szünet két hete alatt is ezt hallgattam. S a csütörtöki visszaindulás előtt is betettem a lemezt, de akkoris csak a lemez elejére jutott idő... S ha a sors így akarta, ettől kezdve ez a lemez mindig nálam volt kazettán, PC-n, bakeliten, CD-n, USB kulcson, MP3 lejátszón (attól függően, hogy hogyan fejlődött a technológia és hogyan telt az idő), s mielőtt repülővel utaztam, mindig meghallgattam. Így lesznek a véletlenekből megszokások...

Sajnos az Előszóból nincs YouTube videó, ezért következett ugyanarról a lemezről a Fekete Bárány, s ha legközelebb repülőre ülök, ismét megszólal majd az Előszó, immáron lassan 28 éve..

Mösszijő nagykövet...(Honeymoon Suite - Bad Attitude)

2008-01-31T13:16:00.000-08:00

Ma merüljünk el egy kicsit a diplomácia világában. Amikor egy új nagykövetet neveznek ki állomáshelyére, megérkezése utáni hetekben illendő meglátogatnia a többi nagykövetet, bemutatkozni nekik, udvariasan elcsevegni velük. Természetesen ezt édesapám is megtette, ahogy más, újonnan kinevezett nagykövetek is. Tiranában nem volt túl nagy diplomáciai testület, Albánia a fél világgal ellenséges viszonyban volt, illetve rengeteg ország számára túl kicsi és jelentéktelen volt. Nem így a törököknek például.
Történetünk idején épp új török nagykövet érkezett Tiranába, igazi úriember, figyelmes, franciás műveltséggel (kiválóan beszélte a nyelvet). Mielőtt meglátogatta volna édesapámat, a már emlegetett diplomata boltban összetalálkozott Pista bácsival, a nagykövetség mindig viccre és mókára kész sofőrjével (őt is ismerhetjük már). A nagykövet udvariasan bemutatkozott, Pista bátyánkról kiderült, hogy ő a magyar sofőr. Felcsillant a török nagykövet szeme, aki udvarias és figyelmes húzásra szánta el magát: megkérte Pista bácsit, hogy tanítson valamilyen elegáns és udvarias magyar köszönést. A magyar sofőr nem tudta, hogy a török nagykövet aznap délután látogatja meg édesapámat, így gondolt egyet és máris eszébe jutott egy jó kis móka. Nagykövet úr, kérése számomra parancs, kérem jól figyeljen, máris megtanítom a legudvariasabb magyar köszöntést - mondta a töröknek, aki udvariasan figyelt. Kérem, mondja utánam - közölte Pista bá' - "kábbeáfászom"! A török nagykövet szépen elismételte. Pista bácsi gondosan figyelt a kiejtésre és újra elismételtette vele - "Kábbeáfászom". És mit jelent ez a köszönés? Kérdezte a török. Hát valami olyasmit, hogy örökké tisztelő híve vagyok... A török nagykövetnek nagyon tetszett, hogy ilyen elegáns köszönést tanított, így amikor délután udvariasan, mosolygósan köszöntötte apámat, csak ennyit mondott neki: Ferenk! Kábbeáfászom! Apámnak, aki igazi ferencvárosi gyerek volt, a szeme sem rebbent a mosolygó török nagykövetre, és egy szívdobbanás után egymás kezét rázva lazán azt válaszolta: mösszijő ambasszadőr, TE kábdbeáfászom! Majd mindketten mosolyogva kedélyesen beszélgetni kezdtek fransziáül... a nagykövet elmesélte, hogy találkozott Pista bácsival, apámnak egyből leesett a papírhúszfillér... Miután az egyébként nagyon szimpatikus török nagykövet távozott, csak annyit lehetett hallani a nagykövetségen igen nagy hangerővel, hogy: PISTAAAAAAAAAAAAAAAAAA !!!!!!!

A dal a nászutaslakosztálytól érkezik, címe a rossz viselkedésre utal:

Pista bátyánknak örökké hálás leszek a hihetetlen mennyiségű mókáért, amit odakint elkövetett - még lesz róla szó sokszor :)

Mivel kezdődik a vakáció?... (Britny Fox - Hair of the Dog)

2008-01-30T15:09:00.000-08:00

Édesapám 1978 szeptembere és 1982 augusztusa közben teljesített szolgáltatot Albániában, de én nem voltam végig ott vele. A 78-79-es tanévben magántanulóként ugyan javarészt kint töltöttem az időt, de a későbbiekben csak a vakációkra mentem ki. Így is nagy szerencsém volt viszont, hiszen a MALÉV hetente egyszer, csütörtökön közlekedett, így mondjuk a téli szünet nekem két nappal előbb kezdődött (a többiek még suliba jártak csütörtökön és pénteken), és később fejeződött be (a többiek ilyenkor már hétfő óta suliba jártak.). Néha nem MALÉVval, hanem az NDK-s Interflug öregecske IL-18-asával jöttünk, az hétfőnként járt Tiranába és megállt Budapesten, azonban mivel kéthetente repült, így csak akkor jöttünk azzal, ha éppen úgy jött ki. Mindenesetre elég sok "szabadnapot" kaptam a suliból és mindig legálisan! Természetesen maximálisan ki is használtam a dolgot, sosem voltam sem évzárón, sem évnyitón abban az időszakban, rendszeresen a bátyám vette meg a tankönyveimet, ő iratott be a következő évre stb. Szóval szép gyermekkorom volt, na :) S ami a legjobb, az az első dolog volt, ami a csütörtöki odaérkezés (és az ebéd) után következett - ilyenkor autóba ültünk és elmentünk a Hotel Dajtiba (ez a külföldiek számára engedélyezett szálloda volt), ott is a fodrászhoz, és elkészült az albán frizura. Ennek lényege - végtelen profizmussal levágott, max fél centis haj. Elsőre sokkoló volt, hiszen 12 évesen még hosszú hajúnak számítottam. De a későbbiekben direkt kivártam az alkalmat - nem szerettem az itthoni pletykás, zsémbes, bagós fodrásznőket, az albán fodrászpasik egy szót nem szóltak, nem gyújtottak rá, nem hókuszpókuszoltak, hanem férfiszámba vettek és jól lenyírtak. Öröm volt a tüskébe beletúrni, ami a hajamból maradt - azóta sem szeretem a hosszú hajat.

Bár a dalban kutyák hajáról van szó, most két legyet ütök egy csapásra, ugyanis nemcsak a Britny Fox-szal ismertetlek meg benneteket, amely egy kiváló hair-metál csapat (bár ez a felvétel 2007-es, mikorra a "hair" rész eltűnt), hanem a Nazareth-tel is, akik nagy kedvenceim, és akiké eredetileg ez a dal. Élvezzétek annyira, ahogy én Tiranában a hajnyírást élveztem!

Nem hallom, túl hangos a zene!...(Asia - Heat of the Moment)

2008-01-29T13:35:00.000-08:00

Az itt jelenlévők közül mindenki volt tinédzser - vagy ha nem is volt, most épp az. Így általában mindenki tudja, hogy tinédzserkorban az ember megőrül, nekiáll polgárt pukkasztani még akkoris, ha a világon a legjobban nevelték - egyszerű hormonikus dolog ez, az agy növekedés közben bekattan. Ezt tudományosan nem bizonyították, de itt a diagnózis - egyszer még Nobel-díjat kapok érte. Orvosit persze, mert ahhoz nem értek :)
Mindenesetre mi - a bátyám és én - akik széles körben tisztelettudásunkról és jólneveltségünkről voltunk híresek, bizony keményen beletapicskoltunk a tinédzserkorba Albániában. Az csak egy dolog, hogy mindent elkövettünk, hogy az utcán pukkasszuk az albánokat az öltözködésünkkel és a viselkedésünkkel (soha annyi rágót nyilvánosan nem ettem, mint ott), kellett valami nagyobb dobás. Olyan igazi, kemény, "nammimostmegmutatjukmilyenfaxalegényekvagyunk" dobás.
Történetünket megelőzőn épp Jugoszláviában jártunk, ahol vettünk új lemezeket, kólát és mindenféle "nyugati" holmit. Szüleink elmentek egy fogadásra, a követségen csak ketten maradtunk a bátyámmal. Szinte izzott a levegő, hogy most meg fog történni a nagy polgárpukkasztás. Elkapott minket a pillanat forrósága, és megszületett a nagy ötlet - Hi-Fi berendezést és a hangfalakat kihúztuk az eredeti helyéről, kivittük az erkélyre, amelynek arasznyi széles, lapos párkánya volt. Felpakoltuk a Videoton hangfalakat a párkányra, összekötöttük őket a Hi-Fivel, majd mindenki legnagyobb meglepetésére kifelé fordítottuk a hangszórókat. Előkerestük a kultúrális lemezcsomagból azt a lemezt, amelytől tudtuk, hogy az albánok tuti ki fognak akadni - ez nem volt más, mint a szovjet himnusz. Felraktuk és megküldtük 2 x 150 Wattal! Másodperceken belül fél Tiranában a betiltott szovjet himnusz szólt (ne feledjük ekkor még diplomáciai kapcsolat sem volt Albánia és a Szovjetúnió között). Az utca embere kezdett felfigyelnie erre (mindenki belügyes volt szerintem), majd a ház előtt posztoló rendőr a kerítésen kívülről vadul elkezdett felfelé ordibálni. Mi persze egy szót nem hallottunk belőle, mert hangos volt a zene, mutattuk is neki, hogy "NEM HALLJUK? MERT HANGOS A ZENEEEE!!!". Erre a szomszéd követségektől is átjöttek a rendőrök, és már kórusban ordibáltak, meg mutogattak - de csak a kerítés utcai oldaláról, hiszen a követség magyar terület volt, oda nem jöhettek be... Közben sajna lejárt a szovjet himnusz (mai divattal élve egy EP volt csak), de mi jól felraktunk egy Boney M lemezt, gondoltuk, kell a kultúrát terjeszteni. S miközben ordított a RASPUTIN, hogy tetézzük az élményt, a terasz szélén, jól látható mozdulattal (mint a reklámokban) ittuk a kólát... hiába, aki kemény józsefvárosi gyerek :) Mi már akkor mindent megtettünk, hogy később széthulljon a rendszer, igazi hősök vagyunk/voltunk, és az albánok mind a mai napig el sem ismertek minket!. Amikor apánkat behivatták a Külügyminisztériumba, hogy elmondják, milyen disznóság történt, miután hazaért megmutatta, hol van a szovjet zászló - legközelebb ugyan már tűzzűk ki azt is ha épp nincs otthon, hogy nagyobb legyen a balhé :) Esetleg le-fel menetelhetnénk a kalinkát vagy az ehejuhnyemet énekelve - erre mind azt gondoltuk, hogy vicces lenne, jót röhögtünk rajta az öreggel.
A mai zenei illusztrációnk nem Boney M és nem is himnusz: a pillanat hevéhez és 2008 május 30.-hoz kapcsolódik:

A dátum nem véletlen, ugyanis ez év május végén hazánkba látogat a legendás Asia zenekar, méghozzá eredeti felállásában! Olyan bandáról van szó, akik az én karácsonyi koncertlistámon fent vannak 1982, azaz az első lemezük óta. S most élőben láthatom majd őket Budapesten - egy régi álom teljesül majd.

Megszakítjuk adásunkat!... (NAGYON amatőr dobos dobol)

2008-01-28T09:49:00.001-08:00

Kedves olvasóim, nagyon nagy örömmel közlöm veletek, hogy megérkezett a tavalyi születésnapi ajándékom, amely egyben a karácsonyi is. A Neve Roland HD-1, és íme róla egy szexi fotó :

A bátyám és egy barátunk segítségével mintegy 15 perc alatt sikerült összeszerelni, miután a futárszolgálat embere felcipelte kézben a negyedikre. A dobfelszerelés kapcsán két dologra jöttem rá:
1. A szomszédok hihetetlen érdeklődést tanúsítanak irántam, ha az erősítő véletlenül bekapcsolva maradt - azonnal jöttek, és jelezték, hogy nem hallják a tévét valami fura dobolás miatt. Megszüntettem a problémát, kikapcsoltam az erősítőt :)
2. Iszonyatosan berozsdásodtam az elmúlt 4 évben, amióta nem volt dobverő a kezemben. Akkor sem voltam egy nagyon nagy spíler, de elég sokat kell gyakorolni, mire az az amatőr rutin legalább visszajön. Ennek ellenére csak a Ti kedvedekért egy borzalmasan pontatlan és béna rutint rögzítettem. itt a HD-1-et kell hallgatni, nem azt az idiótát, aki játszik rajta (mindenki csak saját felelősségére hallgassa meg, ahogy bénáskodom) :)

Béna ember doboláshoz hasonlatos tevékenységet végez

Ez a hangfelvétel arra tökéletes lesz, hogy 1-2 hónap múlva meg lehessen állapítani, mennyit fejlődtem. Van honnan :) Most pedig nézzünk egy hivatalos Roland demót, hogy játszanak, akik tudnak:

Egyszer majd én is nyomom a dupla lábdobot :) Mondjuk tőlem az elektronikus meg az effekt kiteket ki lehetne dobni, én úgyis PC-s dob-szimulátorokkal tervezem használni, ahol igazi rockandroll hangok vannak...

Speciális vendég II...(Journey - Anyway You Want It, Journey - Separate Ways, The Zoo - Faithfully)

2008-01-27T06:08:00.000-08:00

Először is köszönöm szépen a megjegyzéseket, én is csak ugyanazt tudom mondani NEKTEK, amit Ti is nekem: csak így tovább: éljen a motiváció!
Ahogy megigértem a 10. bejegyzésemben, a kerek számú bejegyzésekben a logóban látható előadókat fogom bemutatni: örömmel jelentem elérkezett a 20. bejegyzés. Így nagy tisztelettel mutatom be a balról második előadót, a Journey nevű zenekart (akikkel egyébként rosszul járok, mert meglehetősen hosszú a törénetük, így most sok olvasnivaló következik).
A Journey eredetileg 1971-ben alakult, akkor még Golden Gate Rhythm Section néven. Gitáron egy Santana tanítvány, Neal Schon játszott, billentyűkön Gregg Rolie. A további alapítótagok - Prairie Prince, a The Tubes dobosa, Ross Valory, a Frumious Bandersnatch basszerosa, és George Tickner ritmusgitáros. Miután egy rádiós pályázat segítségével sem találták meg a banda "igazi" nevét, így egy ród javaslatára lettek Journey. A banda először a Winterland Ballroom-ban játszott, 1973 újévkor este.
A banda első lemeze 1975-ben jelent meg, ezen már Aynsley Dunbar dobolt. Ezt az 1976-os Look into the future követte, de egyik sem lett kimondott siker - mindkét albumból kevesebb, mint 100.000 példányt adtak el (manapság lenne nagy öröm ekkora példányszámtól), így Schon, Valory, és Dunbar úgy döntöttek, énektanárhoz kezdenek majd járni, hogy Gregg Rolie énekét vokállal kisérhessék. Az 1977-es Next albumon így rövidebb dalok szerepeltek több vokállal, amelyek közül néhányban Schon énekelt. azonban ez sem hozott csodát, így a Columbia Records nyomására a zenekar énekest vett fel és populárisabbra vette a figurát, a la Boston és Foreigner (akkor ez volt a "populárisabb, őrület!). Robert Fleischman került a csapatba, vele készült az első igazi Journey sláger, a Wheel in the Sky. A siker így sem jöütt meg, a rajongók utálták a stílusváltást, így Fleischman kilépett, helyére Steve Perry került. Perry tiszta tenor hangja végre meghozta az áttörést, a következő lemez, a Lights a 21. helyre kúszott fel az albumok listáján és elsőként a Journey történelmében platinalemez lett. Steve Perry nem jött ki Dunbarral, így új dobos került a bandába, a Berkleyn végzett Steve Smith. Az 1979-es lemez, az Evolution volt az első, amelyen az első Top20-as Billboard slágert produkálta a zenekar "Lovin,' Touchin,' Squeezin;'" címmel, míg az ezt követő album, a Departure (1980) 8. helyezett lett az albumok listáján és egy Top 25-ös slágert produkált "Any Way You Want It" címmel.
A banda sikere teljesen új rajongói bázist épített, így ideje volt egy koncertlemezt elkészíteni Captured címen. Rolie elfáradt a bandával való munkában, így Hammond B-3-jával együtt távozott, helyére Jonathan Cain érkezett a The Babys nevű bandából. Mivel teljesen más billentyűsökkel rendelkezett, ez alapjaiban változtatta meg a Journey hangzását.
1981-ben megjelent tehát minden idők legsikeresebb Journey lemeze, az Escape, amely numeró egy lett az albumlistán és nem kevesebb, mint kilencszeres platina-státuszt ért el. Három top 10-es sikert tartalmazott: "Who's Crying Now", "Don't Stop Believing," és "Open Arms". 1983-as albumuk, a Frontiers is igen sikeres lett, hiszen második helyre kúszott fel az albumok listáján, és olyan halhatatlan slágereket adott, mint a "Separate Ways" és a "Faithfully".

Azonban ahogy ilyenkor lenni szokott, a nagy sikert nehezen viselte a zenekar, hiszen már ebben a korszakban szólókarriert építgetett Steve Perry és Neal Schon , s az 1986-os Journey lemez készítésekor Valoryt és Smitht ki is rúgták a zenekarból, helyükre stúdiózenészek léptek. A Raised on Radio lemezből így is elkelt kétmillió példány. Ezt követően 1987-ben Steve Perry kilépett a zenekarból. Neal Schon egy Bad English nevű bandába lépett be, Steve Smith, Ross Valory és Gregg Rolie a The Storm nevű zenekarban játszottak együtt. A Journey a rockzene világméretű haldoklásával együtt feloszlott.
Ettől az élet még nem állt meg, 1987 és 1995 között a kiadó 3 válogatáslemezt is kiadott. Aztán 1995-ben Perry, Schon, Cain, Valory, és Smith újra összeálltak, elkészítették a trial by Fire lemezt, amelynek egyik dalát, a "When You Love a Woman"-t grammy díjra jelölték. 98-ban egy baleset miatt Steve Perry nem tudott a turnén részt venni, így új énekest kerestek a helyére és Smith is elhagyta a zenekart újra. Dean castronovo, Schon régi zenésztársa, a Hardline dobosa lépett be a csapatba, míg az énekes Steve Augeri, a Tyketto egykori frontembere lett. 2000-2001 fordulóján érkezett a következő album, az Arrival, amelyről az "All the Way" lett aránylag sikeres. 2003-ban jelent meg egy négy dalt tartalmazó stúdió CD-jük, a Red 13, amelynek borítóját a zenekar rajongói tervezték. Ezt követte 2005-ben a Generations, amelyben minden zenekari tag szólót énekelt legalább egy dalban.
2006-ban Steve Augeri torka megbetegedett, a helyére a Talisman énekese (és az ezen a blogon már ismert) Jeff Scott Soto lépett. 2007 június 12.-én a Journey bejelentette, hogy már nem Soto az énekes és már keresik az új frontembert. 2007 decemberében bejelentették, hogy a Journeynek új énekese van, a filippínó Arnel Pineda, akit Neal Schon először a YouTube-on látott énekelni, többek között Journey dalokat adott elő a The Zoo nevű bandájával. A személyes találkozásokkor kiderült, hogy Arnel az ideális jelölt. Az új lemez 2008 közepén várható. Most tehát a Journey - Faithfully című dala következik Arnellel:

Azt hiszem Arnelnél tökéletesebb Journey énekest nem találhattak volna, szerencsére rengeteg The Zoo dal van a YouTube-on, szívből javaslom mindenkinek, főleg az énekes miatt...
Még egyszer köszönöm a kommenteket és örülök, hogy összeismerkedtetek az egyik legnagyobb létező rock ikonnal, a Journey-vel.

Csalódottság... (Heart - Alone)

2008-01-26T12:09:00.000-08:00

Mit is írjak? Igyekszem nektek, kedves olvasóimnak minden nap egy érdekes, izgalmas sztorival kedveskedni, lehetőleg valami mókás, vicces, vagy tanulságos történettel... de 3 napja vagy senki sem olvassa a történeteimet (így hiába is írom őket), vagy csak nem tiszteltek meg a véleményetekkel (ami igencsak szomorú, lévén többször is kértem és számomra nagyon fontos tudni, akik olvassák ezt a blogot, mit gondolnak róla). Nem tudom, melyik igaz és melyik nem, de most nincs történet - nincs kedvem hiába írni, a semminek és senkinek, csak úgy bele a levegőbe. Ha van itt valaki, aki olvassa a sztorijaimat, legyen szives jelezze a megjegyzésekben, hogy érdemes-e a történeteken agyalni, ezeket megírni, megfelelő képanyagot és zenét keresni hozzá...

Köszönöm.

A mai dal emiatt az eredetileg I-Ten által előadott örök sláger, az Alone, méghozzá legismertebb formájában, a Wilson nővérek előadásában.

Mennyi albán kell egy villanykörte becsavarásához? Miért, van villany? ... (Firehouse - Don't Treat Me Bad)

2008-01-25T10:10:00.000-08:00

Szegény, szegény albánok, a 70-es évek végén sok jót nem lehetett hallani róluk, velük élcelődő vicc viszont előfordult, nem is kevés - például a klasszikus vicc albán "ferdítése", amelyet a címben is lehet olvasni. Ne hagyjuk, hogy az ismeretlenség homályába eltűnjenek az úgynevezett albán viccek, vegyük elő ezeket szépen és poroljuk le (illetve aktualizáljuk, amit kell):

Az albán parlamentben arról tárgyalnak,hogy segítséget kellene küldeni az iraki békemissziónak. Feláll egy képviselő és azt mondja:
- Küldjünk nekik egy tankot!
Nagy taps a teremben. Feláll egy másik képviselő:
- Küldjünk nekik két tankot!!
Még nagyobb taps, ováció. Feláll egy harmadik:
- Küldjük el nekik mind a hármat!!!

Albánok elfognak egy külföldi diverzánst.
Az egyik albán megszólal:
- Na, most megduglak ! Hogyan kéred ? Vazelinnel, vagy vazelin nélkül ?
A diverzáns elgondolkodik:
- Ha már meg kell történnie, akkor inkább vazelinnel.
- Hééé !! Vazelin fiam !! Ide hozzám !

Az albán ejtőernyősők elmennek Angliába gyakorlatozni.
Az ugratótiszt megkérdezi tőlük :
- 3000 méterről ugrunk, O.K.?
Az albánok tagadólag ingatják a fejüket.
- Akkor 2000-ről, alright?
- Nem, nem - mondják az albánok
- Well, legyen akkor 1000.
Az ejtőernyősők nagy nehezen belemennek. A tiszt odaszól nekik :
- Na jó, akkor vegyék fel az ejtőernyőiket, aztán ugorjanak!
Mire az egyik albán csodálkozva megszólal :
- Mi? Itt még ejtőernyőt is kapunk?

Albánia hadat üzen Amerikának. Az elnök nézi a hadüzenetet, csodálkozik, hol van Albánia. Mikor elmagyarázzák neki, hogy az egy szegény kis ország, akkor megkönnyebbül és hivatja az albán nagykövetet, hogy jobb belátásra bírja.
-Vonjátok vissza a hadüzenetet! -mondja az elnök.
-Nem! -Vágja rá a nagykövet.
-De nekünk hatalmas tengerjáróink, anyahajóink vannak.
-Nem érdekel! A hadüzenet áll!
-Több ezer repülőnk van...
-Na és!
-Hatalmas tankjaink vannak, simán ledózerolunk titeket!
-Nem, nem!
-Rengeteg rakétánk van, atombombánk is!
-Ugyan már!
A vita így megy sokáig.
-Több százezer katonánk van!
Az albán nagykövet elájul. Élesztgetik.
Mondja az elnök: - Na látod jobb, ha visszavonjátok a hadüzenetet!
-Nem!
-Hát akkor mi a baj?
-Hova a ...-ba teszünk ennyi hadifoglyot!

Miért jön föl az albán tengeralattjáró gyakran a felszínre??? Hogy az evezősök levegőt vehessenek.

Milyen az albán egyenruha? - Egyen ruha, a többi nézi!

S jöjjön egy "modern" vicc is ide a végére:

Ön most egy "albán vírust" kapott.
Mivel mi Albániában nem rendelkezünk programozói tapasztalattal, így ez a vírus a bizalom elvén működik.
Kérjük Önöket, hogy töröljenek le minden állományt a merevlemezükröl, de előtte manuálisan továbbítsák ezt a vírust mindenkinek az e-mail címtárukból.

A sok viccért és a "bántásért" cserébe a fotón Agnesa Vuthaj látható, Miss Albania 2005.

S hogy soha többé ne bánjon senki rosszul az albánokkal, íme egy hivatalos felhívás a Tűzoltóság zenekarától:

S mindenki inkább Agnesa Vuthajra gondoljon, mint a 3 tankra (hölgy olvasóink pedig valami jóképű albánra, én egyet sem ismerek hihi), vagy a csúnya, kirekesztő viccekre fujj! Köszike!

Ökölrázás az ég felé, avagy az albán légierő... (China - Middle of the Night)

2008-01-24T11:39:00.000-08:00

Annak idején, amikor gyerekek voltunk, divatos volt egy vicc, amelynek poénjából az derült ki, hogy az albán légierő az maximum az ellenfelek felé felemelt és megrázott öklökből állt. Az igazság persze nem ez volt, hiszen az 1977-es szakítást követően (ekkor szakadtak meg a NAGYON testvéri kapcsolatok Kínával) az ósdi szovjet haditechnika mellett egy nagyon picivel kevésbé ósdi kínai technika is maradt. Ez azért is érdekes, mert tiranai nemzetközi repülőtér (Rinas) egyben katonai repülőtér is volt (mind a mai napig az). Hétköznap, ha az ember arra vetődött, akkor szinte semmilyen aktivitást nem tapasztalt, azonban a MALÉV csütörtöki járatának érkezése előtt úgy 2 órával hirtelen "feltámadtak a legények". Vad hajtóműpróbálgatás robbanásszerű hangjai mellett vadászgépek gurultak a különböző betonpályákon, míg más gépeket az országút egyik oldalán levő hangárokból húzták át a másik oldalra, majd vissza. Hogy mennyi lehetett vajon a makett és a működésképtelen gép? Biztos jónéhány, általában ugyanazt a 2 MiG-17 klónt (Shenyang FT-5) láttuk le és felszállni, ehhez képest elég sok repülőgép várakozott ott, főleg eredeti szovjet MiG-15-ösök (UTI-k), kínai MiG-17-es klónok és egy-két kínai MiG-19-es klón. AZ Albán légierő nagynak akart látszani, ilyenkor tehát ezerrel zajlottak az események, a 2 működőképesnek tűnő gép (ezek általában repkedtek is Rinas felett nagy sebességű áthúzásokat és orsókat bemutatva)és rengeteg gépmozgás volt tapasztalható. Pista bátyánk, a többször is emlegetett követségi sofőr igen vicces ember volt, így amikor már elege lett abból, hogy ugyanazt a MiG-17-es makettet vonszolják körbe (egy teherautó húzta, és katonák ültek a teherautón és a gép szárnyán is, fő az éberség!) úgy döntött, megvicceli őket, elvégre a diplomáciai mentességet is ki kell használni, ha már van. Az út jobb oldaláról menetrendszerűen elindult a repülőgépnek látszó tárgy, amely tökéletesen úgy volt időzítve, hogy a követségi VOLGA típusú 2 tonnás gépkocsival pont fékezni kelljen, hogy a repülő átkocogjon az út másik oldalára - persze tök lassan, hadd tartson sokáig, amíg nyitott szemmel bámuljuk a "fejlett" albán haditechnikát - egy kis genyóságért az albánok sem mentek a szomszédba. Pista bátyánk enyhén lassított, pontosan felmérve a terepet, megvárva, hogy az országúthoz minél közelebb érjen a repülőgép, majd felkapcsolta a reflektorokat, belelépett a gázba és egyre gyorsulva, vadul dudálva száguldani kezdett a nagy, fekete Volgával a vadászgép felé. A katonák előszőr próbálkoztak integetéssel, volt, amelyik a fegyverét is felemelte, de Pista bácsi nem lassított, csak dudált és villogott tovább - lett is nagy pánik, a teherautóból kiugrott a sofőr, a katonák leugráltak a gép szárnyáról és bevetődtek az árokba - az ütközés elkerülhetetlennek látszott. Ámde Pista bácsi fene jó sofőr volt, így a 2 tonnás Volgát a MiG szárnyától mintegy 10 centire megállította, majd nyájas mosollyal az arcán intett az albánoknak - átmehettek, elengedlek titeket... Mivel bent ültem az autóban, szétröhögtem magam, amíg az albánok nagy nehezen újraindították a lefulladt teherautót, újra felmásztak a gépre és elvonszolták onnan, miközben mi szélesen vigyorogva szimpátiánkról biztosítottuk őket és barbie&ken típusú édes mosollyal néztünk rájuk :) Ettől kezdve csütörtökönként nem vonszoltak át az úton jó ideig semmit - a Volga veszélyesebb fegyver volt, mint a fél albán légierő... A képen egyébként egy albán MiG-17 klón látható a rákötött rúddal, ennél fogva húzta a teherautó 1979-ben. A gép mind a mai napig repül (vagy csak mind a mai napig húzogatják?) - a fotót ugyanis 2006-ban Chris Lofting készítette...
Mai zenekarunk a svájci illetőségű China, akiknek Sign in the Sky (nézd már, kapcsolódik a bejegyzéshez :) ) című lemezéről hallgathattok/nézhettek meg egy dalt:

Manapság Albánia légiereje inkább romokban hever, mint dicsőséges, de nemsokára talán még azt is megérjük, hogy ők is NATO tagok lesznek...

Oh Károly, miért vagy Te Károly... (Jeff Scott Soto - By Your Side)

2008-01-23T15:02:00.000-08:00

Már maga Dárdarázó Vilmos is feltehette volna a nagy kérdést, bár ő a nyápic Rómeóra szavazott inkább - azonban mi igazságot szolgáltatunk, hiszen jártunk Albániában, ahol a Károly név sokkal fontosabb, mint holmi Rómeó. Még ha Alfa, akkoris :)
Már említettük a diplomata-boltot, ahol néha húst, máskor meg koszt lehetett kapni (esetleg büdös kenyeret). Ez a kis bolt egy olyan ház földszintjén volt, ahol külképviseleti dolgozók laktak különböző országokból, többek között 2-3 magyar család is lakott itt rendszeresen. Ezek között voltak L.-ék, akik többek között a sok jó lemezt hozták nekünk Jugoszláviából, illetve kölcsönadták a bátyámnak a Fiat-124-est (amelyről szintén esett már szó). egyébként is isteni jó emberek voltak, gyermekeikkel egy kollégiumban laktam többek között.
Történetünk napjának délelőttjén szegény Fiat-124-es szerelésre szorult, amit a ház előtt, az utcán ejtettek meg az okos férfiak - én már akkoris annyit értettem, az autószereléshez, mint manapság, így aztán próbáltam okosan nézni a "férfias tevékenységet". Közben persze fél Tirana arra sétált (ezek az albánok egyébként is imádtak le-föl sétálni), némelyek szintén okosan néztek, ámde tartották a távolságot. Szegény autó csak nem akart elindulni, így az idő lassan elszállt, jött az ebédidő. L.-né a negyedik emeleten ki is állt az erkélyre (ne feledjük, ekkor még nem volt sem mobiltelefon, sem internet), és életerős hangján lekiáltott a férjének. KARESZ! Férjeura el volt foglalva, könyökig valami dűzniben turkálva, néhány albán felfigyelt a kiabálásra... L.-né meglehetősen életerős hölgy volt, telve vitalitással (imádtam), így mintegy 100 decibellel újra leordított: KAREEEESSSSZZZZZZ !!!!!. Ezt már L. Károly is meghallotta, és kb 2000 albán is úgy 1 kilóméteres körzetben. Ez utóbbiak talpig ledermedve, totál ledöbbbenve nézték a hangrobbanás irányát, míg L. Károly felkiáltott a nejének, hogy "Halkabban! Mi van?". "Kész az ebéd!" jött a válasz 90 decibellel. Igen, gondolom sejtitek, az albánok nem attól döbbentek le, hogy kész az ebéd. Kiderült ugyanis, hogy a KAR szó, amelynek képzett alakja a karesz az albánul azt jelenti, hogy f*sz, pénisz. Mindez 100 decibellel, fényes nappal, Tirana felett...
A mókás történethez ezúttal egy olyan dal jöjjön, aminek a történethez semmi köze, de a jelenhez igen.

Jeff Scott Soto ugyanis márciusban az A38 hajó vendége lesz, valószínű ilyen zseniális és szép dalokat fog énekelni, remélhetőleg egy-két Queen feldolgozást is. Előzenekar a HARD lesz, amely angol nyelvű lemezét mutatja be, s amelyben a legeslegkedvesebb hosszú hajú barátom, BZ énekel majd szintén nagyon jól! Gyertek Ti is el mind!

Az utca tiszta, tiszta, tiszta kosz... (Foreigner - Dirty White Boy)

2008-01-22T01:08:00.000-08:00

Albánia nem épp konyhaművészetéről híres, bár kétségtelen, hogy léteznek helyi specialitások. A 70-es évek végén azonban az ország nem a kulináris élvezetekről, hanem a hiánygazdálkodásról volt ismert: olyan esetek is előfordultak, hogy országos szinten elfogyott a búza, így abból sütöttek kenyeret, ami volt - ekkortájt nőtt meg a már emlegetett MALÉV csereárú kereskedelem kenyér része, ugyanis a helyi "sütés" nemcsak undorító volt, hanem ehetetlen is (és mit kaphattak vajon az albánok, ha mi, a kiemelt diplomata boltban ezt kaptunk?).
Számomra a legemlékezetesebb étel mégis a kosz. Pista bácsi, a nagykövetség sofőrje szinte már az első nap ellőtte a poént, hogy "Gyurikám, ha éhes vagy, vegyél elő egy söprűt és egyél koszt..." Akkor azt hittem, hogy ez valami helyi vicc, aztán kiderült, hogy a kosz (Kos) az egyik legfontosabb helyi étel: kecske vagy juhtejből készített joghurtról van szó, amely idehaza nemigen található meg. S nemcsak nagyon finom (én nagyon szerettem) hanem igen hasznos is: amikor nyáron először szarrá égtünk (akkortájt még nem paráztunk az ózonlyuk miatt, így bátran szaladgáltunk a nap alatt félmeztelenül, napolaj nélkül), akkor azonnal kosszal kentük be a hátunkat, orrunkat, vállunkat, amint hazaértünk. Ilyenkor a koszt adagoltuk belsőleg is, hiszen a hűvös, savanykás joghurt oltotta a szomjat, míg a bőrünk is igencsak szomjazta a hűs, fehér esszenciát. No persze csodát ez sem művelt, az első nyári leégést (de most BRUTÁLIS leégésre gondoljatok) követő kezelések hatására is tenyérnyi darabokban lehetett a bőrt lehúzni a vállunkról. Ennek viszont megvolt az az előnye, hogy a nyári kint-tartózkodás 2.-3. hetétől már egész nap gond nélkül lehetett a napon szaladgálni félmeztelenül. S nem kellett a koszt a vállunkra kenni, meg lehetett inkább enni :) A képen egyébként a durresi tengerpart látható, sajnos nem a 70-es évek végéről, hanem 2006-ból. Így viszont legalább el tudjátok képzelni, miért szaladgáltunk egész nap félmeztelenül: a víz csodás volt, a homokos part hatalmas...
S akkor következzen egy "külföldi" zenekartól a "koszos fehér fiú" :)

Sokszor gondolkodtam azon, érdemes lenne-e visszalátogatni Albániába, hiszen ebben az évben, szeptember 28.-án lesz 30 éve, hogy kiérkeztünk... Azonban félek attól, hogy ez az Albánia már totálisan más, mint ahol én voltam... azért remélem a kosz ugyanolyan maradt :)

A csodálatos mandarin... (Talk of The Town- Free Like an Eagle)

2008-01-21T04:16:00.001-08:00

Félreértés ne essék, ez nem a blog kultúr-szekciója, amelyben Bartók szerzeményeket fogunk hallgatni: attól mindenképp megkímélnélek benneteket - ennek ellenére tessék sok-sok jó komolyzenét hallgatni! S tessék sok finom mandarint enni, abban van a vitamin, amire ilyenkor, télen igencsak szükség van.

Talán emlékeztek még, amikor azt írtam, hogy meglehetősen jómódúak voltunk Albániában, lévén nem tudtuk mire elkölteni a pénzünket a hatalmas áruhiány miatt. Ennek ellenére volt egy-két dolog, amellyel azért lehetett "kereskedni". Hetente egyszer a MALÉV Tu-134-es repülőgépe megérkezett csütörtökön, (a fotón a MALÉV egykori Tu-134 Károlya, azaz a HA-LBK látható, amellyel rendszeresen repültünk mi is Tiranába, oda ugyanis csak a flotta két 134-ese repülhetett műszaki okok miatt) amikor nemcsak a postát hozták a kedves repülősök, hanem a csereárut is -ugyanis ahogy ez illendő volt, cserekereskedelmet folytattunk velük. Ők mindenféle hazai holmit hoztak nekünk: kenyeret, paprikát, párizsit, tejfölt, sajtot, kólát, üdítőt, újságokat, könyveket stb... ilyesmit az albán boltban, ahova jártunk, nemigen lehetett kapni, mi pedig cserébe legfőképp az akkor igen népszerűnek számító albán konyakkal (A Szkanderbég konyak akkor fogalomnak számított, jelenlegi hírnevéről vagy sorsáról nincs hírem) vagy a fantasztikusan finom albán mandarinnal fizettünk. Sőt, nemcsak ilyesmivel, hiszen meglehetősen sűrűn repültünk velük, így általában az "áru" kijuttatásában is segédkeztünk, hiszen az akkori szigorú vámszabályok és ellenőrzés mellett sem lehetett volna még egy MALÉVosnak sem kijuttatni egy-két egész karton konyakot, vagy 10-15 kiló mandarint a vámon. A bátyám például kidolgozott egy technikát, amellyel a kézitáskáját úgy tudta lóbálni egy ujjal, mintha két használt alsógatya lett volna csak benne, pedig 10-12 kiló mandarint cipelt. Ugyanígy a világ legártatlanabb nézését is kifejlesztettük, amellyel a csomagjainkban fel-felhallatszó enyhe üvegösszecsörrenést álcáztuk. Soha nem buktunk le, az "áru mindig kijutott", így a reptér elött a MALÉV-os ismerősök újra összerakhatták a kartonnyi konyakot, vagy a sokfelé szétosztott 8-10-12 kilónyi mandarinokat. No persze azt se felejtsük el, hogy akkortájt a mi rokonságunk is mandarinban és konyakban "fürdött", lévén más ajándékot nemigen tudtunk nekik hozni odakintről - de emlékeim szerint nemigen tiltakoztak :) S a rendszeresen a Budapest-Belgrád-Tirana útvonalon repülő személyzetek már jól ismertek minket, így mindig fejedelmi ellátásban részesültünk a fedélzeten... Szép időszak volt...
Jöjjön tehát most egy olyan dal egy zseniális svéd zenekartól (ezekből meglehetősen sok van ebben a stílusban), amelynek áttételesen pici köze azért van a repüléshez és Albániához:

A refrén szerint Flying high above the clouds...azaz magasan repülve a felhők felett - ez azért is fontos volt, mert a már emlegetett Károly mosdójának ablaka felfelé nézett - A fotón a hajtóművön látható HA betűk felett lehet észrevenni a kis ablakot (manapság nem divat a mosdókon az ablak a modern repülőgépeken), így jól lehetett látni, hogy a felhők fölött valóban mindig kék az ég.

Kérlek írj... (REO Speedwagon - In Your Letter, Fonográf - Levél a távolból)

2008-01-20T03:55:00.001-08:00

Kedves egybegyűltek! A mai bejegyzés nemcsak az ezt követő történetre, hanem rátok is vonatkozik: s hogy a kérésemet nyomatékosítsam, ezúttal két dalt is kaptok. Sokan írjátok, mondjátok, hogy szívesen olvassátok a blogot, tetszenek a zenék, jók a történetek és bíztattok, hogy csak így tovább. Köszönöm! De én is hadd kérjelek meg benneteket, hogy írjatok: szívesen veszem a megjegyzéseket, esetleg a történeteket, akár a sztorikhoz, akár a zenékhez, akár bármihez... Ne kíméljetek, ahogy én sem kíméllek benneteket. Előre is köszönöm!

Nos tehát akkor kezdjük a mai történetet egy utalással a tegnapira, ugyanis a bátyám féltve őrzött emlékei között megtalálta albán jogosítványát és hozzájárult ahhoz, hogy ezt megmutathassam, így mindenki megtekintheti, milyen is volt annak idején egy komoly nyomdatechnikával készült albán jogosítvány: azt hiszem ilyen fotót nemigen lehet az egész interneten találni. Sok szeretettel tőlünk, nektek (Korrik hónap egyébként július)!
Mai történetünk az íráshoz kapcsolódik, méghozzá a levélíráshoz. 1978-79-ben még nem létezett internet (el tudjátok ezt képzelni???), sőt Albánia zártsága miatt a klasszikus posta is elég nehézkesen működött, így a nagykövetségi alkalmazottak az úgynevezett kétborítékos módszerrel küldhettek/kaphattak levelet. A külső borítékra egy külügyminisztériumi címet kellett írni, majd azt felbontották és a belső borítékra írt nagykövetségre és embernek továbbították. Ez így leírva igen egyszerűen hangzik, azonban az élet javarészt keményen összekomplikálta a dolgokat, hiszen annak idején minden boríték egyforma volt, elég nehéz volt egymásba paszírozni őket főleg akkor, ha még mondjuk egy vastag levél is volt a belső borítékban - igazi kihívás volt. Arról nem is beszélve, hogy ezt elmagyarázni, ha az ember olyannak írt, aki ezt a rendszert nem ismerte - nos nem volt egyszerű. Mint említettem, hetedikes koromban magántanuló voltam Albániában, így az itthoni barátságokkal csak levélben lehetett kommunikálni, s ezt még nehezítette is, hogy a MALÉV hetente egyszer, csütörtökön járt csak Tiranába, így a postafordulta igencsak lassú volt. Talán még emlékeztek rá, bimbózó diákszerelem részese voltam egy Júlia nevű lánnyal, akinek nagyon szép levelet írtam (akkor még nem okozott problémát a kézzel történő írás), amely végén elmagyaráztam a két borítékos módszert, majd egy albán elköszönéssel "villantottam" (ez a Mir u Pavshim shote volt, ami azt jelenti: viszontlátásra elvtársnő). Majd nagy örömmel elküldtem a levelet, ami el is repült a MALÉV csütörtöki járatával. Aztán csak vártam a választ, vártam a választ... Egészen addig, amíg az albán külügybe be nem hivatták apámat, hogy valami fontos ügy van, azonnal menjen. Az öregnek fogalma nem volt, mi lehet a gond, Budapest nem jelzett semmit, biztos az Albánok találtak ki megint valamit a "gonosz irredenta ellenséggel" szemben. A külügyben kiderült, hogy az albán postarendszerben hetekig állt (gondolom addig vizsgálták titkosszolgálati módszerekkel) az a levél, amely a következő címzéssel érkezett: Dragon György, Mir u Pavshim shote, Albania. A feladó Júlia volt, aki ezek szerint nem tudta megfelelően értelmezni a leírtakat, s ehhez a levelet még postán is küldte el, így véletlenül sok szomorúságot okozva nekem, míg sok munkát okozva az albán titkosszolgálatnak - biztos volt ott szép nagy aktám, egyszer igazán megnézném :). Egy tény - a levél végülis megjött, szóval nagy baj nem történt, az az albán belügyes, aki meg emiatt esetleg rosszul aludt, az megérdemli :)
Hogy maradjunk az AOR témánál, következzék most a zseniális REO Speedwagon dala:

S hogy kerül ide a Fonográf, amelyet nem lenne egyszerű az AOR stílusba besorolni? Egyrészt mert csodálatos, dallamos zenéket írtak, adtak elő, a country sem idegen műfaj tőlem, másrészt még az Albánia elötti időkben a Fonográf lemeze volt a legelső (1977-ben az Edison Fonográf Album), amelynek kazettájára forintonként gyűjtöttük össze a pénzt a bátyámmal - Magyarországon sosem voltunk csekonicsok, sőt... A zseniális album azóta is az egyik kedvencünk, azonban a bejegyzéshez egy igazi "leveles" dal jobban illik, és ebben a Fonográf örökzöldet alkotott egy másik albumán...

Sajnos csak egy slideshow van alatta, de a zene a lényeg :) és persze az, hogy ÍRJATOK! Ja és persze látogassátok meg DaCa Starcraft II oldalát is, ha van egy kis időtök (linkje a bal oldali menüben található).

A menekülés... (Bon Jovi - Runaway)

2008-01-19T02:52:00.001-08:00

Albánia nagyon furcsa ország volt a 70-es évek végén. Nemcsak az elzártság miatt, hanem azért is, mert számunkra felfoghatatlan dolgok történtek ott. Ott láttunk először óriásplakátot például - de nem terméket reklámozott, hanem a nagy vezért, Enver Hoxhát (magyar átírásban Enver Hodzsa). Telis-tele volt ilyen nagy, lelkesítő plakátokkal az ország, amelyekről traktorok, fegyverek, boldog népek és a jóságos Enver nézett a népre - mit mondjak, elég durva volt. Kedvencünk a "Parti Enver jemi gati kurdo her" feliratú plakát volt, amely jelentése elvileg: Enver pártja, mindig készen állunk! Hogy mire is? Arra kaptok most példát, éberség!
A bátyám akkortájt már rendelkezett jogosítvánnyal, így a követségi tulajdonban levő hobbiautók közül kettőt is rendszeresen vezethetett, ebből egy nem túl jó állapotban levű Fiat 1500-as (alias kék villám) volt az egyik,
míg a másik egy Fehér Fiat 124-es, amely szintén nem volt a legjobb állapotban (ez alapján a modell alapján kezdték a szovjetek gyártani a Zsigulit - erről ezért nem mutatunk fotót). A kék villám olyan volt, mint a Két Kőkorszaki szaki autója - az anyósülés elött már elfogyott a fenéklemez, így egyrészt gyorsan nem lehetett menni vele, másrészt esőben tuti volt a lábmosás :)
Már nem emlékszem, hogy épp melyik gépkocsival indultunk neki a tengerpartnak, de az tuti, hogy vasárnap kora reggel volt, amikor a Tirana- Durres országos kiemelt főútvonalon kb. óránként haladt el egy gépkocsi. Azt még csak-csak megszoktuk, hogy a helyi fiatalság kihasználja az aránylag sima aszfaltot és ott fociznak - néha hosszában, néha keresztben (az ország akkori legforgalmasabb autóútjáról beszélünk), azonban ami ezen a reggelen várt minket, azt senki előre meg nem mondhatta. Tudni kell, hogy az albán útépítők nemigen lacafacáztak a dimbes-dombos környékkel, ha 50 huppanó van egymás után, kit érdekel? Majd lassítanak az autósók. Így az útnak eleve volt egy olyan szakasza, ahol ingyen hullámvasutazásban részesülhetett a szerencsés. Bátyám általában elég gyorsan hajtott rá, hogy meglegyen az élmény. Azonban a "roncs" autókkal túl gyorsan eleve nem lehetett menni, ez volt a szerencsénk. Ugyanis ezen a szép nyári reggelen az út körül egyébként sűrűn előbukkanó birkacsordák egyikének pásztorfiúja úgy dönthetett, hogy ő nagyon álmos, így leheveredett aludni. Mindezt tette két bukkanó között, a "völgyben", az országút aszfaltján - gondolom ott nem volt teljesen vizszintes az út, így a fejét is alátámasztotta. Kb. 20-25 bukkanó után repültünk arra, amikor észleltük, hogy ebből gond lehet - s bár nem tudom melyik autóval mentünk épp, egyiknek sem volt a világ legjobb fékberendezése, így a bátyám rátaposott a dudára, hátha... Szerencsére az albán pásztorfiúk éberek, így mielőtt odaértünk volna a srác felugrott és futva az út melletti bozótba vetette magát... Huhh, kemény helyzet volt.
Lazításképp hallgassunk meg egy dalt a menekülésről, bár ebben az esetben egy hölgy menekül (egyébként az akkori, uniformist hordó időkben, a koszos-piszkos pásztor akár lány is lehetett volna).
Egyébként albán nyelvi műveltségünk mai napig létező részeit az út menti propagandákból, vagy a TV-ből szedtük össze, például a már emlegetett táncdalfesztivál két dala közül az egyik a Lullezon traktori Shqiperia volt, amely címe magyarul: Virágozzanak Albánia traktorai. Mit mondjak, tuti nóta volt :) Inkább hallgassátok meg mégegyszer Bon Jovit :)

Kultúrmisszió '70... (Omega - Gammapolis)

2008-01-18T03:39:00.000-08:00

Talán kevesen tudjátok, de a magyar nagykövetségek nemcsak diplomáciai, vagy gazdasági kapcsolatokat ápolnak azzal az országgal, ahol megtalálhatóak. Ugyanúgy szerepük a magyar kultúra ápolása illetve terjesztése. Ebből a célból a követségeken általában megtalálható egy kultúrával foglalkozó atassé, bár saját tapasztalataim szerint sokszor a kultúrához annyi közük volt, hogy önként kinevezték őket, hogy "akkor jó leszel annak is, fiam". Albániában egyébként is szinte lehetetlen volt a magyar kultúrát terjeszteni, hiszen az ország döbbenetesen bezárkózott: amint már előzőleg is írtam, el voltak tiltva az albánok tőlünk. Ettől függetlenül a követség rendszeresen kapta a hazai kultúra "áldásait". Mivel akkortájt még nemigen volt videó, így igazi, nagy fémdobozokban jöttek a filmek (a 70-es évek magyar filmtragédiái - ez nem a stílusukra, hanem a rémességükre vonatkozik), illetve bakeliteken a zenék, amelyek java része persze csárdás, meg rottyantós volt, XY népi zenekara, ZJ népi zenekara stb. Szerencsére jöttek operettek is, amelyek azért picit elfogadottabbak lettek és néha csurrant-cseppent a magyar könnyűzenéből is valami. Apám szerencsére mindig elsőként válogatott a lemezkupacból, ami azt jelentette, hogy lementem az irodájába és kiválogattam, nekünk mi kell :) Így került hozzánk az az album, amelynek borítóján lézersugarak, idegen bolygók, űrbázisok láthatóak. A zenekar neve is ismerős volt, hiszen aki magyar, az mind ismerte az Omegát akkortájt. A Gammapolis aztán kirobbanthatatlanná vált a lemezjátszóból (cserébe egy Jancsó Miklós filmet sem néztem meg, számomra az Omegával le volt tudva a magyar kultúra).

Különös módon a szép balladák és a lendületes űr-rock nóták között a kakukktojás lett a kedvencem. Egy zseniális magyar színész, Haumann Péter szavalja el az Arcnélküli ember című dalt, miközben az Omega tagjai dünnyögve vokáloznak mögötte. Sajnos ebből a "dalból" nem találtam a YouTube-on semmilyen változatot, így elégedjetek meg a szövegével.

Az arcnélküli ember mindenre kész
A gúnyos tükörképpel bátran szembenéz
Nem veszíthet semmit, hisz még arca sincs
S nem tudod, kié a féltve őrzött kincs

Az arcnélküli ember ma még jóbarát
De játszi könnyedséggel köpönyeget vált
Pecsétes papírok mögé bújik el
Minden nap egy másik álarcot visel

Az arcnélküli ember sötét lelke mély
Tőle származik a névtelen levél
Gyűlöl minden arcot s minden nagy nevet
Ha rájössz erre, könnyen felismerheted

Ez a szerzemény erősen megosztotta a véleményeket, sokan egyenesen gyűlölték, mások úgy vélték, hogy semmi keresnivelója ezen a lemezen: azonban az Omega sorsát ismerve egyértelműsíthető az üzenet kinek szólt. Az egy más kérdés, hogy az illető valószínüleg nem értette... Nekem mégis kedvencem lett ez a dal és az egész album is, köszönet érte a magyar kultúrális missziónak!

Speciális Vendég I... (Winger - Headed for a Heartbreak)

2008-01-17T03:44:00.000-08:00

Pihenjünk egy kicsit, miközben a háttérben újabb "Albániás" sztorik születnek. A pihenés alkalmat ad az ünneplésre, hiszen a blog megérte a 10. bejegyzést, így különleges vendéget fogadunk: talán megfigyeltétek, hogy a fejlécbe beköltözött 4 banda/előadó, így balról jobbra haladva mutatom majd be őket minden kerek számú bejegyzésnél. Elsőként essen szó tehát a Wingerről. Első albumuk Winger címen jelent meg 1988-ban, platina-lemez lett az Egyesült Államokban és aranylemez Japánban. Olyan slágerek születtek ezen az albumon, mint a "Madalaine", "Seventeen", "Hungry" és az alant látható/hallható dal

Második albumuk, az In The Heart of the Young 1990-es megjelenését 230 helyszínből álló világ körüli turné követte, ahol olyan bandákkal játszottak, mint a Kiss, Scorpions, ZZ Top, Extreme és a Slaughter. Az album ismét Platina-lemez lett az USÁban és aranylemez Japánban olyan slágerekkel, mint "Can't Get Enuff", "Miles Away" és "Easy Come Easy Go". Milyen szép idők is voltak ezek...
1993-ban érkezett a harmadik album, a Pull, amely sikertelensége (ekkor "támadt" a mindent elsöprő grunge hullám) széthúzást okozott a bandában, emiatt fel is oszlottak. Szerencsére 2006-ban a négy eredeti tagból 3 (Kip Winger, Reb Beach, Rod Morgenstein) 2 új taggal (John Roth, Cenk Eroglu) újjáalakította az egykoron 4 tagú bandát és piacra is került a IV című lemez, amelyet 2007 márciusában egy The Demo Anthology követett eddig ki nem adott demókkal. S ahogy a grunge csillaga leáldozott, és a dallamos rockzene újra erősödik, úgy együtt örülhetünk, hogy a Winger is köszöni, jól van :) Mondhatni Welcome Back My Friends, to the Show that Never Ends...
P.S.: A speciális vendég kitételnek ezúttal van egy külön érdekessége, ugyanis a a legfőképp Age of Nemesis tagokból álló zseniális magyar cover-banda, a Special Guest is játssza ezt a dalt koncertjein: az ő társaságukban ünnepeltük tavalyelőtt a bátyám születésnapját, ahol kiderült, hogy nekik is nagy kedvencük a Winger. God Bless Ya Special Guest!

Tanulj meg füllenteni... (Sweet - Action)

2008-01-16T03:10:00.000-08:00

Tudom, nem szép dolog, hogy ilyesmire próbálok rávenni bárkit is, azonban vannak helyzetek, amikor hasznosabb lett volna füllenteni, mint elmondani az igazat. Figyelem ebben a bejegyzésben nyomdafestéket nem tűrő rész is lesz!
Történetünk 1979 nyarán játszódik, valahol Tiranában, ahol "cuccialista" országokból érkezett diplomaták gyermekei bandába tömörülve élvezik a nyarat: hol a tengerparton, hol a városban. Ekkor a már emlegetett lengyel leányzónak, Marzenának új "pasija" volt, az egyébként iszonyatosan jó fej Vlastik (eredeti nevén Vlastimil Pecho - tudjátok, Google), két újabb lengyel hölgy csatlakozott a csapathoz ( Simona és Ewa Golebiewska), épp ott volt a bátyám is és még jónéhányan, akikre már nem nagyon emlékszem. Simona álomszép 16 éves hölgy volt, szőke, kék szemű, karcsú, szuper alakú, 13 évesen már meg tudtam itélni ezeket a dolgokat, a bátyám le is csapott rá: talán a csókolózásig el is jutottak, akkortájt az volt a "sztenderd". Mivel mindenki párosan volt, csak Ewa és én nem, így minket is összeboronáltak: a baj csak az volt, hogy Ewa nemhogy nem volt túl jó fej (szemben nővérével), hanem túl csinos sem volt (szemben nővérével). Dehát az ember mit nem tesz a bátyjáért, én feláldoztam magam, hogy ők is találkozhassanak. Szegény én... Tartottunk mi eljegyzéstől és esküvőtől kezdve mindent, móka és kacagás volt az élet (csak Ewa lehetett volna picit kedvesebb...). Mivel elég sok időt töltöttünk együtt - testvérpárokról lévén szó - valamivel el kellett ütni az időt. épp Simonáéknál voltunk, ahol valamilyen klasszikus kártyajátékot játszottunk (kanaszta vagy römi vagy ilyesmi). Ekkor történt, hogy a csajok vs fiúk csatában vesztettünk a bátyámmal. Ezt hangos magyar káromkodással vettük tudomásul. Ezzel nem is lett volna baj, hiszen a közös nyelv (orosz) mellett a lengyel sem túl hasonló a magyarhoz, kivéve egy szót: a kurva kifejezés lengyelül kurwa. Erre felfigyeltek a lányok, és megkérdezték, hogy amit utána mondtunk, az "isstenbásszámeeg" az mit jelent. Próbáltunk mindenfélét hebegni, habogni (lévén egy totál eredeti magyar káromkodásról van szó, amely orosz megfelelőjét - nyelvtudás hiányában - nem tudtuk lefordítani), azonban amikor kiderült, hogy a három szóból az egyik isten, a nagyon katolikus lengyelek egyből tripla érdeklődést kezdtek tanusítani, és a lányok addig hisztiztek, zsaroltak amíg körbe nem írtuk, mit jelent a komplett káromkodás. Ezt hihetetlen csalódás, kiabálás, és vagy egy hétig tartó "nem beszélek hozzád, mert te egy aljas, mocskos, szemét istenkáromló vagy" követte, ami számomra aránylag elviselhető volt, szegény bátyámnak azért nem annyira. de aztán csak megvígasztalódtak a hölgyek és folytatódhattak a nyári kalandok...
Ehhez a történethez a Glam história egyik legkimagaslóbb bandáját választottam, akiknek Greatest Hits lemezét a már emlegetett L.-ék vásárolták meg számunkra 1979-ben, s méltóan mutatja be a mi kis nyári élményeinket:

Sajnos Simonával és Ewával nem sok időt töltöttünk közösen: a 4 kinti nyárból - ha jól emlékszem - csak egy volt, amikor ez a testvérpár is ott volt. Ahogy mondani szokták kár, nagy kár...

Hagyjatok aludni... (Eagles - Wasted Time)

2008-01-15T11:44:00.000-08:00

1979 április 15.-e azon ritka emlékezetes napok egyike, amelynél a pontos dátum is megmaradt. Ezen a délelőttön kellemesen aludtam az ágyamban (Tirana, Magyar Nagykövetség, második emelet), amikor valami "történt". Én csak átfordultam volna a másik oldalamra, de a szüleim berohantak a szobámba, hogy "úristen, úristen, földrengééés vaaaan!". Én már akkortájt is könnyen felidegesítettem magam dolgokon, így mondtam nekik (miközben a vázák potyogtak a szekrény tetejéről - egyáltalán, mi a francot keresnek vázák a szekrény tetején?, a képek össze vissza mozogtak, a csillárok hajóhintaként lengtek és furcsa hangok jöttek a házból), hogy két dolog van: 1. ha összedől a ház, akkor úgyis ránkomlik és akkor jól meghalunk - kár engem idegesíteni ilyen hülyeségekkel, hogy földrengés van. 2. Ha nem dől össze, akkor meg legyenek szívesen békénhagyni, mert épp legkellemesebb álmomban voltam, és aludnék tovább. Amint látszik, mi túléltük a földrengést gond nélkül, azonban a kotori öbölben (Ma már Montenegró) az épületek 70%-a összedőlt (később 1982-ben magunk is láttuk ennek nyomait)a Richter-skála szerinti 7.3-as (tehát nagyon erős) földrengés hatására.
Legközelebb, amikor L.-ék átjutottak Titográdba (Ma Podgorica), ismét hoztak lemezeket és meséltek a romokról és a pusztításról. Ekkor kaptunk meg egy albumot, amely címe Hotel California, s amely dalt azt hiszem senkinek nem kell bemutatni. Mégis ehhez a történethez az ugyanazon az albumon található elvesztegetett idő (ahelyett, hogy hagytak volna aludni) jobban illett volna:

Ez volt az első Eagles lemez, amelyet meghallgattunk, nem is mondanám el mekkora világsiker lett :) Szerencsére az Eagles nemrég nagyon hosszú hallgatás után új, zseniális lemezzel tért vissza - ebből is látszik, hogy az általunk szeretett zenék visszatérőben vannak, és nem elvesztegetett idő ezeket felidézni...

Rágógumi a jobb mellen... (Scorpions - Holiday)

2008-01-15T01:27:00.000-08:00

Albániához rengeteg emlék kötődik: 4 csodálatos évet töltöttem ott 1978 szeptembere és 1982 augusztusa között. Amikor kimentünk 12 éves voltam, amikor végleg megjöttünk, akkor 16. Bátran állíthatom, hogy életem egyik legfontosabb időszaka volt. főleg azért, mert igencsak luxus-körülmények között léteztünk - bár az ország maga nagyon szegény volt, mi el voltunk látva pénzzel jócskán. Az egy más kérdés, hogy nemigen tudtunk érte mit venni, de azért fagyiban vagy hasonló ennivalókban termeltünk szépen, hiszen a növekedésben lévő szervezetnek kell a tápanyag, ugye. No meg éjjel nappal jártunk a tengerpartra... szegény mi. S mivel Albániában alig lehetett kapni valamit, így havonta-kéthavonta átjártunk Jugoszláviába, ahol bizony nyugati színvonalú szupermarketek és dolgok voltak. Például lemezboltok, amelyekben szinte minden frissen megjelent nyugati album jugoszláv liszenszét lehetett kapni. Nem mindig ment a mi családunk, azonban a követségiek közül egy másik család, L.-ék rendszeresen jártak a jugókhoz és onnan hoztak nekünk minden földi jót, többek között lemezeket is. Sok ilyen lemezről szó fog esni, kezdjük a sort egy olyannal, aminek a borítója igencsak megdobogtatta kamasz énem szívét - egy gépkocsi hátsó ülésén egy elegáns úr nagy adag rágógumit húz egy csinos hölgy majdnem csupasz melléről - számomra 13 éves fejjel ez maga volt az erotika.

Akinek ez alapján nem ugrik be a borító, íme:

Sőt, a hátsó borítón a hölgy bal mellbimbója is látszott, miközben az úrral vigyorogva tartják a kezükben a zenekar bekeretezett fotóját...hmmm. Akkor még nem ömlött az erotika, a meztelenkedés és a pornográfia minden létező csatornán, így nagy élmény volt. Magáról a korongról nem is beszélve, amelyen minden idők egyik legjobb rock-dala is megtalálható (az állókép a lemez cenzúrázott és totálisan fantáziátlan borítója):

Mivel ez volt az első Scorpions lemez, amelyet hallottam, mind a mai napig a legjobbnak tartom, de nemcsak én szerencsére - így bátran állíthatom, L.-ék szerencsésen nyúltak bele a választékba.

Nézzük meg Athénban hogy éneklik a Holiday-t!

L.-ék még sok csodás zenekarral ismertettek meg, örök hálám nekik!

Köpködős Monthe Christo... (Alan Parsons Project - Eagle Will Rise Again)

2008-01-14T10:54:00.000-08:00

Albánia 1979-ben igencsak elmaradott ország volt, nem mintha most másmilyen lenne. 50-es évekből maradt Ikarus buszok jártak Tiranában, autó alig volt, ezzel szemben biciklis és uniformisba öltözött emberek elég sokan. Velük keveredni szinte lehetetlen volt, nem mintha nekünk tilos lett volna: nekik volt tilos. Akkortájt nemcsak követség működött odakint, hanem ugyanabban az utcában a kereskedelmi kirendeltség is, amelyet egy akkor 40-es éveiben járó hölgy, Ica néni vezetett. Amellett, hogy nagyon jó arc volt, jó zenei izléssel is volt megáldva: ő tette fel nekem először azt a lemezt, amelynek a borítóján egy, a fejét kezébe hajtó férfi volt, kicsit elmosódva - érdekes, űrzene hatású muzsika szólalt meg, amely azóta is egyik legnagyobb kedvencem. Erről az albumról következzen egy szép ballada, amely mindenképp klappol Albániához, amelynek címerállata a kétfejű sas:

Ica nénivel egyszer elhatároztuk, hogy elmegyünk moziba. Az egyik helyi filmszínházban, amelynek csuda forradalmi neve volt, a Monte Christo grófjának valamilyen 1950-es évekből származó kópiáját vetítették. Felültünk a roncs Ikarusra, a népek már ott gyanúsan nézegettek minket, mutogattak, megjegyzéseket tettek. A moziban azonban kb 10-15 percnyi folyamatos filmszakadásokkal tarkított "élmény" után elkezdődtek a komoly beszólások. Mivel albánul nem tudok, így maximum a "spion" szót értettem. Ezt hamar követték az első köpések... Néhány percre rá menekülőre fogtuk a dolgot, lévén az egész mozi minket köpdösött. Életem egyik legmegalázóbb élménye volt, hazaérve vagy két órán át mostam mindenemet, a ruháim pedig mentek a kukába. Szerencsére az "élmény" mellett örökre csak az Alan Parsons Project szeretete maradt meg... Ez pedig mindenért kárpótolt :)

Első szerelem a Királynővel... (Queen - Teo Torriatte)

2008-01-14T04:08:00.000-08:00

1979 sok szempontból áttörést jelentett az életemben: nemcsak azért, mert megismertem a Totot és a Jefferson Starshipet, hanem ifjú szívem először "dobbant" meg. A hölgy párhuzamos osztályba járt velem, Júliának hívják (megannyi év után megtaláltam az IWIW-en is), azonban csírázó szerelmünket az én albániai kiruccanásom igencsak megzavarta. Más szempontból is, ugyanis itt megismertem egy gdanski lengyel lányt (Marzena Broniarek - azért írom le a nevét, hátha a Google belinkeli és egyszer még megtaláljuk egymást), és a szívem őérte kezdett dobogni. S mikor hazatértem letenni a vizsgáimat (magántanulóként végeztem az általános iskola hetedik osztályát), Júlia küldöttséget menesztett hozzám, hogy szeretem-e még. Én pedig őszintén azt válaszoltam, hogy nem, van valaki más... ami persze semmi sem volt és júniusban még azt is elhappolta előlem egy cseh srác, no de sebaj. Egy akkor frissen vásárolt koronggal vígasztaltam magam, amiből számomra örökre himnikus lett az alábbi dal.

Eredeti, albumváltozat

A Day at the Races - ez a lemez címe, amin ez a dal megtalálható. Talán minden idők leginkább alábecsült, avagy legkevésbé értékelt Queen dala, remélem sikerül igazságot szolgáltatnom neki. S persze a nem létező japán nyelvtudásom nagyobbik része innen származik. S azóta is igazi rockhimnuszként szeretem...

Totora várva... (Jefferson Starship - Jane)

2008-01-13T10:04:00.001-08:00

Előző bejegyzésemben már szó esett róla: 1979-ben Albániában elég sokat vártam a REC gomb felett lebegő ujjakkal, hogy a Toto dala elhangozzék az olasz rádióban. Egyszer meghallottam valami hasonló zongorázást és azonnal lecsaptam - azonban ebben a dalban nem volt olyan kórus, mint amit vártam, viszont nagyon jó high-pitch énekes volt (magas hangokat lazán kivágó), s a jó zongorázás mellett szuper gitárszólót is eltekert egy Craig Chaquico nevű gitáros. Azóta már azt is tudom, hogy az énekes neve Mickey Thomas, a dal pedig ez:

Ha a Tototól megszerettem a kórusokat, ettől a daltól a high-pitch éneklést - azóta is nagyra értékelem, ha férfi énekesek képesek sok oktáv magasságban erőfeszítés nélkül dalolni. Érdekes módon a Jefferson Starship sosem lett igazán nagy kedvencem, körülbelül csak 2-3 éve fedeztem fel újra őket. S tudom, mindenki a Sara, meg a We Built this City, vagy a Nothing's Gonna Stop Us Now című örökzöld dalaikat ismeri tőlük, de majd azokra is kitérek...egyszer valamikor :)

A kazetta és a véletlen... (Toto - Hold the Line)

2008-01-13T01:12:00.001-08:00

Amint már említettem, anélkül, hogy tudtam volna, ki az és mi az, a Toto zenekar volt, amely ámulatba ejtett és elindított a dallamos rockzenék felé vezető úton. Ekkortájt 12 éves voltam, már ismertem olyan zenekarokat (a bátyám segítségével), mint a Deep Purple, Pink Floyd, Queen, Emerson Lake & Palmer és a Genesis: ez utóbbit akkor nemigen kedveltem, de később igen a szívemhez nőtt, ámde ez nem ide tartozik. A 70-es évek végén jártunk ekkor, amikor a nyugati bakelitek vagy kazetták ritkák voltak, mint a fehér holló - az ember magyar korongokat vásárolt hétfőnként a Kálvin téri áruházban, mert akkor 90 forint helyett csak 72 forintba kerültek stb... Édesapám ekkortájt Albániában dolgozott, ahova én is kimentem vele. Szép volt, jó volt, de meglehetősen zenementes volt. Például Albániában a táncdalfesztiválon a 25 induló ugyanazt a 2 dalt énekelte. Szóval ott rockzenét találni egyenlő volt a lehetetlennel. Szerencsére volt velünk egy jó kis AIWA kazettás rádió, amellyel olasz adókat is lehetett fogni: az egyik ilyenen hallottam egy fantasztikus dalt. Aztán legközelebb napokig vártam bekészített kazettával, hogy újra megszólaljon. Telt, múlt az idő, és egyszercsak felhangzott a dal, én rácsaptam a REC gombra, de így is csak egy része lett meg. Ez a dal volt az:

Lenyűgözött benne a zongora, az énekhang, de mindennél jobban a refrén kórusa - azóta is imádom a kórusokat a rockzenében - egymásra találtunk a zene, ami nekem van kitalálva és én. Azonban évekig nem tudtam sem az előadót, sem a dal címét - ne feledjük, ez pre-internet korszak volt 1979 környékén. Jóval később ismertem meg a Toto zenekart és a dalt, amikor a kazetta már rég feledésbe merült. Azonban egyszer előkerült, belehallgattam és kiderült, hogy a dalrészlet micsoda...

Hol is kezdődött... (Boston - Don't Look Back)

2008-01-12T22:29:00.000-08:00

Van nekem egy bátyám. Nagyon szeretem őt, mert jó ember. S azért is szeretem, mert ő fertőzött meg azokkal a zenékkel, amelyeket mind a a mai napig nagyon szeretek. Pedig akkortájt, amikor a dallamos rockzene benyomult az életembe (akkor még nem tudtam, hogy régebben ez már megtörtént a Toto - Hold the Line és a Starship - Jane című dalával, de majd ezekről egy külön bejegyzést teszek) még csak 16 éves voltam. A történet lényege, hogy a születésnapomra a bátyám a Boston második lemezét vette meg nekem, amelynek DoN't Look Back a címe. S elkezdődött egy örök szerelem. Már a borító is nagyon tetszett a gitárból megálmodott űrhajóval... S amikor a lemezjátszó tűje elindult a fekete korongon, elhangzott ez a dal, amely megpecsételte a sorsomat...

Igen, ez a lemez címadó dala, ezt hallottam meg először a Bostontól. Akkor még nem tudtam, hogy egész életemre meghatározó élmény lesz az album.

Emlékezzünk tehát sok szeretettel erről a bandáról, akikről még lesz elég sok szó ezen a blogon. Főleg azért emlékezzünk, mert a Boston "hangja" Brad Delp nemrég örökre elhagyott bennünket, pótolhatatlan űrt hagyva maga után. A zenekar ma is létezik, bár nem túl aktív. Eleddig 5 lemezük jelent meg mintegy 30 év alatt, s mindegyik albumukkal tervezek foglalkozni majd a blogban. Az első igaz szerelmet viszont a Don't Look Back okozta, és így ezé az albumé az elsőség...

Meg vagyok hatódva... (Da Vinci - Call Me a Liar)

2008-01-12T14:15:00.000-08:00

Komolyan mondom, teljesen meg vagyok hatódva. Nemrégiben a nevem mellé kiírtam egy YouTube videóklip címét, amelyen egy, a 80-as években létezett iszonytatóan rettentő jó norvég AOR banda, a Da Vinci egyik klipje látható. Erre mit látok másnap? Kedves, drága aranyos Gamestar olvasók elkezdték nézni és kommentálni a klipet!!!!!!!!!! Anélkül, hogy ezt bárkitől kértem volna. Ez nagyon-nagyon megható volt számomra, ezért úgy döntöttem, indítok egy AOR blogot, ahol minél több zseniális és fantasztikus előadót mutatok be ebből a majdnem elfeledett, de mostanában szerencsére egyre inkább újjáéledő stílusból.

Jöjjön elsőként akkor a Da Vinci, amely miatt elindult ez az egész...

A Da Vinci egy norvég banda, amelynek pályafutása során két lemeze jelent meg: 1988-ban a Da Vinci, míg 1989-ben a Back in Business. Nemrégiben nem hivatalosan egy Lost Tracks nevű kiadványuk is felkerült az internetre, amely ki nem adott dalokat/demókat tartalmaz. Az MTM Classix nemrég kiadta mindkét lemezüket újra, így aránylag könnyen beszerezhetőek.

Holnap folytatjuk újabb fantasztikus AOR bandával és videóval...